Minden idők legfontosabb filmjei között listázzák, nincs best of lista és nincs filmtörténetkurzus nélküle: kereken 100 éve, karácsonykor mutatták be a Szovjetunióban a Bronenosets Potyomkin című háborús dokudrámát/propagandafilmet, azaz A Patyomkin páncélost.
A Patyomkin páncélos Charlie Chaplin és Billy Wilder kedvenc filmje volt, de Orson Welles, Michael Mann és Paul Greengrass is a kedvencei közé sorolta. A fiatal David O. Selznick egy MGM nagyfőnökeihez címzett levelében sürgette, hogy alkalmazzák azt az embert, aki ezt a filmet készítette. Valami Eisenstein nevű fiatal oroszt...
Valami ambíciós fiatal orosz
- Az a fiatal orosz Rigában született, Szentpéterváron nőtt fel, anyja tehetős orosz, ortodox kereskedő lánya, apja ukrán zsidó és svéd származású, kijevi építész volt. Eisenstein maga is építészmérnöknek kezdett tanulni, de 1918-ban otthagyta az egyetemet, hogy csatlakozzon a vörös hadsereghez és részt vegyen az orosz polgárháborúban, propagandaplakátokat festett és első filmjeit – a Sztárjkot és A Patyomkin páncélost – is „agitkának” szánta.
- Szergej Mihajlovics Eisenstein a filmtörténet hajnalán a montázs lehetőségeivel kísérletezett, hitt abban, hogy az 1 + 1 = 3, vagyis ha két képet egymás mellé vág, létre tud hozni egy harmadik, többletjelentést. Montázstechnikájának köszönhetően A Patyomkin páncélos az egyetemes filmtörténet egyik legfontosabb mérföldköve: „Ambíciója […] továbblökte őt a metaforikus, bonyolult filmképletek irányába, ugyanis nem kevesebbet akart, mint a közönség agyát »filmtraktorral« »átszántani«, a vertovi »filmszemet« »filmököllé« változtatni. Vagyis sokkoló montázsattrakcióival az extázist az érzéseken túl a tudatig vinni, s ott forradalmat kiváltani a nézők öntudatában is” – foglalta össze Geréb Anna filmtörténész (Eisensteiről és az oroszországi filmtörténet kezdeteiről szóló tanulmánya megtalálható itt).
- A szovjet kormány eredetileg egy 1905 című projektet támogatott, a forradalom kitörésének évfordulóját megünnepelendő; a film a címbeli év több jelentős eseményét mesélte volna el, a forgatása több helyszínen zajlott volna Szovjetunió-szerte. Csakhogy az idő telt és a bürokrácia miatt ez a terv megvalósíthatatlanná vált: a filmnek 1925 decemberéig el kellett készülnie, de a forgatás előkészítése nem indulhatott március előtt, a forgatókönyvre pedig csak júniusban bólintottak rá. Épp ezért Eisenstein úgy döntött, egyetlen epizódra, a Patyomkin matrózainak a lázadására fog fókuszálni – ez az eredeti forgatókönyv mindössze négy oldalát foglalta el.
A sztori
- Egy hadihajó matrózai közé beszivárog a távolban kirobbant orosz kommunista forradalom híre. A fedélzeten is egyre nagyobb az elégedetlenség: csapnivaló minőségű az élelem, és hiába panaszkodnak a nyüves hús miatt – micsoda szimbolikus értelmű nagyközelik! –, a fogatlan hajóorvos kijelenti, hogy az megfelelő minőségű. Amikor a matrózok egy csoportja nem hajlandó elfogyasztani a belőle készült levest, a hajó parancsnoka lelövetné a szembeszegülőket, ám a fegyveresek megtagadják a parancs teljesítését. Dulakodás tör ki, s az tisztek maroknyi csoportja alulmarad a túlerővel szemben.
