Az Színház- és Filmművészeti Egyetem Dokumentumfilm Mesterképzős osztály diplomafilmjei nemcsak napjaink égető problémáira világítanak rá (migránsválság és a gyűlöletkampány hatásai, az oktatás színvonala, a létminimum alatt élők számának folyamatos növekedése, a végrehajtó hatalom korrupciója és az igazságszolgáltatás inkompetenciája), de a mindennapok hőseit is bemutatják, akiknek köszönhetően van még remény, hogy egyszer közösen sikerül kilábalnunk a mocsokból.
Amikor kevesebb, mint egy hónapja a végzős SZFE 6x6-os osztály diplomafilmjeiről írtam, az apák hiányát fedeztem fel az alkotásokban mint közös motívumot. A két éve végzett, első (!) dokumentumfilmes mesterképzés (DOK.MA) tanulói által készített művek nagy részének középpontjában épp ellenkezőleg, a gyermekeiktől elszakított anyák állnak. És bár a dokumentumfilm-rendező tanoncok mellett nem állt másik öt osztály mikrostábokat képezve, a csapatkohézió itt is fellelhető volt, egyrészt a tematikus kapcsolatok, másrészt az egymás filmjeibe bedolgozó osztálytársak révén. Ha pedig van egy filmtípus, ahova nem kellenek óriási forgatóstábok és nagy költségvetés, az a dokumentum. Ennek ellenére is meglepett a diplomafilmek magas minősége, ugyanis bár lehet, hogy nem követelnek annyi erőforrást, erőfeszítésből talán még többet is. Megtalálni az érdekeset a világban valószínűleg nehezebb, mint megkreálni azt, márpedig a 2015-ös DOK.MA osztály megmutatta, hogy kiváló szeme van egyaránt az élet apró kis rezdüléseinek és drámáinak elkapásához és a súlyos társadalmi problémák feltárásához.
Elválasztva – jelzi már a címében a több filmben is megjelenő főkonfliktust Vincze Máté Artur alkotása. Öt testvért követünk, akiket a gyermekvédelem elszakít anyjuktól, és nevelőszülőknél helyezi el. Már ez a helyzet is önmagában drámai: hogyan él meg öt, különböző korú gyermek egy ekkora változást. Ám a film igazi drámája nem is annyira a gyerekeken csapódik le, sokkal inkább a felnőttek között húzódó feloldhatatlan konfliktusból fakad. A helyzet ugyanis a lehető legtávolabb áll a fekete-fehértől: a pótszülőkkel egy szerető, gondoskodó családba kerülnek lurkók, ugyanakkor az anyával készített interjúk rávilágítanak, hogy otthon sem feltétlen szeretetben szenvedtek hiányt. A nevelőszülők egyre jobban hozzánőnek az új családtagokhoz és nem akarnak megválni tőlük, miközben az anya mindent megtesz, hogy javítson az életkörülményein és visszaszerezhesse a gyerekeit. Azáltal, hogy öten vannak, akik egyenként is máshogy viszonyulnak a helyzethez, csak tovább bonyolódik a képlet. A film nyers, kissé puritán stílusáért az erős emberi dráma kárpótol, igazságot szolgáltatni egy ilyen szituációban ugyanis szinte lehetetlen.
Hasonlóan el vannak választva a Mesék rabjai főhősnői a gyermekeiktől, de nem a gyámügy, hanem a rácsok által. Szakonyi Noémi Veronika filmje egy női börtönbe kalauzol el minket, ahol meseterápiával próbálnak segíteni a rabokon, hogy szabadulásuk után ne legyenek visszaesők. A sokszor családos elítéltek – akiknek egy része ráadásul egyenesen azért került a fegyintézetbe, mert mindent meg szeretett volna adni a gyerekeinek, még ha ezért a bűn útjára is kellett lépnie – a mesék segítségével tanulnak kommunikálni: kifejezni a fájdalmaikat és üzenni a gyerekeiknek. A film igazi különlegességét azonban a Turai Balázs által rendezett gyönyörű animációs betéteknek köszönhetően megelevenedő mesék adják. Ez a hibrid stílus, valamint a mese mint kommunikációs és gyógyító eszköz bemutatása egyaránt az idei Oscar-jelölt Life, Animatedet juttathatják eszünkbe – nem lennék meglepne, ha ennek a filmnek is sikeres utóélete lenne.
Valamivel fájdalmasabban jelenik meg az anyai hiány Haragonics Sára saját édesanyjának elvesztését feldolgozó alkotásában, a Szembenézésben. A Szembenézés nemcsak azért lett a blokk legszemélyesebb filmje, mert a rendezőnő „fordítva tartotta a kamerát”, a saját családjára irányítva azt, hanem formailag is, ahogy az objektív dokumentarizmus asszociatív-lírai képsorokkal keveredik, miként az anya emlékéről a barátjával társalgó főhősnő hangsávja archív családi felvételekre kerül. Azonban a film igazi erejét a bensőséges jelenetek adják, ahogy a szűk család (az apával és a fiútestvérrel kiegészülve) terápiás jelleggel kibeszéli az elvesztés traumáját és a velejáró bűntudatot. Mindig ott voltam mellette, amikor szüksége volt rám? Mondtam neki elégszer, hogy szeretlek? Haragonics Sára keserédes, egyszerre szomorú, de megható önéletrajzi dokumentumfilmje bátor és rendkívül szép feldolgozása egy családi tragédiának és az emlékezés természetének.
Gaszner Veronika alkotásában talán még kínzóbban jelenik meg az anyai hiány: az általános iskolás Fatimának bár van családja, se az alapvető létminimum, se a szerető otthon nincs számára biztosítva. A Borsodi fecskének az igazi hőse azonban K. Nagy Emese iskolaigazgató, aki a Stanford Egyetemen kifejlesztett KIP-módszer magyarországi meghonosítása által próbál segíteni a különböző társadalmi helyzetű és képességű gyerekeken. A módszer működik: hiába él mélyszegénységben vagy állami gondozásban a diákok nagy része, szinte mindegyikük továbbtanul. Persze legyen bármilyen jó egy tanrendszer, ha nincsenek olyan odaadó tanárok, mint Emese, akik vért izzadnak, hogy megteremtsék a gyerekek számára az esélyegyenlőséget. Ezt a küzdelmet pedig leginkább Fatima sorsán keresztül mutatja be a film, az intelligens lányra ugyanis béklyóként nehezedik a rossz családi helyzet, és fájdalmas látni, milyen nehéz még a rengeteg potenciál ellenére is kiutat találni a borzasztó környezetből, ahová születik valaki. A Borsodi fecske ugyanakkor reménykeltő is: noha Magyarországon az oktatás színvonala rohamosan hanyatlik, vannak még olyan hétköznapi hősök, mint Emese, akik minden erejükkel azon dolgoznak, hogy víz felett tartsák a süllyedő hajót.
A Magyar thrillerben mire hazaérkezik a hősnő hajnalban az anyjához, már megtörtént a baj: a Zsanett-ügyet feldolgozó alkotás rekonstruált jelenetekkel, fiktív (?) interjúrészletekkel és a TASZ jelentéséből származó narrációval mutatja be az óriás botrányt kavaró esetet, mely során öt rendőr feltételezhetően megerőszakolt és megzsarolt egy fiatal nőt. Az ügy számos kényes kérdést felvet a rendőri korrupció és a hatalommal való visszaéléstől kezdve az igazságszolgáltatási eljárás során elkövetett hibákon át a társadalmi reakcióig (áldozathibáztatás és általános szkepticizmus az áldozat felé). Erős témaválasztás tehát, főleg, mivel napjainkig sem derült ki (és valószínűleg már nem is fog), hogy pontosan mi történt aznap hajnalban, amikor a rendőrök megállították a fiatal nőt igazoltatás végett – Dömötör Tamás azonban a lehető legrosszabb módját választotta a feldolgozásnak. A rekonstruált/elképzelt jelenetek egyébként is nagyon veszélyesek, ritkán sikerülnek jól, olykor egyenesen katasztrofálisak (hogy magyar példát említsek: Vérösvény), de ha a filmed 100%-a rekonstrukció, akkor ráadásul az inkább egy igaz történeten alapuló játékfilm, mintsem dokumentum – ezen a többször idézett TASZ-jelentés sem segít sokat. A Magyar thriller alapos kutatómunka helyett így inkább felszínes társadalomkritika lett, a játékfilmes szcénáknál pedig ugyan néhol felcsillan egy erősebb színészi alakítás, összességében gyengék és frusztrálóak az illusztratív jelenetek. (A vetítésen mindazonáltal egy régebbi vágás került bemutatásra, ezért nem kizárt, hogy a film azóta feszesebb lett).
