A negyedik TIFF-napon végre alaposan belekóstolhattunk a versenyprogramba is. Bár a reakciók vegyesek, van néhány kihagyhatatlan alkotás, melyekről összeállításunkban is olvashatsz, utána pedig bátran meg lehet (kell!) rohamozni a hűs mozitermek valamelyikét, akár mindegyikét.

Alekszej Balabanov: Kochegar / A stoker / A fűtő, 2010, orosz, 83 perc

[Határok nélkül] A film címét adó fűtő egy öreg jakut katona, a szovjet–afganisztáni háború veteránja, akinek annyi a dolga, hogy időként szenet dob a hatalmas kohóba. Egy volt katonatársa időnként meglátogatja és emberi tetemeket tuszkol a kohóba. Az öreget – egy és ugyanazt a regényt írja újra meg újra – ez viszont nem zavarja... egészen, amíg saját lánya nem kerül máglyára. Ez a film volt az orosz filmkritikusok szövetsége szerint a tavalyi év legjobb orosz filmje, meg Balabanovnak úgyis érdekes filmjei vannak, úgyhogy mindenképp kötelező darabnak számított. Aztán a fesztivál alighanem egyik legbizarrabb formanyelvi kísérlete lett belőle. No nem kell semmi különlegesre gondolni: mindössze annyi történik, hogy a rendező egy teljesen klasszikus féltékenység-érdek-maffia-melodráma történetet visz vászonra szinte kaurismäkis szenvtelenséggel és esetlegességgel, miközben a háttérben a film egész időtartama alatt mindössze 2–3 zeneszám ismétlődik, újra és újra, míg teljesen le nem zsibbasztja az agyat. Pár motívumot (tűz, utazás, gyilkolás) variálgat a zenékre, egészen addig, hogy szinte egy szeriális vagy dodekafón jellegű mozi jön létre, ami az epilógussal végül történelmi dimenziót kap: egy szomorú, terhes szovjet–jakut kapcsolatot rajzol ki. Én viszont a mai napig sem tudom eldönteni, hogy egy nagyon szar, vagy egy nagyon ravasz filmet láttam… de a dallamot kívülről fújom. (jbn)

Még vetítik: jún. 7., kedd (ma), Republica/F. P. mozi, 23.15

Alekszander Mindadze: V szubbotu / Innocent Saturday / Egy átlagos szombat, 2011, ukrán–orosz–német, 104 perc

[Versenyprogram] Sosem tűnhet aktuálisabbnak a V szubbotu című film témája, mint Fukusima után. Alekszander Mindadze alkotása az 1986-os csernobili atomkatasztrófára virradó szombaton játszódik, az erőműhöz közeli Pripjaty városában. Egy fiatal, pártvonalon jó kapcsolatokat ápoló mérnök („A párttagkönyvemre esküszöm!” – ilyen, ma már hihetetlenül hangzó mondatokat képes mondani) értesül a balesetről, és tudja, menekülni kell, mert minden perc késlekedés halálos lehet. Karon ragadja bájos és kissé léha barátnőjét, s rohanvást indulnak a vasútállomás felé, hogy elérjék az első vonatot. Nem érik el, természetesen, mert a lány cipőjének leszakad a sarka. Ebben az egyetlen mozzanatban benne van az alaphelyzet minden banális tragikuma. El kéne menni a „halálzónából”, méghozzá nagyon sürgősen, mégsem jön össze, mert folyton közbejön valami, mert nem visz rá a lélek, vannak lerendezetlen dolgok, zenélni kell egy esküvőn, új cipőt kell vásárolni, mert a veszély sejthető ugyan, de nem tapintható. Mert gyönyörű áprilisi szombat van. Ez az irodalomból oly jól ismert nagy orosz–szláv tehetetlenség, tanácstalanság, amelyből létezik kiút – egy másik párocska, amelyik eléri a tehervonatot –, de az a kivétel. A teljes film egyfajta kétségbeesett és reménytelen vesszőfutás: a román újhullám kultoperatőrének számító Oleg Mutu zaklatott, idegesítően hosszan kitartott, kézikamerával felvett képei zavarba ejtően közel hozzák a hétköznapiságba ágyazott tragédiát (a 432-ben láttunk tőle ehhez hasonlót). Van egy jelenet, amikor a lány alaposan sorra próbálgatja a (Romániából importált!) cipőket a boltban, miközben tudható – ők már tudják –, hogy valami borzalmas közelít: az élet nem áll meg, pedig éppen most ért véget. (pazs)

Még vetítik: június 10., péntek, Republica/F. P. mozi, 13.15; június 11., szombat, Odeon 1-es terem, 17.30

Baran bo Odar: Das letzte Schweigen / The Silence, 2010, német, 120 perc

[Versenyprogram] Baran Bo Odar második nagyjátékfilmje egyedi mesterpélda arra, hogyan kell tökéletesen egyensúlyozni az emészthetően nézőbarát krimi és az igényesen kivitelezett thriller között. A film első öt perce már a legpretenciózusabb néző elvárásainak is eleget tesz: 1986, végeláthatatlan égszínkék ég, bársonyos türingiai búzamezők, és napjaink egyik legnépszerűbb dán színésze, Ulrich Thomsen, aki megerőszakol, majd brutálisan meggyilkol egy 11 éves kislányt, végül pedig társával az anyósülésen és a holttesttel a csomagtartóban elhajt a helyszínről. 23 évvel később a helyszín ugyanaz, a kisváros lakóinak életét pedig újból felzaklatja egy szörnyű gyilkosság, melyet a korábbi borzalom tökéletes mintájára követtek el. Az esemény nemcsak a kislányok szüleit teszi tönkre, hanem az első ügyön dolgozó rendőrök mindennapjait is felborítja, a gyilkost ugyanis soha nem kapták el. A kaotikus állapotok közben a nézőket is olyannyira sikerül bevonniuk a folyamatba, hogy csak éppen annyit tudjanak, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy teljesen átadva magukat egy perverz szövevényes cselekedeteinek, libabőrösen haladhassanak a film borzasztóan kimért tempójával, a búzakalászok csendjében ismételgetve a kulcskérdést: whodunit? Nem szabad kihagyni! (cse)

Még vetítik: június 8., szerda, Republica/F. Piersic mozi, 13.00; június 9., csütörtök, Odeon 1-es terem, 15.00

Zeina Durra: The Imperialists Are Still Alive! / Az imperialisták még élnek!, 2011, amerikai, 91 perc

[Versenyprogram] Zeina Durra első nagyjátékfilmjének első nézésre két aduja van: a tény, hogy a Sundance fesztivál hivatalos válogatásának része volt 2010-ben és Élodie Bouchez, aki hihetetlenül bájos a francia–jordán–palesztin–boszniai–libanoni eredetű sikeres manhattani művész szerepében. New York sokrétű és színes városként mutatkozik be, ahol a lakók eredete és gyökere egyáltalán nem mellékes: a mexikóiak szívesen segítenek a mexikóiaknak, és a kínaiak is inkább a kínai főztöt részesítik előnyben. Asya, a főszereplő testvére háborús övezetben tartózkodik, és a baráti kör beszélgetései során rendszeresen emlékeztetik a nézőt erre, aki különben hajlamos lenne elcsábulni a humoros párbeszédek és helyzetek által. Nem árt, ha a kedves néző rendelkezik némi, divattal kapcsolatos ismerettel, de enélkül is fogyasztható ez a TIFF-es versenyfilm. (nbg)

Még vetítik: június 8., szerda, Victoria mozi, 14.30; június 10., péntek, Odeon 1-es terem, 15.00