Egy alig három éves kislány az élet értelmét kutatja és egy kocka belga fehércsokoládéban találja meg. A Little Amélie or the Character of Rain gyermeki szemmel láttatott fejlődéstörténete önreflexív animációs fantáziákon keresztül mutat utat az emberi létezésben.
Amélie egy belga diplomatacsalád legkisebb gyermeke, aki Japánban él szüleivel és két testvérével. A saját gondolatvilágába merülő kislány kezdetben egyáltalán nem része a mindennapoknak, majd ahogy növekszik, a semmiből egyszerre csak igazi fenevaddá, apa és anya legrosszabb rémálmává válik, mígnem a vendégségbe érkező nagymama csokoládéjának hatására elkezdi felfedezni az örömöket, a körülötte lévő világot, és valósággal öntudatra ébred. Innentől az egyre karakánabb és izgágább Amélie mindinkább a családhoz szegődő japán szolgáló, Nishio-san társaságát keresi. Kettejük bensőséges kapcsolata ad ugyanis lehetőséget a világ kultúrákon átívelő, általános megtapasztalására, hogy a kislány számára sorsfordító harmadik születésnapjára megérthesse az érzelmek összetett mibenlétét, a megkerülhetetlen traumák súlyát.
A film Amélie Nothomb belga írónő önéletrajzi ihletésű regényén alapul, de jóval többet nyújt a szerző gyerekkori emlékeinek felidézésénél. A Little Amélie animációs felnövéstörténetéből az ember öntudatra ébredésének evolúciója rajzolódik ki. A cselekmény a kislány életének azt a szakaszát mutatja be, amely során szembesül saját énképével és fokozatosan tárja fel önmagához, illetve környezetéhez való viszonyát. Amélie kezdetben még valamiféle mindenhatóként, egy mások és mindenek felett álló entitásként tekint önmagára. Újszülöttként a dolgok eredőjeként és egyetlen céljaként határozza meg a létezést, miközben a világ teljesen körülötte forog. Első szám első személyű – egyszerre gyermekien naiv, olykor mégis végtelenül bölcsnek ható – narrációja pedig sajátos kontextusba helyezi az aktuális történéseket. Ez a valósággal izgalmas kontrasztban álló szubjektív elbeszélésmód számos humoros helyzetet eredményez, a világra való gyermeki rácsodálkozás önfeledt absztrakcióit teszi lehetővé.
A narratíva előrehaladtával ugyanakkor Amélie folyamatosan új élményekkel gazdagodik, melyek hatására nemcsak korábbi látásmódja, hanem ezzel együtt a film hangulata és ábrázolásmódja is megváltozik. Ahogy a kislány pszichés fejlődése újabb stádiumaiba ér, úgy kerülnek egyre inkább mások is a látókörébe és tanul meg empátiával viszonyulni a körülötte lévőkhöz. A hasonló, társadalmi távlatokat nyitó személyes felfedezések ráadásul az emberség, a mindenkori humánum, a közös együttélés alapjait fektetik le. A gyermeklét idilljét mindinkább olyan tapasztalatok árnyalják, mint egy közeli családtag elvesztése, egy japán asszony eleinte érthetetlen rosszallása bevándorló szomszédai iránt, vagy az egzotikus ázsiai kultúra kívülállóként művelésének gyarmatosító gyakorlata. Ezek az érzelmi, társadalmi és kulturális impulzusok mindazonáltal csupán közvetve, már-már tudat alatt érvényesülnek Amélie (és rajta keresztül az emberiség) fejlődése során.
A film javarészt átfogó konfliktusoktól mentes élethelyzetei leginkább metaforákba ágyazva képesek érzékeltetni az általános tanulságokkal járó lélektani behatásokat. Nevelőnője magyarázata szerint Amélie nevének japán megfelelője, az Ame esőt jelent, a víz szimbolikus jelenléte pedig a teljes történetet meghatározza. A kislány karaktere épp olyan heves, mint egy zivatar: hirtelen jellem, aki egyik pillanatról a másikra képes rázúdulni az emberre, egyúttal viszont életet is teremt, vidámságot hoz a körülötte lévőknek és táplálja örömüket. Amélie tehát a vízhez hasonlóan maga az élet, ami ugyanakkor nem létezhet halál nélkül. Az örök körforgást és az ezt övező benyomásokat olyan pillanatok érzékeltetik, mint amikor a kislány egy óvatlan pillanatban majdnem belefullad a tengerbe, ahonnan csak családtagjai képesek kimenteni, amikor a japán házvezetőnő megismerteti vele a helyi tradicionális halottaknapi lampionúsztatás hagyományát, vagy amikor a kerti tóba zuhan az ajándékba kapott, mitikus jelentőségű japán harcsák etetése közben.
Amélie a halál közelségének megtapasztalásán keresztül tanulja meg értelmezni az életet és annak ellentmondásait. Az események felszíne alatt lappangó konfliktusok ugyani rendszerint az érintettek egymásnak feszülő impresszióiból fakadnak és csupán empátiával küzdhetőek le. Hiszen a különböző korú testvérek eltérő világfelfogása vezet a tengerparti játék veszélyessé válásához, a halottak emlékét idéző, folyóban úsztatott lámpások az idegenek számára mindössze érdekességként hatnak, míg a japán lakosoknak ősi hagyományt jelentenek, ahogy az Amélie születésnapjára kapott harcsák félresikerült meglepetése – a (kulturális és természeti) kisajátítás újabb formája mellett – a szülők és a kislány értékrendjének eltérő felfogásait hozzák felszínre. A haletetés ugyanis korábban nem a puszta tevékenység miatt volt fontos a kislánynak, hanem a Nishio-sanhoz fűződő kapcsolata és önmaga megértésének egyik fontos stádiumaként szolgált a később ajándékként tárgyiasított élmény.
A víz motívuma továbbá gazdag jelentésrétegein túl a film vízfestékszerű képi világát is meghatározza. A gyermeki látásmódot idéző, fantáziadús rajzfilmes megoldások a különböző ráeszmélések súlyának megfelelően nagyítják fel a kislány felfedezéseit, legyen szó például az első találkozásról egy istenségként csodált porszívóval, vagy a változatos érzelmeket vizuális formákká fokozó animáció más absztrakcióiról. Az élénk színek és látványos ingerek időnként papírkivágat hatású, síkszerű ábrzáolása kifestőkönyveket idéző vizualitással eleveníti fel a gyermekkor önfeledt hangulatát, miközben a látottak mélyére hatoló, az érzelmi felfedezéseket (gyakran szó szerint) felnagyító és képileg életre keltő megoldások rendszerint a cselekmény síkján túli mögöttes tartalmakkal ruházzák fel az epizodikus életképekre szorítkozó narratívát.
A Little Amélie or the Character of Rain a felszínen a Nicsak, ki beszél-filmek koncepciójában rejlő humort aknázza ki, idővel azonban az Amélie csodálatos élete szellemi előzményeként kezd hatni. A két gyermekien naivnak és ártatlannak ható felnövéstörténet között nemcsak a főszereplők névegyezése és az érzékletesen felfokozott formanyelvi megoldások miatt, hanem a világ megismerésére tett újszerű, kreatív kísérletek kapcsán is vonható párhuzam.
