A terítéken: erdélyi alkotók friss dokumentumfilmjei – Balánbányától Nagyenyeden keresztül Bécsbe utazunk.
Bábeli románcok – Csibi László: Yalla, yalla
Csibi László legújabb dokumentumfilmjének alaphelyzete akár egy székely vicc kezdete is lehetne: egy székely asszony s egy arab férfi találkoznak. A kamera által megörökített történet nem hazudtolja meg a humoros felütést, a Yalla, yalla egy-egy jelenetén legalább olyan ropogósan hahotázhatunk, mint a csíkkarcfalvi aprozárban megvásárolható, Székelyektől hallottam című viccgyűjtemény legjobbjain.
Kiss Magda a rendszerváltás után fiatal lányként hagyta ott Székelyföldet, és telepedett ki Bécsbe, népmesehősök módjára szerencsét próbálni. Az ügyes, belevaló székely leányból időközben tanárnő lett, aki Ausztriába érkező felnőtteket tanít németül. Így ismerkedik meg a távoli, napkeletről érkező, daliás szerecsen legényekkel, akik közül – egymás után – kettő is feleségül veszi, és tenyerén hordozza, legalábbis egy ideig. Hogy a tartózkodási engedély nevű bűvös okirat megszerzésének ehhez mennyi köze van, azt döntse el mindenki magának.
A filmnek, amely Magda országokon és férjeken átívelő, viharos szerelmi történetét követi végig, leginkább a hősnő karizmája kölcsönzi a vonzerejét. Magda nyílt, fesztelen viselkedése a kamera előtt már az első képkockáktól kíváncsivá tesz történetére. Akár a valóságshow-kban, őszintén mutatja meg érzéseit, nem palástolja lelkesedését, de izgatottságát vagy dühét sem, nem hajlandó öncenzúrát végezni sem a férfiak, sem a kamera kedvéért. Ám attól, hogy néha szabadjára engedi indulatait, nem lesz ócska vagy ripacs: végig méltóságteljesen viselkedik, így a néző szinte lekötelezve érzi magát, hogy betekintést nyerhet az életébe.
A Yalla, yalla humorának nagy hányadát szintén Magda székely furfanggal átszőtt megjegyzései, beszámolói teszik ki. A hősnő egészséges öniróniával közelíti meg saját történeteit. Elbeszélésein kívül még akkor kaptam magam hangos nevetésen, amikor a románcainak média-lenyomából készült összeállítást csodálhattam meg: az M-monogrammos, szívecskés képekből összeállított TikTok-videó; Magda szelfije, amelyre (második) udvarlója, Amar rászerkesztette saját képét; kirándulási fotó Magdáról, és Amarról, akinek pólóján Székelyföld térképe, alatta pedig rovásírásos felirat díszeleg.
A történetet előre mozdító feszültséget többnyire a felek közti nyelvi vagy kulturális különbségekből kibontakozó félreértések vagy meg-nem-értések teremtik meg. A szereplők – ezzel a napjainkban divatos kifejezéssel élve – interkulturális párbeszéd helyett inkább elbeszélnek egymás mellett, valóságos bábeli zűrzavarrá változtatva át a nem szokványos románcot. Magda határozott, szigorú, számonkérő mondataira lovagjai ugyanúgy csak néznek, mint a német nyelvvel párhuzamos diákok az órákon. Képtelen eljuttatni mondandóját hozzájuk, ahogy ő sem érti az egymással bennfentesen, félmosolyokkal és kacsintásokkal értekező férfikoszorút. Az pedig mintha senkinek sem jutna eszébe, hogy a kommunikációhoz kérdéseket is fel kell tenni.
Csibi László filmje gazdag nyersanyaggal dolgozik – nem mindennapi, izgalmas, és főleg mulatságos helyzeteket sikerül megmutatnia a nézőnek. A történet azonban nehezen áll össze, mindvégig kusza, zavaros marad, mintha elveszne valami a nyelvek sokféleségében. Így a film végére a néző, aki egyébként remekül szórakozott a hetven perc alatt, ugyanúgy nem érti, mi zajlik a szereplőkben, mit miért csinálnak, mint ahogy ők sem értik egymást. (er)
Bányásznak halni szép halál! – Bálint Arthur: Mesterséges város (Balánbánya balladája)
Bálint Arthur filmje azokat az időket keresi fel, amikor a „mesterséges” még az emberi beavatkozás eredményét jelentette, s amikor egyik napról a másikra épültek fel egész városok. A Hargita megyei Balánbánya amilyen hamar fellendül a szocialista tervgazdálkodás mintapéldájaként, olyan váratlanul omlik is össze, főleg gyárépületei, megélhetés nélkül hagyva szinte a teljes lakosságot. Egyedüli lehetőség a külföldi munkavállalás marad, s szépen lassan megkezdődik a régió elöregedése: a rendezőt már csak egy szellemváros fogadja érkezésekor.
A közel egy órás dokumentumfilm a Dunatáj Alapítvány gyártásában készült, ez pedig meghatározza Bálint Arthur munkamódszereit is, pedig alanyai finoman szólva sem közlékenyek. Akik hagyják filmezni magukat, azok sem hajlandóak a múltra gondolni. A 20 évnyi felvételből nem csupán egy város mikrokrónikája áll össze, de azok a kollektív traumák is kirajzolódnak, amelyek bányászok nemzedékeit némítják el. A Mesterséges város szereplői úgy váltak szellemekké, hogy sohasem éltek igazán – magukat a föld alá űzve már a bukás előtt megismerték a szilikózistól sötét végzetet.
A film legnagyobb érdeme nem csak az, ahogy egy megsemmisülésig zsugorodó város hattyúdalában az egész kelet-európai régió kapitalista válságát felismeri, hanem hogy hagyja, hogy a gondosan felvett anyag szervezze önmagát. Az éppen rendelkezésre álló formátumoktól eklektikus képi világ legalább ennyire változatos dokumentumfilmes stratégiákkal társul: a passzív megfigyelői szereptől az egészen közvetlen interjúkig terjed a jelenetek sora, Bálint pedig megtalálja azt az organikus dramaturgiát, amitől az anyag kommentár nélkül rendeződik, megszólal és mesélni kezd. Filmjének úgy sikerül határozott és egyértelmű portrét felépíteni a tragikus helyről, hogy nem keres nem létező narratív opciókat, hanem éppen az esetleges valóságból indul ki.
A megszólaló helyi fodrász, újságíró, polgármester vagy ittas nyugdíjas múlt időben beszél az életéről – mintha itt már nem várna rájuk semmi, csak újabb megvalósítatlan ígéret beruházásokról. Bálint Arthur képi roncsolással és a digitális glitchek elszaporításával hozza létre vizuális motívumát a kiüresedő város kísérteties légkörének. Mintha már az is alig létezne, ami a szemünk előtt van – vagy talán azóta már nem is maradt ott senki. A túléléshez semmilyen stratégiai vagy gazdasági terv nincs.
„Ha behunytam a szemem, mintha több fény és élet lett volna” – emlékszik vissza az egyik bányász a munkára. Balánbánya abban reked meg, hogy lakói már a csodát sem várják, képtelenek megsegíteni önmagukat. De Bálint Arthur filmje finoman felhívja a figyelmet arra, hogy ezért aligha hibáztatható bármelyikük – elvették tőlük az életet, amikor leküldték őket a föld alá. (fl)
A valóság próbája az irodalom – Maksay Ágnes: Jókai Erdélyben
Kertelés nélkül kijelentjük: a film címe félrevezető. Elhiteti a nézővel, hogy csak arról fog tájékozódni, merre járt, mit csinált Erdélyben a magyar romantika legnagyobb írója – pedig ennél sokkal többről van szó. Nem csak azt tudjuk meg, hogy hova látogatott, mit látott, mi ihlette meg Jókai Mórt Erdélyben, hanem azt is, mi érdekelte Jókait Erdélyben. Nem kizárólag művészi inspirációként jelenik meg ugyanis régiónk Jókai Mór életrajzában, hanem a korai felvilágosodás feltérképezetlen terepeként is. Erdély nemcsak erdőkkel, folyókkal, természeti kincsekkel teli, egykor mesebelinek látott tér, hanem az emberi életek, kapcsolódások, a környezethez való tudatos viszonyulás tája is. És ez a fajta félrevezetés a legjobb trükkje egy dokumentumfilmnek.
