Helyi alkotók versenye a 22. TIFF-en Helyi alkotók versenye a 22. TIFF-en

Csak a menny meg a föld

Helyi alkotók versenye a 22. TIFF-en

Olyan vetítésen jártunk, ahol a közönség nevetése néha hangosabb volt a filmnél: a TIFF-en helyi alkotók rövidfilmjeit mutatták be a tetszését aktívan kifejező nagyérdeműnek. A stáblisták pörgése alatt és után harsány tapsvihar zúgott, az eredményhirdetésre színpadra vonuló rendezőknek hangos ováció járt.

Harmincegy jelentkező, hét kiválasztott, három díjazott: a fesztivál ötödik napján – az immár többéves hagyományhoz híven – fiatal, kezdő rendezők mutatkoztak be jövőbeni közönségük egy hányadának változatos témákkal és műfajokban, a nézők így gyors hangulatváltások és eltérő stílusok egymásutánjában ismerhették meg a leendő filmeseket, az eredményhirdetésre pedig várniuk sem kellett: a legnagyobb nyereményt, pénzjutalmat Tompa Eszter kapta Dimineața lui Oedip (kb. Ödipusz reggele) című filmjéért, elismerésben részesült Dragoș Bota a Să nu mergi prin mărăcini (kb. Ne menj a tüskésbe) című munkájáért és Ana-Ștefana Pop a Numa’ ceru’ si pământu' (kb. Csak a menny meg a föld) című alkotásáért.

Dobogón: a valósággal való szembesülés

Az est végén nyertesnek kiáltott filmek más-más tónust ütnek meg, mégis közös bennük az, hogy olyan élethelyzeteket illusztrálnak, amelyben a protagonisták kénytelenek tudatosítani sorsuk vagy tetteik árnyoldalát.

Tompa Eszter filmje például egy kínos másnap reggelt mutat be, amikor két férfi egymás mellett ébred. Az éjszakáról mindössze néhány szó esik, de azok változatlanul vissza-visszatérnek, és arra engednek következtetni, hogy a barátságba valami „extra” is beférkőzött. Ha ez a helyzet nem járna önmagában elég feszültséggel, a szobába betéved az egyik szereplő lánya és apja is, aztán kamaradráma lévén egyes karakterek rövid időre elhagyják a helyszínt, majd visszatérnek a szobába. A humor már az alaphelyzetből adott, de a feszesre vágott párbeszéd-párbajok még tovább tudják fokozni a hangulatot. A zsúfolt moziteremben ülők kiváltképp élvezték, hogy Bodolai Balázs, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze mondhatni önmagát alakítja: egy Balázs nevű előadóművészt, az Oedipus című színdarab címszereplőjét.

Ezt a bizonyos másnap reggel tematikát választotta filmjéhez Dragoș Bota is, aki komolyabb, sőt, komorabb hangnemben dolgozza fel az éjszakai együttlétek hogyantovábbjait. A történet középpontjában egy fiú és egy lány áll, akik egy buliban alkohol és némi erdei gomba hatása alatt hirtelen fellángoló vonzalmukat szobára viszik. A közönség ezen a ponton körülbelül fél percig teljes sötétségben ülve hallgatja a szereplők zihálását. A következő képkockák a lányt munkahelyén mutatják, ahová megérkezik az est másik „sztárja”. Hiába várnánk kínos, kéztördelős, pironkodó bájcsevejt, az éjszakára nem emlékező fiú kérdőre vonja a lányt. Azt akarja megtudni, miért híreszteli amaz, hogy ő az éjjel megerőszakolta. Mivel egyikük sem enged álláspontjából, a kérdező fél egyetértés vagy kiegyezés teljes hiányában letudja a dolgot annyival, hogy ő beszélni akart, de úgy látszik, nincs kivel.

A valóság könyörtelenségét Ana-Ștefana Pop festői képkockákkal mutatja be. A film fókuszában egy egyedül boldogulni kényszerülő idős özvegyasszony látható, aki unokájával él a hegyek magányában. Míg a nő élete megpróbáltatásait regéli, a kisfiú önfeledten játszik. Ez a fajta ellentétezés végigkíséri a művet: a nagymama dokumentumfilmekre jellemző beállításokban arról beszél, hogy hiába reméli a halált, az nem akar eljönni érte, az unoka pedig székről ugrál a padlóra újra és újra, játszik a természetben, fut a kukoricásban, és képességeihez mérten igyekszik segíteni gondviselőjének. A neki szentelt jelenetek egyértelműen előre eltervezettek – ha úgy tetszik, beállítottak –, de az életigenlő naiv öröm nem tűnik megjátszottnak vagy mesterkéltnek. Narancssárga naplemente, ködös hegycsúcs, tehenek és lovak teremtik meg az idillt egy olyan beszámoló köré, amely múltbéli nehézségek, a monoton, munkás jelen, valamint a zord jövő gyűjteménye.

