Az Eufória 2019-ben robbant be az HBO platformjára, és az alkotója, Sam Levinson velünk, a nézőkkel együtt azóta is azt a szárnyalás-érzést kergeti – de sajnos az egyszeri heroinistához hasonlóan azokba a magasságokba már sosem fogunk felérni. Ezt bizonyítja a sorozat utolsó, harmadik szezonja is.
Levinson az Eufória első évadával nemcsak egy sorozatot, de egy egész jelenséget teremtett. A Rév Marcell operatőri munkáját dicsérő videóklipes vizualitás, a végtelenül kreatív megoldások (a péniszfotó-kurzus felejthetetlen) és a nyers, ugyanakkor provokatív hozzáállás a tinédzserekhez, a drogokhoz, az erőszakhoz és a szexhez egészen kiemelkedő produkcióvá tette a szériát, s vele együtt a magasba emelte a színészeit is. Az Eufóriával vágta el végérvényesen a Disney-köldökzsinórt Zendaya, de a sorozat hatására lett világsztár Sydney Sweeney, Jacob Elordi, Hunter Schaefer vagy – az idősebb korosztályból – Colman Domingo. A sorozat a sajátos, glitteres stílusával divatot teremtett: az „eufóriás” ruhák és sminkek ezer közül felismerhetők, követendő egyediségük hozzájárult a széria atmoszférájához, amit Labrinth műfajkeverő zenéje tett még páratlanabbá. A második évaddal azonban a sorozat egyre csapongóbbá vált, mígnem a finálét jelentő harmadik évadával a kohézió legapróbb nyoma is felszívódott – olyannyira, hogy már csak névleg emlékeztetett a sorozat arra az Eufóriára, ami kezdetben instant kulturális hivatkozási ponttá vált.
Glitterbe mártott erőszak – Sam Levinson: Euphoria
Sam Levinson író-rendező önéletrajzi ihletésű, neonfényben úszó, coming of age (rém)álma egy pornóvideó alá kommentált szerelmeslevél az amerikai Z-generációhoz. Az izraeli mintára készült sorozat első évada kétségtelenül az HBO idei legmerészebb dobása, elsősorban mégsem botrányosan explicit jellege miatt érdekes.
Valószínűleg épp ez a nagy ajnározás volt az Eufória – na meg Levinson – vesztének letéteményese. Mert ahogy azt az író-rendező Az idollal is leleplezte: nem több egy, már-már ókori görögöket meghazudtoló hübrisszel bíró egyslágeres előadónál. Levinson mérhetetlenül szerelmes önmagába, a „víziójába” és midászi képességeibe. Láthatóan meggyőződése, hogy bármi, amihez hozzányúl, tényleg arannyá változik, így, ha – teszem azt – szubverzív western-zsánergyakorlatot akar bemutatni egy coming-of-age sorozatban, az makulátlanul idomulni fog a széria szövetéhez. Vagy ha az előzőleg gondosan kidolgozott karakterei (mert ugye mindenkinek szánt egy-egy komplett bemutatást az első szezonban) ezúttal csak kartonkivágásai önmaguknak, az senkinek nem fog feltűnni, pláne nem fogják a mindentudó Levinson szemére vetni. Főleg, mert az elsilányult figurák mivoltja valójában nem is a kreátor hibája, hanem az őket alakító színészeké, akik egyszerűen túlnőttek a sorozaton – ami meg is látszik a végeredményen.
Ez utóbbi mondjuk éppenséggel igaz: az Eufória harmadik évadán tényleg érezhető a tény, hogy az azóta A-listássá avanzsált szereplőgárda nem ért rá forgatni (ez is közrejátszott a négy évnyi hiátusban) vagy éppenséggel, hogy a kamerák előtti dráma eltörpült a kamerák mögötti mellett (a pletykák szerint a Zendaya által megformált Rue ezért „szerepel szinte teljesen más filmben”, mint a többiek). Valamint a két szezon közti eltelt időben történt tragédiák (a Fezcót alakító Angus Cloud, illetve a Cal Jacobsot játszó Eric Dane halála) szintúgy kihatott az Eufória fináléjára – némelyik „csupán” érzelmileg, mások konkrétan befolyásolták a cselekményt. Mindez pedig egy összecsapott és kaotikus befejezéshez vezetett, mely Rue-n kívül egyetlen szereplőjétől sem tudott legalább megközelítőleg méltósággal búcsút venni, miközben teljesen elvesztette eufóriaságát.
A sorozat esszenciája – Rév Marcell kiváló képein kívül – ugyanis úgy, ahogy volt, felszívódott. Az Eufória többé nem hogy nem diktálja a divatot, de követni is alig tudja már – a szónak sem a szoros, sem az átvitt értelmében. A szériát meghatározó, csillogóan kihívó ruhák és sminkek helyét a ’60-as évek stílusának még csak nem is izgalmas interpretációja, hanem ezerszer látott koppintása vette át. Szakmai konfliktusok miatt ezúttal nem Labrinth lendületes és innovatív dallamai teremtik meg az Eufória hangulatát, hanem Hans Zimmer fiatalosch zenéje – amivel sajnos az is kiderült, hogy mihez nem ért a mester. De most komolyan: senki nem szólt neki, hogy nem egy Christopher Nolan-filmhez komponál?! És hová tűnt Levinson kreativitása? A Cassie Howard (Sydney Sweeney) főszereplésével készült Az OnlyFans-es 50 láb magas nő támadásán, illetve Rue álomszekvenciáján kívül sehol egy, akár szemernyit is érdekes narratív vagy vizuális megoldás – amelyektől egykor még hemzsegett a sorozat. A korábban szaftosan polgárpukkasztó módon ábrázolt erőszak és szexualitás a harmadik évadra mérhetetlenül öncélúvá vált, s ezzel Levinsonnak még Az idolnál jobban is sikerült alulmúlnia magát.
Az Eufória záróakkordjának egyetlen értékelhető eleme ahhoz a Zendayához kötődik, aki karrierje legjobb alakításait mindig is a sorozatban nyújtotta. Ez most is hasonlóképpen történt – ám a színésznő akkor villant igazán, ha Rue drogos delíriumát kell ábrázolni, melyre ezúttal nem sok lehetősége volt –, s egyedül az ő sorsa vonja be érzelmileg a nézőt. Ami nagy szó: az erőszak-szex skála innenső oldalát képviselve komolyanvehetetlen westernes Breaking Bad-paródiába keveredik, amit a vallás felé fordulva igyekszik túlélni. Identitás- és megváltáskeresése viszonylag szép ívet jár be, a karakterfejlődésének valódi hatása azonban nincs. Különösen nem a többi lány életében, akik eközben a spektrum másik végén ragadva Levinson válogatott szexuális fantáziáit elégítik ki – Lexiről (Maude Apatow) pedig kényelmesen elfeledkezik a sorozat, ezzel számos ziccert (köztük Sharon Stone producerfigurájának kiaknázását) is kihagyva.
Nem valószínű azonban, hogy Apatow nagyon bánkódna emiatt: az Eufória szereplőgárdája (különösen Nate, azaz Jacob Elordi, akinek most radikálisan kevesebb játékidő jutott) egytől egyig érezhetően vágynak a szabadulásra a sorozat béklyójából. És az a jó hírünk van, hogy nemcsak ők, de mi, a nézők is levethetjük magunkról az Eufória rabláncát, amit Sam Levinson az első évad során olyan ravaszul körénk csavart.
