Filmtett 25×25#11 · Noi în anul douămii, avagy szavak a jövőbeli múltról Filmtett 25×25#11 · Noi în anul douămii, avagy szavak a jövőbeli múltról

Filmtett 25×25#11

Noi în anul douămii

Avagy szavak a jövőbeli múltról.

Filmtett 25×25 ⋅ Lapunk 2025-ben ünnepli negyedszázados évfordulóját: 2000 nyarán jött ki az első lapszámunk a nyomdából. Az egyéb jubileumi projektek mellett – dokumentum-, illetve kisjátékfilm, monstre Filmtettfeszt stb. – idén egy ünnepi cikksorozatot is közlünk, amelyben 25 vendégszerzőt, nálunk nagyon ritkán vagy soha nem közlő személyiséget – filmeseket, kritikusokat, intézményvezetőket – kértünk fel, hogy egy-egy szövegben emlékezzenek valami 25 évvel ezelőttire. A kérés mindössze az volt, hogy ne a Filmtettről, hanem bármi másról írjanak: egy akkori moziélményről, egy forgatásról, egy akkor indult mozgalomról, egy paradigmaváltásról – bármilyen filmes dologról.

A cikksorozat következő szövegét Pálffy Tibor, azaz Hobó írta. Színházi- és filmszínész, egyetemi oktató (BBTE), a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron társulatának tagja, a Varga Katalin „főgonosza”, a Lajkó, a Dallas Pashamende és a Tündérkert szereplője, a Drakula halála-remake címkaraktere. 2000-ben 33 éves volt.

A mindenkori gyermeki elme 1975-ben még azt hitte, a jövő, ez a misztikus 2000-es év, tiszta lesz és ragyogó, tele a Star Wars galaktikus eposzának üres ígéretével, űrhajókkal, engedelmes robotokkal, a Holdra vezető utak finom porával – de minden, ami volt, elenyészett, mert a jövő, amelyre egykor vártak, soha nem érkezett meg, csupán a feledés homálya telepedett a 2000-es év emlékeire, ami nem volt több, mint egy semmi, egy kísérteties szellem, ahol az emberiség a Mátrix gépies valóságába mered, mintha a látott világ minden egyes pixelje hazugság volna, a választás szabadsága is csak egy algoritmus része, és a tudás, amit egykor kerestek, csak a szörnyű felismeréshez vezet, hogy nincs mit tudni, és a hősiesség, mint olyan, halott, a dicsőség pedig csak a Gladiátor porában létezett, ahol a vér és a homok összeolvad, a győzelem meg mindig egy újabb temetés, a halál maga a feloldozás, ahol a lélek halálát az Amerikai pszichó tökéletes, mégis üres világa hirdette, mintha a szépség és a siker csak egy vékony, törékeny máz lenne, ami alatt a betegség és az őrület szüntelenül forr, és minden út csak egy újabb, még zártabb ajtóhoz vezetne, és mögötte semmi más nem várna, mint a semmi, a szürkeség, az értelmetlen létezés szűnni nem akaró zúgása, és az egyetlen út a szabadság felé a Harcosok klubja belső zűrzavara volt, ahol a rombolás maga a teremtés volt, a káosz pedig az egyetlen rend, a fájdalom az egyetlen érzés, ami valóságosnak tűnt, és a remény, mint egy elfeledett, homályos szó, elveszett a Hetedik sötét, esős utcáin, ahol minden bűnnek megvan a maga büntetése, de a büntetésnek nincs értelme, a gonoszság maga pedig nem szörnyeteg, hanem az emberi létezés elkerülhetetlen része; egy év, ami ahelyett, hogy megérkezett volna, csak elfolyt és elporladt, mert a jövő, mint minden más, csak a múlt egy újabb arca volt, és nem a reményé, hanem a hiábavalóságé, a várakozásé, hogy a semmi egyszer csak több lesz, de a semmi mindig semmi marad, és a felismerés, mint minden felismerés, csak a várakozás egy újabb formája, a várakozásé, hogy egyszer talán valami megváltozik, de semmi sem változik, csak a kör forog tovább, az idő tovább halad, a feledés homálya betakarja azokat a filmeket és azokat az emlékeket, és a mindennapok üressége egyre nagyobb lesz, az emberi szellem meg megpróbál kapaszkodni a múltba, egy kézzelfogható pillanatba, de a múlt is egyre távolodik, mint egy elhalványuló fotó, és az élet, ez az egész értelmetlen utazás, nem több, mint egy hosszú, végtelen, és kiábrándítóan csendes mondat, és ez minden, és ez sosem ér véget, és ez mindent magában foglal, mintha a végtelenség maga is csak egy csendes sikoly lenne, amit senki sem hall, mert a süketség a legnagyobb ajándék, hiszen nem hallod, ahogy a remény utolsó darabkái is lehullanak, és a jövő ígérete is csak egy sziszegő hang volt, ami a semmibe vész, és az emberiség, ez a bolyongó, tévelygő tömeg, csak bolyong tovább, de már nem keres semmit, mert tudja, hogy nincs mit megtalálni, és a csend, ami a szavak után marad, súlyosabb, mint bármi, amit valaha is kimondtak, és az egész létezés, a maga hatalmas és félelmetes teljességében nem több, mint egy véget nem érő szünet két ki nem mondott gondolat között, két dialóg között, és az egész történelem, minden dicsősége és minden bukása, egyetlen, hűvös, és teljesen felesleges mondat, ami örökké visszhangzik a semmiben, és a mozi vászna, ami egykor a jövőt mutatta, most már csak a saját halálát vetíti, egy film a filmről, egy semmi a semmiről, és ez a felismerés, mint a halál, lassan kúszik be a tudatba, és beléd ül, mint egy rothadó fa a földbe, és te csak vársz, nem tudod, mire, talán a végére, de a vég sosem érkezik el, mert a vég is csak a kezdete valaminek, aminek nincs értelme, és ez minden.

Meg a végtelennek tűnő stáblista.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger