25 darab 25 éves film a 25 éves Filmtett szülinapjára. Néhány mondat arról, hogy éreztem magam, kezdő, éppen befutni igyekvő reklámfilm-rendezőként, ezeket a filmeket nézve. Akkor még nem sejtettem, hogy mekkora munka van egy-egy film mögött, és azt sem, hogy mennyire fájhat egy vélemény, főleg, ha éppen te tetted bele a filmbe azt a munkát. Már tudom. Az viszont változatlan, hogy akkor – mint most is – vágyálomnak tűnt, hogy filmet csinálhassak…
Filmtett 25×25 ⋅ Lapunk 2025-ben ünnepli negyedszázados évfordulóját: 2000 nyarán jött ki az első lapszámunk a nyomdából. Az egyéb jubileumi projektek mellett – dokumentum-, illetve kisjátékfilm, monstre Filmtettfeszt stb. – idén egy ünnepi cikksorozatot is közlünk, amelyben 25 vendégszerzőt, nálunk nagyon ritkán vagy soha nem közlő személyiséget – filmeseket, kritikusokat, intézményvezetőket – kértünk fel, hogy egy-egy szövegben emlékezzenek valami 25 évvel ezelőttire. A kérés mindössze az volt, hogy ne a Filmtettről, hanem bármi másról írjanak: egy akkori moziélményről, egy forgatásról, egy akkor indult mozgalomról, egy paradigmaváltásról – bármilyen filmes dologról.
A cikksorozat következő szövegét Ujj Mészáros Károly írta. Reklám- és filmrendező, forgatókönyvíró (Liza, a rókatündér, X – A rendszerből törölve), producer, tévés- (Alvilág) és színházi (Gyanús mozgások) alkotó. Balsai Móni férje. 2000-ben 32 éves volt.
Ha nem lett volna 1999, akkor 2000 lett volna a legerősebb év a mozikban – gondoltam a kétezres évek elején. Persze mire elért hozzánk a filmek közül néhány, már lehet, hogy 2001-et, sőt 2002-őt írtunk, mert ez így, összegyűjtve, azért elég überelhetetlen összeállítás: számos olyan „leg...”, számomra legalábbis, ami se előtte, se utána. Nemcsak a születésnap miatt érdemes bepótolni a top 3-ból azokat, amik még nem voltak meg valakinek. Megpróbáltam sorrendbe rakni a filmeket, a hasonló számozásúakat természetesen nem sikerült.
1. Werckmeister harmóniák – Akkoriban szerettem egyedül filmeket nézni, és ezt nem volt könnyű. Életem két legerősebb filmes katarzisa egyetlen filmben: a bálna körbejárása és az utolsó snitt, ahol a kameramozgásból kiderül, hogy valaki meg fog halni. Ez a filmnyelv, és brutálisan mesteri, ha valaki így beszéli. A civilizáció szétesése (amit most kezdünk megélni) érdekes módon nemcsak ennek a filmnek a keretét adja ebből a listából.
1. Dancer in the Dark / Táncos a sötétben – a két őrült zseni harcából született film miatt annyi könnyet ejtettem, mint még soha filmen, bár már a Hullámtörés is erősen megríkatott. Björk a forgatás egy pontján elkezdte megenni a hatvanas évekből származó, pótolhatatlan és egyedi ruháját, hogy ne kelljen tovább dolgoznia a rendezővel – ezt a film dán látványtervezőnője mesélte...
1. Billy Elliot / Billy Elliot (az egyik legjobb magyar cím a listán) – szerettem, úgy ahogy van, főcímestül, Clash-estül, tapétástul. Szerettem Billy kitáncolt, kétségbeesett dühétől, a gyerekkoromtól, és a koreográfustól, akinek volt szerencsém látni a fantasztikus Hattyúk tava-balettjét. Közben meg nem is szeretem a balettet...
1. In the Mood for Love – Szerelemre hangolva – a hajak, a ruhák, sminkelt szemek, a tökéletes filmzene és Nat King Cole, a közelség és a távolság, a reménytelen remény, lemondás, és a finom, lassú mozgás. A fegyelem és társadalmi elvárások felszínét áttörő parányi rezdülések és a mögöttük tomboló érzelmi vihar, az édes és fájdalmas, nosztalgikus, szépség és málló enyészet - mindez tökéletes formába öntve. Örök és megismételhetetlen darab, mint a kapitalista Hong-Kong.
Filmtett 25×25#4 – Chow úr és Chan úr feleségének vacsorái: Szerelemre hangolva
Pálos György 2012 és 2015 között Hongkongban dolgozott a City University of Hong Kong egyetem School of Creative Media nevű intézményében. A korszakból arra a legbüszkébb, hogy a helyi hallgatókat elvitte a Csungking expressz eredeti helyszíneire. Most egy másik Wong Kar-Wai filmről regél, amire 2000-ben hangolódott.