Sokkal jobban építette bele a fiktív elemeket az alkotásába Meggyes Krisztina, aki a Mesék rabjaihoz hasonlóan (nép)mesei keretbe helyezte történetét. Az anya-motívumtól teljesen eltávolodva, az Azok egy határmenti kistelepülésen, Vámosszabadin játszódik, ahol egyszer csak megindul a migráció: egy menekültközpontot telepítenek a falu mellé, és feketék jelennek meg az utcákon és a templomban (2013-at írunk). A légynek sem ártó bevándorlók – akikből legfeljebb egy-kettő tűnik fel a falu területén – természetesen parázsként lobbantják be az emberekben rejlő (és a kormánypropagandával benzinként fellocsolt) xenofóbiát és rasszizmust. Mintha egy zseniálisan megírt szatírát néznénk, olyan abszurd és ironikus beszélőfejes interjúk készülnek a rettegő helyiekkel, szerencsére azonban hamarosan kiderül, hogy a falun belül nemhogy nincs konszenzus az idegengyűlöletről, kimondottan kisebbségben vannak a gyűlölködők. A település ugyanis két részre oszlik: az ott született szegények és az odaköltözött (vagyis bevándorló) gazdagok csoportjára, mely utóbbiak természetesen – hogy az irónia teljes legyen – erősen migránsellenesek. Nemsokára megindul a politikai mozgolódás a falu irányításának megszerzésére, a többi pedig már történelem. Az Azok az érzelmek legszélesebb skáláját megmozgató alkotása a programban: először nevetünk, utána dühösek leszünk, aztán már csak sírunk. Talán nem készült még olyan film, amely ennyire jól rávilágított volna, miért tart ott Magyarország jelenleg ahol, és miért rendelkezik ekkora hatalommal a legkirekesztőbb politikát folytató párt.
A sor végére hagytam az egyik legjobb alkotást: a Ha nem segít a Mindenható megmutatja, hogy olykor nem kell erős témaválasztás egy kiváló dokumentumfilmhez, elég, ha találsz egy rendkívül izgalmas karaktert. Ez a karakter Molvay Norbert filmjében Fejes Sándor, pécsi lakos. Sándor zárakat javít, noha eredeti foglalkozását tekintve telefonszerelő, és bár ő maga is szegénységben él, rendszeresen segít a rászorulókon, illetve elmosogat mozgássérült ismerősének. Most mégis külföldre vágyik a nagyobb kereset reményében, noha nyelveket alig beszél. Molvay Norbert alkotása igazából az Én, Daniel Blake párja: egy hasonlóan szerethető, hatvanhoz közeli, egyedül élő, de másokon készséggel segítő hős mindennapjait mutatja be, ahogy ételadományhoz segíti a nincsteleneket vagy éppen kézzel írt CV-t visz az állásközvetítőhöz. Sándor azonban nem egy fiktív figura, és ami igazán lebilincselővé teszi, az a végtelen optimizmus, amivel éli az életét a nyilvánvaló nehézségek ellenére. Ahogy a címben megpedzett idézet – a férfi reklámtábláján található szlogen – is mondja: „Ha nem nyílik a nyitható és nem segít a Mindenható, a Fejes Sanyi hívható.” És milyen igaz: egy ilyen istentelen világban, amiben élünk, csak az olyan csodabogarakra számíthatunk, mint Sándor.
