Magyarország és benne társas viszonyaink állapota mindig is kellő muníciót biztosítanak majd ahhoz, hogy húsbavágó, polgárpukkasztó szatírák szülessenek róla. Sajnos, ez a film nem az, még ha mindent meg is tesz azért, hogy megbotránkoztasson.
Szeptember 17-én országszerte mozikba kerül az eredetileg az idei Filmszemlére időzített 10éjszakás kaland. Kalmár Péter forgatókönyvéből Novák Erik rendezett filmet, aki festőművészi munkássága mellett többek közt olyan formabontó és merész filmek alkotója, mint a szintén párkapcsolati fókuszú kísérleti játékfilm, a Szeretlek, mint állat, de az ő ötletéből és alkotótársaival közösen írt forgatókönyvéből született a kultikus Nyócker! is. Így aztán még a vészjóslóan trash-hangulatú előzetes anyagok ellenére is joggal lehetett remélni, hogy mindebből valamiféle frappáns trollkodás sül majd ki. Sajnos azonban a rendezőre jellemző extravagáns stílus és nyers humor – amely talán egyeseket kiakaszt, ám közömbösnek vagy unalmasnak semmiképp sem mondható – ebben az esetben tartalmi és formai szempontból is kisiklik, köszönhetően a teljességgel értelmezhetetlen narratív struktúrának, valamint annak a formanyelvi káosznak, ami abból az alkotói döntésből ered, hogy a film tele van mesterséges intelligenciával generált képekkel.
Miként találjuk meg az emberi kapcsolódásokat a felszínesség mögött? – Interjú Novák Erikkel a 10éjszakás kaland című filmről
Novák Erik legújabb rendezése, a 10éjszakás kaland tíz Tinder-randi történetén keresztül mesél a társadalomról, az álszentségről, a kiüresedett kapcsolatokról és az elidegenedésről. A rendező Kalmár Péter író-producer forgatókönyvét vitte vászonra olyan színészek közreműködésével, mint Thuróczy Szabolcs, Péterfy Bori, Fekete Ernő, Mészöly Anna vagy Danis Lídia. A szeptember 17-én a mozikba kerülő film forgatásáról, a színészekkel való közös munkáról, a low budget filmkészítésről és készülőben lévő legújabb alkotásáról is beszélgettünk.
A 10éjszakás kaland tíz Tinder-randi történetén keresztül kíván szembesíteni a modern társadalom képmutatásával, kiüresedett, hazugságokkal és elfojtásokkal terhelt kapcsolatainkkal – mindezt nem kevés közéleti reflexióval megfűszerezve. Így aztán felbukkannak itt NER-lovagok, bántalmazott vidéki lány, újgazdag ficsúr vagy épp dubajozó influenszer is, ráadásul a hazai színjátszás olyan kiválóságai tűnnek fel ezekben a szerepekben, mint Péterfy Bori, Fekete Ernő, Thuróczy Szabolcs vagy épp Mészöly Anna. Minden szereplő két randin vesz részt, ezáltal a színészek személye vezeti át egyik történetszálat a másikba, miközben szép lassan világossá válik, mindenkit több köt össze, mint azt elsőre hinnénk. Az egymásba fonódó kapcsolatok fölött egy AI-generált Csonka András bábáskodik, aki valamiféle testet öltött algoritmus/sors keze-metafora szerepet lát el, de egészen a film végéig nehezen értelmezhető, hogy pontosan miféle belső logika szerint működik és mi motiválja a döntéseit: néha tudatosan rossz helyzetbe hozza a hősöket, máskor viszont mintha segíteni akarna rajtuk.
Ráadásul az AI-Cupido olykor a randik helyszínén is megjelenik különböző alakokban, hogy a hősöket egymás felé terelgesse. A teljesen mesterséges intelligenciával animált Pici-variációk pedig körülbelül annyira ízlésesen illeszkednek a forgatott jelenetekbe és a valódi színészekhez, mint a Looney Tunes-karakterek Michael Jordanhez a Space Jamben – mentségükre legyen mondva, azokat a figurákat legalább hús-vér emberek alkották meg. És ha ez önmagában nem lenne épp elég bizarr és komolyanvehetetlen, amikor egy-egy randi résztvevői szexelni kezdenek – ami általában bekövetkezik – az aktust szintén AI-generált fantáziaképek szimbolizálják, mint a hősök érzelmi állapotának absztrakt szimbólumai. De olykor még a budapesti helyszínek – külső városképek, és néha még belső terek is förtelmesen igénytelen AI-képeken jelennek meg, ami nem csak elidegenítő a forgatott jelenetekhez képest, de esztétikai értelemben is rombolja az összhatást.