1. Amores Perros / Korcs szerelmek – Az előző film antitézise. Nyers, kegyetlen darab, mégis annyira erős, ami ha akarod, ha nem, ugyanúgy legyűr, lenyom, bekebelez. De ez azután kiköp. Abban is van hasonlóság az előző filmmel, hogy bár később sokkal jobb filmeket csinált Iñarritu, mint Wong Kar-Wai, mégis talán ez a legerősebb filmje.
1. Dalok a második emeletről – az egysnittes jelenetekbe desztillált Skandinávia, létezésünk bizarr lenyomata, ismét a civilizáció összeomlása előtti percekben. Mintha a jelent mutatná, abszurd, érték nélküli világunkat. Mint egy igaz, finoman torzító tükör. Óvakodjatok a nagyon rosszul sikerült magyar szinkronos változattól!
2. Memento / Mementó – nagyon nyomasztó és iszonyú erős trip, amiben Guy Pierce olyan jó volt, mint azóta sem. Nem gondolom, hogy sokkal jobban működik valóságérzékelésünk az általa játszott karakternél: a címszavakat mi is csak összeolvassuk, melyeket nem a testünkre, hanem a lelkünkbe, a tudatalattinkba tetoválnak, és a végeredmény néha ugyan olyan messze esik a realitástól, mint az általa játszott karakter esetében. Odafelé vagy visszafelé – talán mindegy is...
2. Crouching Tiger, Hidden Dragon / Tigris és sárkány – Ang Lee az Étel, ital, férfi, nő című filmjével örök kedvencemmé vált, majd egy félelmetesen erős, első (szemem elé kerülő) filmmel szinte ráduplázott. Ezt is szerettem, mert végtelennek tűnt benne az idő, mint a Szerelemre hangolvá-ban, és ugyanúgy beteljesületlenek a szerelmek, csak itt Yo-Yo Ma csellózásának hangjaira szállt mélybe a remény.
3. Snatch / Blöff – ha van jóféle, igazán elsőrangú mozgóképes pop, akkor ez, no meg a Lock, Stock and Two Smoking Barrels mindenképpen az. Ez a két film is stílust teremtett, amit világszerte annyian próbáltak lemásolni azóta, de sajnos ez még Guy Ritchie-nek sem sikerült!
3. Code Inconnu / Ismeretlen kód – sokak szerint nem ez Haneke legerősebb filmje, de én szerettem hosszú beállításait, amik egy pillanattal sem voltak hosszabbak a kelleténél. Sokszor érzem úgy, hogy bizonyos filmekben a lassúság kedvéért van a lassúság, mintha egy kötelezően kipipálandó rubrikát teljesítene a rendező valami díj reményében, de ha a lassúság nem hordoz dramaturgiai feszültséget, akkor szimplán unalmas. Ez a film iskolapéldája annak, amikor csak addig tart ki egy snitt, ameddig van benne szufla. És Juliette Binoche számomra itt vált igazán érett, ereje teljében lévő színésznővé, alakításából hiányzik az a „jelzett” kis hamisság, ami sokszor zavart fiatalabb korában. Szarajevóban találkozhattam vele hét évvel később, és megkérdeztem tőle, hogyan instruálta Haneke, hogy ilyen fantasztikusan magától értődő és erős volt az alakítása. A színésznő a kérdésre mosolytalanul válaszolta, hogy „Haneke rendkívül okos ember, és megvannak a módszerei”. Láthatóan kellemetlen volt számára az emlék, de diplomatikus volt a válasza. Hiúságomnak jól esett, hogy megkérdezte a kérdésem után, hogy rendező vagyok-e… Juliette Binoche – ha személyesen találkozol vele – olyan, mintha a lelkét egy végtelenül finom hártya választaná csak el a külvilágtól. Olyan törékeny, és olyan finoman vibrál, hogy ösztönösen aggódni kezd érte az ember. Kérdeztem tőle még valamit, és amikor válaszolt, elsírta magát…
Filmtett 25×25#10 – Az ismeretlen ismerős, avagy adalékok egy Haneke-portréhoz
2000-ben készült Michael Haneke Ismeretlen kód (Code inconnu: Récit incomplet de divers voyages) című filmje, német, francia és román koprodukcióban. Lehet érvelni amellett, hogy ez a film egy új pályaszakasz kezdetét jelöli a rendező életművében, mind művészi-formanyelvi szempontból, mind pedig a nemzetközi elismertség tekintetében.
3. Gladiátor – hogy ne húzzam az időt: egyértelműen a film eleji csatajelenet maradt meg. „Róma Viktor”. Az a hideg kék árnyalat, ami vetítve annyira szép, s ami monitoron sokkal butább monokróm, kevésbé nemes. Ridley Scott, aki „majdnem” ott van a legnagyobbak között. (Neki is az első, az Alien a legjobb filmje – vagy inkább a Szárnyas fejvadász?)
