Ahogy sejteni lehetett, A kiválasztott első része egy feleslegesen hosszú felvezetés, de legalább többé-kevésbé szórakoztató.
A Hunger Games jó helyen volt jó időben, ugyanis a Harry Potter óta Hollywoodban népszerű trend az elsősorban fiatalokat megcélzó young adult regénysorozatok filmre adaptálása, másrészt a Twilight-széria után érkezett, így valóságos felüdülésnek számított. Nyilván erősebb alapanyagból készült, mint a vámpírmitológiába oltott mormonpropaganda Alkonyat, de a siker kulcsa leginkább a rengeteg beleölt energiában keresendő, úgy, mint kiváló casting, és gondosan felépített, az utolsó centiig megtervezett világ – ez áll annak is a hátterében, hogy többnyire pozitív kritikai visszhangnak is örvend a széria, hisz ez már önmagában is összehasonlíthatatlan a Twilight antiszínészeivel és hangulatfestésként eladott szarrá szűrőzött képi világával. Ezentúl feminista szempontból is szerethető volt, hisz Katniss egy olyan erős és kompetens, de nagyon is feminin karakter, ami ritkaság napjaink blockbustereiben. De leginkább az volt az erőssége, hogy nem rítt le rögtön róla, hogy valamelyik sikeres széria olcsó másolata, mint mondjuk a Twilight utáni légüres térbe érkező számtalan egyéb próbálkozásról, vagy éppen a mostanában már havonta érkező újabb „tinik megdöntik a disztópiát” Hunger Games-klónról.
Nos, ez a báj egy kicsit most odaveszett, ugyanis a trendteremtőből trendkövető lett, akárcsak az elmúlt évek többi young adult franchise-ának esetében, most is kettészelve érkezik a befejező epizód, és akárcsak a többi esetben, itt is teljesen felesleges lépésnek bizonyul, ami az élvezeti értéket illeti. Mert kétségeink se legyenek, így majd kétszer olyan gennyesre keresik magukat azok, akik pénzügyileg érdekeltek benne, ezzel pedig csak az igazolódik, hogy van értelme duplára nyúzni majd ezentúl is a szériazárókat, hisz a nézők támogatják. Ez persze önbecsapás, hisz ilyen esetben nekünk, nézőknek voltaképpen nincs választási lehetőségünk, miközben azzal szívunk, hogy kapunk egy lassú, túlmagyarázott és nem túl mozgalmas filmet, feleslegesen felfújt mellékszálakkal, meg simán kihagyható jelenetekkel. Ez a helyzet most is.
Előző alkalommal ott hagytuk abba, hogy Katniss meghackelte az Éhezők viadala-játékot, és váratlanul a forradalom élén találja magát. Innen folytatódik a film, Katniss bizonytalan, hogy képes-e a kormánydöntés kirakatarcává és jelképévé válni, közben pedig a Kapitólium fogva tartja Peetát, saját propagandacéljaira felhasználva. A Kapitólium rendre vérbe fojtja a lázadásokat, így nagyon fontos, hogy a népnek ne menjen el a kedve az egész rezsimelkergetéstől. Ebből a szempontból pedig kifejezetten érdekes a film, kiválóan mutatja be lépésről-lépésre, hogyan is épül fel szép lassan a forradalom, mennyire fontos szerepe van benne a marketingnek, a jól megválogatott szavaknak és alapos tervezésnek, a játékidő legerősebb pillanatait a propagandafilmek forgatásának jelenetei szállítják. Ezekben bizonyítja Francis Lawrence, hogy kiváló választás volt rendezésre, és nem csak azért, mert nem rángatja folyton a kamerát, ha akció van, és nem mászik szó szerint a szereplői arcába, mint elődje, Gary Ross.
Persze Jennifer Lawrence nélkül ez nem működne fele ekkora intenzitással sem, újfent öröm nézni a játékát, a problémák akkor kezdődnek, amikor a film elkezd látványosan kiszúrni vele. Mivel két órásra kellett nyúzni egy könyv felét, a számtalan mesterségesen generált dráma miatt néha gyenge melodrámába fulladnak a jelenetek, a rengeteg látványos őrlődésből például sokkal több lett volna a kevesebb, és egy idő után fárasztóvá az is válik, hogy Katniss nagyjából húszpercenként elbizonytalanodik. Másrészt Peeta, mint fő motiváció nagyon nagy hiba, már csak azért is, mert egyszerűen túl unalmas és kidolgozatlan karakter ahhoz, hogy izgasson a sorsa. Nyilván az egész Peeta-dolog eredetileg mellékszál lett volna, így viszont főszállá avanzsált, hogy aztán egy közepesen érdektelen cliffhangerbe torkoljon. Nekem amúgy nincsen semmi bajom a cliffhangerrel végződő mozgóképekkel, amíg a TV-ben, egy sorozatepizód keretei közt csinálják. Moziban viszont olyan lett, mintha egy közepes pilotot néznék. Nyilván benevezek a folytatásra, mert végülis valamennyire szórakoztató ez is – csak felesleges, mert teljesen nyilvánvaló, hogy a lényeg majd jövőre jön. Így viszont nehéz mit kezdeni vele önálló alkotásként.