Ahogyan a filmesekkel együtt barangolunk a régióban, úgy ismerjük meg rétegről rétegre Jókai munkásságát, és leginkább annak háttérfolyamatait és mozgatórugóit. Kiderül, kik szolgáltak ihletként különböző novelláinál – például A nagyenyedi két fűzfánál –, és az is, milyen eszmék és jelenségek érintették meg a szerzőt.
Közös utunk a Kazán-szorosnál kezdődik. A film szakmai konzulense és társforgatókönyvírója, T. Szabó Levente a kalauzunk a vizuális túrán, aki a narrátorok (Kautzky Armand, Hatházi András) felvezetői, Jókai-felolvasásai után nemcsak irodalmi, hanem történelmi-szociokulturális kontextust is szolgáltat a terekhez, anekdotákhoz és tényekhez, amelyeket a film bemutat. Fontos megállapítása az irodalomtörténésznek, hogy Jókai milyen nagyszabású, szuggesztív erővel jelenítette meg az általa látogatott helyszíneket vagy elképzelt vidékeket. Aztán kalauzunk felhívja figyelmünket egy meghökkentő kölcsönhatásra: nemcsak a valóság befolyásolja az irodalmat, hanem az irodalom is módosíthatja a valóságot. Az arany emberben megjelenített Senki szigete például olyan mély hatást gyakorolt a kor magyar társadalmára, és olyan mitológiát teremtett, amelyet a leírt térség lakói maguknak akartak tulajdonítani. Hasonló hatás figyelhető meg a Szegény gazdagok esetében, amelyben az ihletadó család egyik leszármazottja igyekezett a regényben megfogalmazottakat beépíteni a családi legendáriumba is.
A magyar romantika mesterének természetesen a korabeli irodalmi szcénára is olyan hatása volt, amely új mederbe irányította művésztársai figyelmét. Az Erdély aranykora – amely megalkotására Jókai rövid, gyulafehérvári utazása volt nagy hatással – mondhatni trendet teremtett az irodalomban, beemelte a régiót a magyar próza tematikái közé, és mitizált jelenséggé alakította annak történelmét. Ez utóbbi főként azért történhetett meg, mert Jókai számára Erdély egyenlő volt valamiféle rejtéllyel. Nem a takargatott, elhallgatott fajtával, hanem a megbújóval, betemetettel, amely nem ellenkezik, hogy felszínre kerüljön, hanem türelmesen és csendben várja, hogy felfedezzék.
A filmes kalandozás során nemcsak azokat a helyeket járjuk be, amelyek szerepelnek az íróóriás prózáiban, hanem olyanokat is, amelyek az intellektuális kíváncsiságának célpontjai voltak, és egyéb szempontból is fontosak voltak számára. Mócvidéken a román-magyar konfliktus, a nemzetek feloldhatatlan ellentéteinek eredete és működése, Parajd környéke és a Detonáta a természetszeretet és -védelem miatt vált fontossá, Szamosújvár pedig a betyárromantika lerombolásának helyszínévé vált.
Mivel a dokumentumfilm központi alakja képzőművészeti tanulmányai révén tehetséges alkotó volt e téren is, a film készítői kölcsönhívták az említett helyszínek bemutatására az író vázlatait is. Ezeket – és egyéb archív képeket, rajzokat – mesterséges intelligenciával animálták meg, ami bár ad egy külön ízt a látottaknak, nem szükséges adalék. Szerencsére ilyen jelenetekből nincsen sok a filmben, éppen csak annyi, hogy bemutassák, ma már így is lehet mozgóképet alkotni.
A Jókai Erdélyben szükséges mű a magyar dokumentumfilmes palettán. Képes újat mutatni, több perspektívát úgy összeállítani, hogy azok a temérdek néző elé tárt információt érdekessé, szívesen fogyaszthatóvá tegyék. (gb)
