„Anything you build on a large scale or with intense passion invites chaos” – ezt állítólag Coppola mondta, és ez jutott eszembe április közepén, amikor a magyarországi választások táján felbolydult az egész filmszakma. A jótékony káosz központjától kissé távolabbról, Kolozsvárról nézve csak kapkodjuk a fejünket: elképesztően izgalmas ez a zsongás, amely alig két hét alatt máris mintha új és egységes medret vésett volna magának a magyar kulturális préri közepén.
Egy pillanatig úgy tűnt, minden Deák Dániellel kezdődött – legalábbis sokan felkapták a fejüket, amikor minden idők egyik legdurvább magyarországi politikai kampányának finisében a Friss Hús alapítója józan és kiegyensúlyozott vitaindítót tett közzé. Áttekintette az elmúlt két évtizedet, összegezte az aktuális helyzetet: „A rendkívül központosított magyar filmfinanszírozás viszonyai között kevesen kockáztatják a pályázataik sikerét, céges és személyes egzisztenciájukat egy-egy kritikai megjegyzéssel – mármint azok közül, akiknek van egyáltalán esélyük nyerni. Akik eleve esélytelennek könyvelik el magukat, azok pedig a legkisebb hibára is ráugranak és a valós sikereket sem ismerik el. A döntéshozók pedig sündisznóállásba helyezkednek, és a sikerpropagandával zárják el magukat a (sokszor konstruktív) kritikák elől” – fogalmazott, majd hozzátette: „Ezt a helyzetet kellene tehát közösen feloldanunk.” A politikai színtér közelgő átalakulásától függetlenül kilenc fejezetben foglalta össze javaslatait, hiszen „bármi is történik a választásokon, a helyzet egy izgalmas új kezdet lehet. Érdemes lenne élni az eséllyel: javítani azon, amin lehet, megőrizni azt, ami működik, és olyan közeget teremteni, amelyben minél több jó magyar film készülhet, minél több értő nézőnek”. Az izgalmas kezdet, mint tudjuk, egy gyökeres megújulás lehetőségévé vált április 12-e estéjére, és az utcai ünneplés mámora a filmesek feedjeit is szinte azonnal szétvetette: Deák Dániel írásához rengeteg hozzászólás, sok hasznos kiegészítés érkezett, ahogy Deák Kristóf filmrendező április 16-i bejegyzése alá is – ahol nyilván a saját javaslatai is szerepeltek pontokba szedve, de több hozzászóló szintén sokpontos ötletlistát mellékelt –, a rendkívül sokszínű magyar filmszakma összes bugyrából.
Persze nem a fenti írással és bejegyzéssel kezdődött. Ismét előkerült például a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesületének (MADOKE) szakmai javaslatait tartalmazó, tavaly novemberben, a Verzió filmfesztiválon bemutatott, alaposan átgondolt, részletes és világos dokumentum (magyar és angol nyelven is elérhető a MADOKE honlapján); kiderült, hogy a Játékfilmrendezők Egyesülete is összerakott néhány éve egy javaslatot, amit ugyan sosem publikált, de a kormánybiztoshoz eljuttatott; előkerültek Lichter Péter Prizmában megjelent nyolc-tíz éves írásai stb.
Érdekes módon az első napokban a Facebook felülete lett az elsődleges hordozója egy sor rövid jegyzetnek: korábban többnyire csak csendben emésztett, a nyilvánosságig ritkán eljutó gondolatok, javaslatok, hasznos töredékek torlódtak fel a kommentszekciókban, a választások előtti, sokszor alpári kommenthangulatot értelmes és hasznos hozzászólások áradata váltotta fel, miközben egyre világosabban látszott, hogy több szál is elindul párhuzamosan. A korábbi filmtámogatási rendszereket – előnyeikkel és hibáikkal együtt – még jól ismerő, idősebb generációkat talán Muhi András producer, a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke képviselte a legegyértelműbben: április 21-én, szintén a Facebookon tett közzé egy részletes, a teljes filmszakmát és a rokon területeket is átfogó, konstruktív programjavaslatot. Mozgolódni kezdtek a fiatal filmesek is: három rendező, Konkol Máté, Zsótér Indi Dániel és Rózsa Gábor petíciót tett közzé Fiatal filmesek 17 pontja címmel, amellyel „magyar első vagy második filmjükön dolgozó kísérleti-, dokumentum-, animációs-, kis és nagyjátékfilmesek, filmes újságírók, kutatók, filmipari szereplők” igyekeztek szakmai párbeszédet kezdeményezni és máris kapcsolatot teremteni a megalakulása előtt álló kormánnyal. A dokumentum teljes filmrendszerváltást kért, és több mint 400-an írták alá – nem csak a legfiatalabbak. Ezzel egyidőben a többé-kevésbé tetszhalott szakmai szervezetek is zsizsegni kezdtek – emailek sokasága röpködött „a színfalak mögött”, szakmai állásfoglalások születtek, és innen már csak egy lépés volt egy átfogóbb szakmai megbeszélés megszervezéséig.
Fiatal filmesek kezdeményeznek szakmai párbeszédet a „filmrendszerváltásról”
Első vagy második filmjükön dolgozó kísérleti-, dokumentum-, animációs-, kis- és nagyjátékfilmesek, filmes újságírók, kutatók, filmipari szereplők fogalmaztak meg szakmai párbeszédet kezdeményező nyílt levelet, az aláírók száma 200 fölött van és egyre csak nő.
A több mint 80 tettrekész filmes részvételével megtartott, nem feltétlenül nyilvánosra tervezett április 21-i találkozó egyértelmű vízválasztó volt: bár később is születtek a Facebookon nyilvánossá tett állásfoglalások – pl. a kísérleti filmesek kiáltványa vagy a Független Előadó-művészeti Szövetség közleménye –, a spontánabb bejegyzéseket a kerekasztal nyomán még komolyabb, most már belső egyeztetések váltották fel: az egyértelmű közös cél egyetlen átfogó white paper kidolgozása lett, amelyet májusban a TISZA-kormány frissen kinevezendő illetékesei elé lehet tárni. (Érdemes meghallgatni a témában a Kocsis Ágnes filmrendezővel, Ugrin Julianna dokumentumfilmes producerrel és Vácz Péter animációs filmessel készített beszélgetést a Filmhun.)
A különböző dokumentumoknak, interjúknak, formális beszélgetéseknek és informális közösségimédia-bejegyzéseknek rengeteg visszatérő eleme van – a teljesség igénye nélkül: a filmfinanszírozási rendszer átszervezése, több ablakúvá és többszakaszossá, produkcióbaráttá, szakmailag megalapozottá, áttekinthetővé és kiszámíthatóvá tétele, a döntéshozók rendszeres cseréje, a filmtörvény lehetséges módosításai, a szakmai konzultációk fontossága, a pályázati rendszer átalakítása, az Inkubátor Program kiterjesztése. Elő-előkerül a (kereskedelmi) televíziók, a streaming-csatornák és a filmgyártás kapcsolata, a filmforgalmazás kihívásai és lehetőségei, a nemzetközi kapcsolatok, a koprodukciók és a külföldi szervizprodukciók, az adóvisszatérítési program és a normatív támogatás kérdése. Kérdésként felmerül a kormánybiztosi hivatal, illetve régebbi támogatási formákkal kapcsolatos gyakorlatok visszavezetésének a szükségessége, a Budapest-központú filmes életet decentralizálása, és hogy milyen jövőt lehetne elképzelni a filmfesztiválok, konferenciák és egyéb filmes rendezvények, a műhelyek és a filmklubok, a megmaradt szakfolyóiratok, a könyvkiadás vagy az akadémiai szintű filmelméleti és -történeti kutatómunka számára.