- Egy matróz – a zendülés vezetője – áldozatául esik az összecsapásnak. Holttestét az odesszai kikötőben közszemlére teszik, és egyre többen elzarándokolnak az improvizált ravatalhoz. Özönleni kezd a tömeg, a város teljes lakossága a kikötőbe tódul, öreg nénéktől gyermekekig, nagypolgári kisasszonyoktól nyomorék koldusokig és lánglelkű ifjakig mindenki a mártírt gyászolja. Odessza proletárjai egyesülnek, munkásököl-vasököl összeszorul, spontán szónoklatok hangzanak fel, és itt is kirobban a vörös forradalom.
- A kikötőbe vezető tágas lépcsősoron a tömeget utoléri a megtorlás: kozákok érkeznek szorosan zárt vonalban, gépiesen lépdelve, és válogatás nélkül tüzelnek mindenkire – gyermekre, babakocsit toló fiatal anyára, cvikkeres idős asszonyra. Mindenki fejvesztve és egymást taposva menekül, a Patyomkin válaszképpen a palotára lő.
- Úgy tűnik, a matrózok napjai is meg vannak számlálva, egész hajóhad érkezik az elfogásukra, készülnek a végső ütközetre. Ám a rájuk küldött flotta mégsem támad: győzött a testvériség és a vörös forradalom.
A filmtörténet leghíresebb hajója
- A címbeli hajó a Knyaz Potyomkin Tavricseszkij nevű, a saját korában modernnek számító technikával felszerelt nehéz csatahajó volt, amely az orosz herceg Grigorij Alekszandrovics Potyomkinról, az orosz hadsereg hajdani főparancsnokáról kapta a nevét. (Az ő sztorija is érdekes: ő szervezte meg az 1762-es palotaforradalmat, Nagy Katalin cárnő szeretője volt, és állítólag díszletfalvakat építtetett jelmezbe bujtatott parasztokkal, hogy a cárnőt meggyőzze a parasztság jólétéről.) Az ukrán hajógyárban készült, 1900-as évek legelején szolgálatba állított, 12,5 ezer tonnás, páncélozott szörnyeteg legénysége az 1905-ös orosz forradalom idején fellázadt, a matrózok jórésze a konstancai kikötőben elpárolgott. A román kormány visszaszolgáltatta a Szovjetuniónak a hajót, amely ezután Pantyelejmon néven vett részt az első világháború Fekete-tengeri csatáiban, német kézre került, majd a szövetségesek fogták el. 1917 áprilisában Potyomkin Tavricseszkij, 1917 májusában már Borets za Svobodu (Szabadságharcos) néven szelte a habokat. Mire 1920-ban visszakerült az oroszokhoz, teljesen tönkrement, és már sosem javították meg. 1923-ban a roncsot leselejtezték és szétszedték.
- Az 1925-ben bemutatott filmben nem az eredeti Patyomkin páncélos látható – bár afféle cameóként felbukkan a legelején –, hanem a Dvenadtsat’ Apostolov (Tizenkét Apostol) nevű, a Patyomkinnál tíz évvel „öregebb” és nagyjából négy tonnával könnyebb hadihajó, amely fénykorában aknakeresőként cirkált a Fekete-tengeren. A hajót 1911-ben tartalékállományba helyezték, később torpedóraktárként használták. Aztán Eisenstein és a forgatás kedvéért a homokos partra vonták, a tat a sziklák közé szorult, ezért a filmben soha nem látjuk nagytotálban, és a tat sem látszik. Bár a Patyomkin páncélossal nagyjából egyidős és hasonló méretű volt, alaposan át kellett alakítani a külsejét a film kedvéért, hamis ágyúkat is kapott.
- A lázadók zászlaja fehér volt a forgatáson – ami a cári zászló színe lenne –, mert úgy vették fel a jelenetet, hogy a filmszalagon, kézzel pirosra lehessen festeni – ami pedig a kommunisták színe. Ha a fekete-fehér film felvételeihez piros vásznat használtak volna, az feketeként jelent volna meg a végeredményen, úgyhogy ez a megoldás maradt: Eisenstein 108 képkockán pirosra festette a premier kedvéért.