A fiatalság megannyi átka

A négy másik bemutatott rövidfilm leginkább a huszonéveseket állította középpontba. Az elsőnek vetített, legtöbb kacajt előcsaló mű a Circ (Cirkusz) volt Ioan-Alexandru Sîrbu rendezésében, és a közönség nagyjából azt kapta, amit a cím alapján várhatott. Egyhelyszínes darabról beszélünk, amelyben egy tanulmányaival frissen végzett pszichológus próbálja megfejteni, hogy a színisek miért nem járnak már egyetemi óráikra. Minden jótettnek megvan a maga büntetése, így a pályakezdő azzal szembesül, hogy az élénk fantáziájú csoport a tisztelet legkisebb jelét sem mutatva veri át őt. Az egybegyűltek olyan elborult, mennyről, pokolról, SRI-ről szóló történetekkel magyarázzák konstans lógásukat, amelyek álomnak is bizarrak. A sok közeli felvétel, kéztördelések, lábrázások egy érzelemdús terápia látszatát keltik, viszont ahogy a mondás tartja, a jelenlévők addig szépek, amíg meg nem szólalnak.

A vígjáték zsánerén belül alkotott a sapientiás Nagy Márton is, aki Hanna & Flóra című rövidfilmjével jelentkezett a TIFF versenyére – a felhozatalból ez volt az egyetlen magyar nyelven játszódó mű. Két, egymástól (fizikailag is, hiszen egyikük Amerikába költözött) eltávolodott barátnő újbóli találkozásának galibáit követhettük nyomon, akik nem számítanak arra, hogy farsangi megtévesztő akcióik visszafelé is elsülhetnek. A humort a rendező ötletes képi és zenei megoldásokkal hozza létre, ezáltal annyira bevonva a nézőket a komédia atmoszférájába, hogy azok egy leeső tárgyon is képesek voltak hangosan vidulni.

Ennél deprimáltabb hangulati környezetbe kalauzolja nézőit George Ciubotariu meztelenséget sem mellőző Fără nume (kb. Névtelenül) című rövidfilmje. A főszereplőről egy (talán erőltetetten) alliteráló szókapcsolat jutott eszembe nagyjából a futamidő felénél: krónikus kanosság. A fotós fiú életének ugyanis javarészt azt a szegmensét láthatják a nézők, amely a szex köré koncentrálódik. Viszont minél hosszabb időt tölt a protagonista a képernyőn, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy (lelki) kielégülés és bármiféle feloldozás nélkül tengeti napjait.

Az utolsóként vetített alkotást Ruxandra Bratfalean-Igna rendezte, címe 30.03 / Treizeci martie (kb. Március 30.) volt. A helyi verseny kínálatából minden bizonnyal ez az igaz történet ihlette rövidfilm volt a legszívfacsaróbb: dorbézolásról, barátságról, összetartásról, konfliktusokról és gyászról regélt. A közönség felváltva látott színhasználat és zene terén harsányabb emlékeket egy baráti társaság összeröffenéseiről, valamint valamivel tompább, csendesebb képsorokat az egyik tag halálát követő eseményekről.

 

Friss film és sorozat

  • Szegény párák

    Színes romantikus, sci-fi, 141 perc, 2023

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • The Curse

    Színes filmszatíra, tévésorozat, 2023

    Rendező: Nathan Fielder, David Zellner, Nathan Zellner

  • Smoke Sauna Sisterhood

    Színes dokumentumfilm, 89 perc, 2023

    Rendező: Anna Hints

  • Argylle - A szuperkém

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2024

    Rendező: Matthew Vaughn

  • Bob Marley: One Love

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 107 perc, 2024

    Rendező: Reinaldo Marcus Green

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

Szavazó

Melyik a kedvenc ezredforduló utáni westernfilmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc ezredforduló utáni westernfilmed?

Friss film és sorozat

  • Szegény párák

    Színes romantikus, sci-fi, 141 perc, 2023

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • The Curse

    Színes filmszatíra, tévésorozat, 2023

    Rendező: Nathan Fielder, David Zellner, Nathan Zellner

  • Smoke Sauna Sisterhood

    Színes dokumentumfilm, 89 perc, 2023

    Rendező: Anna Hints

  • Argylle - A szuperkém

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2024

    Rendező: Matthew Vaughn

  • Bob Marley: One Love

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 107 perc, 2024

    Rendező: Reinaldo Marcus Green

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung