125 éves a magyar film: közös fotókiállítással ünnepli a mérföldkövet a Nemzeti Filmintézet és a Mai Manó Ház.

A 2026. május 29-től augusztus 23-ig látható Felvétel! – Pillanatok a 125 éves magyar film című kiállítás arra törekszik, hogy első ízben, átfogóan mutassa be a magyar film és fotográfia egymástól elválaszthatatlan történetét annak apropóján, hogy idén ünnepeljük a hazai filmgyártás 125. évfordulóját. A Mai Manó Ház és a Nemzeti Filmintézet (NFI) együttműködésével létrejött tárlat az NFI Filmarchívum Fotótárának gyűjteményére épít, amelyen kultikus filmek, feledhetetlen színészek, valamint a forgatásról készült, ritkán látott pillanatok tűnnek fel.

„Felvétel!” – a szó, ami egyszerre utal a mozgókép rögzítésére és a fényképezőgép exponálására, vagyis a kiállítás címe tudatosan épít a film és a fotográfia közötti kapcsolatra. Nemcsak technikai gyökereiben kapcsolódik egymáshoz a két médium, hanem az elmúlt másfél évszázadban szorosan összefonódva fejlődtek a magyar kultúrtörténetben. A stand- és werkfotók a filmtörténet nélkülözhetetlen dokumentumai: egyszerre szolgálják a filmek népszerűsítését, miközben önálló művészi értéket is képviselnek, olyan pillanatokat rögzítve, amelyek gyakran nem kerülnek a vászonra. A standfotók egyetlen képen sűrítik egy film hangulatát és történetét, a werkfotók pedig betekintést nyújtanak a mozgókép születésének folyamatába – mára e felvételek a filmtörténet és a fotóművészet közös örökségévé váltak. Szó esik az első állófotósokról, a hivatásos fényképészek foglalkoztatásáról, az 1945 előtti időszak technológiai megoldásairól és nehézségeiről, majd a II. világháború utáni fejlődésnek köszönhető új világról. A tárlat feltett szándéka, hogy felhívja a figyelmet a filmfotográfusok nélkülözhetetlen munkájára és gazdag életművére, megtekintésük után mégis marad némi hiányérzetünk.

A kiállítás két részből áll, ami a helyszín felépítésének ismerete nélkül némileg becsapós lehet, bár a teremőr kollégák készséggel eligazítják a bizonytalankodókat, s javasolnak egy megtekintési irányt is. Így az első emeleten a Mai Manó Ház által összeállított válogatásban hét ikonikus magyar művész film stand- és werkfotóit láthatjuk: Schandl Teréz, Inkey Tibor és Inkey Alice, Domonkos Sándor, Markovics Ferenc, illetve Gáspár Miklós fotói a Körhinta (1955), az Egri csillagok (1968), A tanú (1969), a Szerelem (1970), az Égigérő fű (1979) és a Pogány Madonna (1980), valamint az Egészséges erotika (1985) emlékezetes jeleneteit idézik fel. Néhány elhíresült elem is feltűnik, mint Törőcsik Mari és Soós Imre szerelmespárja Fábri Zoltán Körhintájából vagy a rács mögé dugott Kállai Ferenc Bacsó Péter A tanújából, ám ezeknél sokkal érdekesebbek azok a felvételek, amelyek valóban kuriózumnak számítanak, mint amikor Fábri Zoltán tanítja Az ötödik pecsét forgatásán Cserhalmi Györgynek, hogyan is mutasson, mikor kötélre feszítik.

A kiállítás másik része a második emeleten látható, és az NFI Filmarchívum kurátorai állították össze: ez a válogatás már tágabb panorámát kínál az érdeklődőknek, hiszen kifejezetten a standfotós szakma előtt tiszteleg, s a kezdetektől napjainkig mutatja be az alkotók munkájának sokszínűségét és jelentőségét. Így fordulhat elő, hogy egymás mellé kerül a Ludas Matyi (1949) fotója Csépány Sándor által, és a Szia, Életem! (2022) állófényképe Gordon Esztertől. Ezen a szinten izgalmas kiegészítés a szerény mennyiségű, de érzékletes tárgyi emlékeket őrző két vitrin, ahol hetvenes évekbeli fényképezőgépen és régi filmgyári igazolványon túl a színészkultuszt, valamint a filmforgalmazást segítő sztárkártyákat, képeslapokat, ismertetőket és reklámalbumot is láhatunk, egészen a némafilmkorszaktól kezdve.

A második emelet gyűjteménye gazdagabbnak hat, ami a reprezentált fotósokat illeti – annak ellenére, hogy hiába örül az ember egy kétszintes tárlatnak, a fenti tér már meglehetősen szűkös –, ugyanakkor válogatás-jellegét tekintve nincs lehetőség arra, hogy az alkotókat behatóbban is megismerjük. Az alsó szobák kiemelt művészei több figyelmet kapnak ugyan, mégis van valami visszás az ismertetésükben. Való igaz, beszéljenek a képek magukért – akár keretben, akár digitálisan kivetítve jelennek meg –, azonban kiegyensúlyozatlannak tűnik a fényképészekről kevesebb szót ejteni egy olyan szemlén, amelyik középpontjában elméletileg a filmfotós szakma áll. Eleve olyan mozgóképeknek szenteltek jelentős figyelmet, amelyeket jószerivel a látogatók már találkozhattak, ennek ellenére megesik, hogy a filmleírások több és kiemeltebb helyet kapnak, mint maguk a fotográfusok. Ahogy a kiállításon olvasható, a Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma több százezer magyar filmfotót őriz, a kamaratárlaton azonban ennek csak töredékét állíthatták ki – egy nagyszabásúbb áttekintés lehetősége mindenképpen rejlik még ezekben a kincsekben. Mindazonáltal elvitathatatlan, hogy remek érzékkel válogatták ki a megkapó pillanatokat: drámai és hétköznapi mozzanatok váltják egymást a fény-árnyék játékaiban, egy-egy jól komponált fotó pedig valóban képes átadni akár egy egészestés mű vagy egy sokáig tartó forgatás esszenciáját.

A standfotósok kiemelt szerepét az olyan esetek példázzák kellően, ahol a filmszalagok nem, a fényképek viszont fennmaradtak: számos elveszett filmről ma már csak a képanyag segítségével tájékozódhatunk, ezért a fotóművészek munkája filmtörténeti forrásként is értelmezhető. Több mint 40 ismert, s néhány ismeretlen fotográfus munkáján keresztül tekinthetjük át a magyar filmfotózás és a filmtörténet eddigi haladását a Felvétel! – Pillanatok a 125 éves magyar film segítségével, ami inkább udvarias gesztusnak bizonyul, semmint valóban mélyreható ismeretterjesztésnek.