Az odesszai lépcsőjelenet
- A híres odesszai lépcsőjelenet, a film csúcsjelenete eredetileg nem szerepelt a forgatókönyvben, már elkezdődött a forgatás, amikor belekerült.
- Az eredetileg Richelieu bíborosról elnevezett – és egy Richelieu-szobor által őrzött – lépcsősor az 1800-as évek elején, egy olasz és két orosz építész tervei alapján épült, a kikötőt közvetlenül összeköti a várossal. A 142 m hosszúságban vonuló 200 lépcsőfok (amelyek közül egy felújítás alkalmával nyolcat felszámoltak) impozáns látványt nyújt, a legalsó és a legfelső fokáról nézve egyaránt végtelennek tűnik – ezért válhatott egy végtelenül kegyetlen és véget nem érően hosszúnak tűnő mészárlásjelenet tökéletes helyszínévé.
- A sors iróniája, hogy az anyát alakító színésznő, Beatrice Vitoldi élete a szereplőéhez hasonló véget ért: az 1930-as években, a sztálini politikai tisztogatások közepette a szovjet titkosrendőrség letartóztatta és agyonlőtte.
- „Tulajdonképpen a cári csapatok sosem követtek el mészárlást az odesszai lépcsőkön, de ez a tény semmit sem vesz el a jelenet erejéből – írta róla Roger Ebert, a legendás amerikai filmkritikus. – Ironikus módon [Eisenstein] annyira jól végezte a dolgát, hogy manapság gyakran úgy emlegetik az odesszai lépcsőkön zajlott vérontást, mintha valóban megtörtént volna.” A városban azonban volt pusztítás: a felkelést vérbe fojtani igyekvő cári csapatok nagyjából ezer halottat hagytak az utcákon.
- A film fényképezéséért felelős Eduard Tisse egy év alatt kétszer is használta helyszínként ugyanezeket a híres lépcsőfokokat: másodszor egy romantikus vígjáték zárójelentéhez (Jevrejszkoje shasztye / Jewish Luck, r. Alekszisz Granovszkij).
- A lépcsőjelenetet felidézi Terry Gilliam a Brazilban (1985), Brian De Palma az Aki legyőzte Al Caponét (The Untouchables, 1987) című krimijében, George Lucas A sith-ek bosszújában (Star Wars: The Revenge of the Sith, 2005) és Denis Villeneuve a Dűnében (Dune, 2021) – hogy csak néhány tisztelgőt említsünk a rengeteg közül.
A Patyomkin páncélos zenéje
- A Patyomkin páncéloshoz eredetileg nem készült „hivatalos” zeneverzió, hiszen a mozikban többnyire improvizált élőzenével kísérték a korszak némafilmjeit. A berlini bemutatóra azonban Edmund Meisel mindössze 12 nap alatt – ennyi ideje maradt a lassan működő bürokrácia miatt – írt egy teljes zenekari szerzeményt – ez volt a film első hivatalos, expresszionista stílusú, gyors tempóváltásokkal jellemzett, az eisensteini ritmushoz igazított zenéje.
- Később rengeteg új filmzene-változat született – hogy csak néhány jelentősebbet említsünk: 1950-ben Nyikolaj Krjukov szerzett új zenét a bemutató 25. évfordulóján; a 70-es években Dimitrij Sosztakovics szimfóniáiból készült egy stúdióválogatás – tehát nem eredeti soundtrack – a filmhez; a 80-as években Chris Jarrett komponált hozzá zongoramuzsikát, Eric Allaman pedig egyetlenegyszer, a film német bemutatójának 60. évfordulóját ünneplő Berlinalén előadott egy saját elektronikus zeneművet (majd készített egy saját operafeldolgozást is); a 2000-es években Yati Durant és Michael Nyman is elkészítette a saját verzióit (utóbbi több vetítést élőben is kísért). Sőt, a Pet Shop Boys nevű brit popduó is megbízást kapott, hogy a londoni Trafalgar téren 2004 őszén zajló, élő filmzenei koncerthez elkészítsék a saját feldolgozásukat. Eisenstein maga is valami hasonlót képzelt el: remélte, hogy a filmhez húsz évente új zene fog készülni, hogy a propagandisztikus üzenet későbbi generációkat is megszólíthasson…
A film utóélete
- A Patyomkin páncélos egyértelműen propagandafilmként készült, és hatását jól érzékelteti hányatott utóélete. Eisenstein csalódott volt: a kísérlete sokkolta a nagyvilágot, de nem annyira a bravúrosan filmre vitt eszme átütő ereje, hanem a film szokatlan erőszakossága miatt, a közönség nem tódult úgy a vetítésekre, ahogy azt elképzelte. Pedig A Patyomkin páncélos propagandafilmként nagyon is működött…
- Amikor 1925. karácsonyán Moszkvában bemutatták, Eisenstein matrózruhába öltöztette a stábot és a mozi előterét tengerészeti zászlókkal díszíttette ki. A bemutató hétvégéjén A Patyomkin páncélosnak az amerikai Robin Hooddal (1922) kellett megküzdenie a közönség figyelméért. A szovjet vezetés remélte, hogy a Patyomkin győz – végül a Robin Hood szerzett több bevételt a premierhétvégén, de a verseny szoros volt. A Patyomkin páncélost ezután otthon betiltották. A Robin Hood főszereplője, Douglas Fairbanks később segítette a film amerikai forgalmazását, és 1926-ban meghívta Eisensteint Hollywoodba.
- Mielőtt végképp eltűnt volna a cenzúra által elkaszált filmek süllyesztőjében, állítólag Majakovszkij, a költő győzte meg a Sovkino elnökét, Konstantin Svedcsikovot, Lenin barátját, hogy engedélyezze a külföldi forgalmazást: „Svedcsikovok jönnek és mennek, de a művészet marad, ne feledd!” Mivel mások is lobbiztak ugyanezért, Svedcsikov végül beadta a derekát, és elküldte a filmet Berlinbe. A berlini siker után újra levetítették Moszkvában is.
- A náci propagandaminiszter, Joseph Goebbels az egekig magasztalta: pontosan érzékelte, hogy a film érzelmi áradata politikai célokat szolgál, és úgy vélte, bárki lelkes bolsevikká válhat, ha végignézi Eisenstein alkotását. Maga is valami hasonlót kezdett keresni (tudjuk, meg is találta később Leni Riefenstahlnak köszönhetően), amivel felháborította az orosz rendezőt, aki kijelentette: a nemzetiszocializmusnak semmi köze a valósághoz vagy a realizmushoz. A náci hatalom ugyan nem tiltotta be széles körben a filmet, de Himmler megtiltotta az SS-katonáknak, hogy részt vegyenek a vetítésein.
- Több ország filmcenzori testülete is veszélyesnek nyilvánította A Patyomkin páncélost a kommunista eszmék terjesztése miatt, ezért nem engedélyezte a vetítését. Pl. Franciaországban volt országos premier 1925-ben, de gyorsan be is tiltották; 1953-ig, Sztálin haláláig nem szűnt meg ez a tilalom. Nagy-Britanniában is tilos volt vetíteni 1926-tól, mivel a BBFC (British Board of Film Classification) attól tartott, hogy munkásfelkelést fog szítani – a tilalmat csak 1954. januárjában szüntették meg, amikor a film X besorolást kapott a testülettől (1987-ig). Ez volt az Egyesült Királyságban a leghosszabb idei betiltott filmalkotás. A 2004-ben kiadott angol DVD-változat már több, korábban kivágott jelenetet is „visszaadott” A Patyomkin páncélosnak, és az inzertek is „rendes” fordítást kaptak: korábban tompítva közvetíthették a fellázadt matrózok forradalmi lelkesedését.
.jpg)