De nem csak a mesterséges intelligencia alapból is megkérdőjelezhető és nehezen magyarázható használata okoz itt a lehető legrosszabb értelemben vett megdöbbenést. A 10éjszakás kaland humora és karakterábrázolása (különösen a nőké) olyan alpári regiszterben mozog, ami egyszerre idézi meg a kétezres évek elejének rossz emlékű magyar remake-vígjátékait (pl. Egy szoknya, egy nadrág) és a szintén ezidőtájt futószalagon gyártott amerikai paródiafilmeket, mint mondjuk a Csajozós film. Nem kell ahhoz prűdnek, vagy „woke”-nak lenni, hogy az embert szekunder szégyenérzet fogja el, amikor egy jelenet egyik központi tétje az, hogy egy egyébként kiváló magyar színésznő által megformált karakter szájba hugyozza-e a hasonlóan nagyszerű partnerét. De hasonló kifinomultsággal van kezelve a transzneműség, a nemi erőszak és a BDSM témája is.
Persze, nem arról van szó, hogy ne lehetne viccelni a fentiek bármelyikével, sőt egy olyan korszakban, amikor a politikai korrektséget cenzúrára, a konzervatív értékrendet pedig politikai képmutatásra használják fel, különösen fontos feladata a művészetnek – beleértve a szélesebb rétegeket célzó közönségfilmeket is – hogy szembesítsen e két ellentétes pólus hasonlóan képmutató gyakorlatával. A baj azzal van, hogy itt a nemi identitás, a szexuális orientáció vagy épp a különböző fétisek olyan gyerekes és leegyszerűsített módon vannak kezelve, amitől a film humora nem merész vagy provokatív, hanem szimplán tahó színezetet kap.
Kár lenne ugyanakkor eltagadni, hogy a 10éjszakás kaland néha képes olyan poénokkal sokkolni, mint például a filmeknek keretet adó (szintén AI generálta) reklámok vagy az utolsó „randi” klimaktikus pillanata, amik egyszerűen olyan leforrázó hatást mérnek az emberre, amit igenis lehet tisztelni. Zavarbaejtő pillanatok ezek, mert az ember önkéntelenül is azon kezd dilemmázni, hogy talán ez mégsem egy egyszerűen ízléstelen és prosztó film, hanem olyan elvetemült fricskája az elmúlt évtizedek magyar közönségfilmjeinek, ami önmaga dekonstrukciójával hívja fel a figyelmet azok színvonaltalanságára. Másszóval, mintha Radu Jude újravágna és AI-sloppal higítana fel egy Sas Tamás-filmet.
Persze, valószínűtlennek tűnik, hogy a 10éjszakás kalandot valaha meg nem értett camp remekműnek, de akár csak vállalható próbálkozásnak aposztrofálja majd az utókor, mégha az AI-generált Csonka Pici önmagában van is olyan meghökkentő és józan ésszel feldolgozhatatlan látvány, ami egy-egy pillanatra képes meggyőzni arról, hogy az avantgárd legbátrabb kortárs példájával van dolgunk. Mélyen eltemetve talán rejtőzik egy jó film 10éjszakás kalandban, és jó eséllyel kevésbé lenne értelmezhetetlen az összhatás, ha szerkezetileg nem lenne ennyire széttartó, ha a megszemélyesített algoritmus ténykedése nem nyomná agyon a sorsszerűnek beálított találkozásokat. Az alkotók beszámolói szerint számos kreatív vita, változtatás és utólagos megoldás nyomán alakult ki a film végleges formája. Az ebből eredő káosz pedig a tisztes színészi alakításokat és a maguk tahóságával együtt is vicces pillanatokat is elnyeli.