Szintén égető kérdés a filmes oktatás átszervezése – és ez, ha egyelőre csak néhány egyetem tájékán is, de elkezdődött az elmúlt napokban, még az előző kormány leköszönése előtt: április 30-án lemondott az egyetemi autonómia elvesztésének és az egyetemek alapítványi kiszervezésének egyik első elszenvedője, a Moholy Nagy Művészeti Egyetem kuratóriuma. (Az esemény nem volt előzmények nélküli: a diákok már 2025 elején szimbolikus és leleményes tiltakozó akciókkal – a rektor szólását akadályozó tapsvihar, matricázás, petíció, élőláncos-tükrös búcsúztatás mutattak erőt és álltak ki magukért.) Ekkor már a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is napok óta állt a bál a diákok által kiragasztott, közgyűlést kezdeményező plakátok és azok eltüntetése nyomán. A hallgatók összezártak a FreeSZFE-sekkel és a Budapesti Színészképző hallgatóival, majd egy április 29-i gyűlésen két tanáruk, Csuja László filmrendező és Stőhr Lóránt filmesztéta lemondásra szólította fel az SZFE vezetőségét, visszakövetelve az egyetemi autonómiát (Stőhr gondolatai a magyar filmrendezők „nem elveszett nemzedékéről” itt), a hallgatók képviselői pedig spontán demonstrációképpen elhagyták a termet, miután nem kaptak választ a feltett kérdéseikre.
Ennek a zsongásnak már most van „kézzel fogható” és egyértelműen előre mutató lecsapódása. Április 30-án szakmai díjakat adtak át Budapesten, mintegy válaszként az utóbbi években a politika beszüremkedése miatt fokozatosan devalválódott állami díjakra.
Új idők, új szelek – Filmes szakmai díjak a Magyar Film Napján
2026 áprilisának utolsó napján egy kis terembe gyűltek össze a magyar filmszakma nagyjai egy olyan eseményre, ami tökéletes ellentéte volt a nagyszabású, pénznyelő filmes gáláknak: alázatos főhajtás olyan alkotók előtt, akik az életüket szentelték a filmművészetnek, mégis levegő nélkül maradtak az elmúlt másfél évtizedben.
A díjakat hagyományteremtő szándékkal tíz szakmai szervezet alapította – az ötlet nagyjából egy éves már, a sikeresen újjáélesztett Magyar Filmszemle idén volt kettő –, de a frissen létrehozott filmreform.hu honlapon (amelyhez szervezőként Bagota Béla, Felszeghy Ádám, Joó Tamás, Kolozsi László, Szy Marcell és Szemerey Bence adta a nevét) már 28 szervezet és 11 felsőoktatási intézmény csatlakozott – vagyis mondhatni a szemünk előtt születtek és születnek új érdekképviseleti szervezetek: május elején tartja alakuló ülését a Magyar Forgatókönyvírók és Dramaturgok Társasága, a PaFF – Pályakezdő és Független Filmesek, a Klip Egylet, a Magyar Rendezőasszisztensek Társasága, és párbeszéd alakult ki pl. az immerzív filmes alkotók vagy a sokszínű magyar fesztiválpaletta szereplői között is.
Új szakmai szervezetek csatlakoztak a Filmreform kezdeményezéshez
A magyar film napján folytatódtak a Filmreform2026 egyeztetései: újabb szakmai szervezetek csatlakoztak a kezdeményezéshez, miközben a résztvevők már egy közös, „white paper” javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről. Az első eredményeket a tervek szerint május 8-án, az Eurocine nemzetközi filmipari rendezvényen mutatják be.
És hogy mi következik? Látnoki képességeink nyilván nincsenek, de egyelőre annyi biztos, hogy a kormányváltással egyidőben Káel Csaba kormánybiztosi megbízatása megszűnik, illetve úgy tűnik, hogy a május 9-én hivatalba lépő új kormány – Tarr Zoltánnal a kulturális minisztérium élén – a politikai döntések helyett a szakmai megalapozottságot teszi az átszervezés alapelvévé. Márpedig a filmszakma sosem látott mértékben átgondoltan fog beleállni a párbeszédbe: „A tervek szerint a [közösen kidolgozott – szerk.] javaslatcsomagot a Filmreform és a szakmai egyesületek által delegált csapat az Eurocine rendezvényen [Magyarországon először, egyébként ötödik alkalommal megszervezett európai filmipari esemény – szerk.] ismerteti, és elkezdi az egyeztetést a felálló szakminisztériummal.” Úgy tűnik, a politikai akarat megvan a jobbításra, de még ennél is jobb látni az elsöprően gyorsan történő eseményeket, az intenzív mozgást, széles körű szakmai összefogást, tettvágyat és kommunikációt, amilyenre nem volt példa az elmúlt évtizedekben: a jótékony káosznak korántsincs még vége.