4. Requiem for a Dream / Rekviem egy álomért – nemrég újra megnéztem, és nem érzem úgy, hogy annyira jól öregedett volna. Akkor sem darált be igazán, és most sem, pedig sokak számára kultikusnak számító film.
4. Chicken Run / Csibefutam – az Aardman stúdió a claymation Mozartja. A Wallace és Gromit-rövidfilmek örök kedvencek, imádnivaló kis mesterművek. Amikor eljött a nagyjátékfilm ideje, megremegett Nick Park kezében az agyag, és a forgatókönyvvel annyira tutira ment, hogy a végeredmény kicsit az agyamra.
4. Traffic – amikor Sodebergh lufija kezdett kipukkadni. Talán azért, mert abban az évben két filmbemutatója is volt?
4. Sexy Beast / Szexi dög – Jonathan Glazer (a valaha élt legcoolabb reklámrendező) első nagyjátékfilmje. Nekem csalódás volt, de volt ismerősöm, aki odáig volt érte, mint egykor én a film főcímzenéjéért és a rendező reklámjaiért.
4. Battle Royale – Kinji Fukasaku utolsó, be is fejezett filmje, a Squid Game, az Alice in Borderland, a Hunger Games stb. előfutára. Nem kedveltem annyira, mint a mester hetvenes években készült gengszterfilmjeit, a pedig a Shogun's Samurait nagyon. Valakinek kölcsönadtam azokat a DVD-ket. Vajon hol lehetnek?
4. Almost Famous / Majdnem híres – sajnálom, hogy Billy Crudup nem lett nagyobb sztár, mert színésznek kiváló. De lehet, hogy nem is olyan jó sztárnak lenni?
10. O Brother, Where Art Thou? / Ó, testvér, merre visz az utad? – itt pedig egy sztár, Gerorge Clooney megpróbál gumiarccal nevettetni. Amikor az általam nagyon tisztelt Coen fivérek direkt viccesek akarnak lenni, az számomra nem vicces. Na jó, a Raising Arizona (Arizónai ördögfióka!) talán kivétel. A Serious Man és a Fargo pedig… annyira vicces, hogy közben besírsz. „Just look at that parking lot!”
10. Cast Away / A számkivetett – Tom Hanks, egy újabb sztár, évtizedekig ő testesítette meg az átlag felettire képes átlagembert, és ebben a filmben megtapasztalhattuk, milyen az, ha csak őt látjuk órákig a vásznon. Na jó, meg Wilsont. És mivel röplabdáztam fiatal koromban, lehet, hogy elfogult vagyok, úgyhogy azt mondom, teljesen rendben volt ez annak, aminek szánták.
10. Erin Brockovich, zűrös természet – amikor Hollywood a névtelen kisember nagy tetteit méltatva gyártott hősöket, követendő eszményeket népszerűsítve. Értékalapú mozi. Persze az előző évtized nagy sztárja, Julia Roberts a főszereplő (aki Tom Hanks női megfelelője?) – mintha Clint Eastwood egyik kevésbé szikár filmje lenne, de nem, ez is Sodebergh. Ebben az évben ez volt a másik filmbemutatója, ezt tessék utána csinálni!
11. Unbreakable / A sebezhetetlen – csalódás volt. Kár, hogy a Hetedik érzék 1999-et erősítette!
Filmtett 25×25#12 – Huszonöt éve tudom, hogy milyen nyelven beszél a film
Mégegyszer a Sebezhetetlenről, ezúttal nem egy kritikus, hanem egy filmkészítő szemszögéből.
15. Maléna – sajnálom, de Fellini, De Sica, Ferreri és Sorrentino Olaszországát sokkal jobban szeretem.
19. The Patriot / A hazafi – láttam. Mel Gibson lassítva fut.
20. Meet the Parents / Apádra ütök – ezt sem szerettem. És még készült belőle három folytatás!
47,5. High Fidelity / Pop, csajok satöbbi – hogy lehet egy esszenciálisan angol regényt Amerikába helyezni? Ez az adaptáció fájdalmasan szembement az általam imádott a könyv humorával, finomságával. A könyvben a helyzeteket tökéletesen filmszerűen, filmes látásmóddal és humorral írta meg Nick Hornby. Olvassátok el: olyan, mint egy jó forgatókönyv. Az adaptáció félelmetesen félrement. Akkor még őszinte ember voltam, és toporzékoltam a méregtől.
Hopp! Most gyorsan emlékezzünk inkább a lista elejére, hogy ne a keserű szájíz maradjon meg olvasás után.
Na kérem! Íme, egy tipikus, mondvacsinált happy end!
