A Szeszélyes kalandok vetítése után a néző életkedvvel telve és megújult kíváncsisággal hagyja el a mozitermet. Mintha az alkotók ki nem mondott üzenete az lenne: figyelem, a látottakat próbálják ki otthon!
Kellemes meglepetés, hogy a vetítés a rendező üzenetével indul: az eddig forgatókönyíróként tevékenykedő, quebeci Eric K. Boulianne arról mesél benne, hogy bár nagyon izgult a BIFF-en tartott első magyarországi vetítésen, a közönség nem csak jól fogadta a filmet, hanem lelkesnek is bizonyult a témával kapcsolatban. A közönségtalálkozót követően ugyanis többen saját hasonló tapasztalataikat, furcsa szexuális élményeiket, panaszaikat osztották meg vele. Ezért aztán nyitott egy email-fiókot, ahová szívesen várja az újabb sztorikat. Mindenki bátran küldje el a történetét, hátha viszontlátja majd a rendező következő nagyjátékfilmjében.
A szexualitás filmes ábrázolása számos csapdát rejt magában: könnyen válhat túl erotikussá, vagy épp túl prűddé, de lehet egész egyszerűen rettentő kínos is. Boulianne-nek első nagyjátékfilmjével azonban sikerült megütnie egy olyan könnyed és humoros hangot, ami egyaránt kikerüli a taszítóan cringe és a szoftpornós hangulatot. A Szeszélyes kalandok mindenképpen bátor vállalás, nem csak a témája miatt, hanem azért is, mert a főszerepben maga a rendező játszik: nem csak szerepet, hanem pikáns játékokat is.
François és Julie (Catherine Chabot) jól összeszokott házaspár, túl a negyvenen és két rosszcsont kislányon. Ahogy az gyakran lenni szokott, az együtt töltött évek alatt harmonikus, egymásra odafigyelő társakká alakultak, akik szeretettel és gondoskodással fordulnak egymás felé, cserébe viszont a szenvedély jócskán alábbhagyott közöttük. Miután egy közös vacsorán fiatalabb barátaik a nyitott kapcsolatban szerzett vad élményeiket ecsetelik nekik, úgy döntenek, hogy ők is belevágnak a kísérletezésbe. Az általuk kipróbált dolgok szerint fejezetekre osztott lineáris történet többnyire pofonegyszerű, klasszikus trükköket alkalmaz, mégis lebilincselően mutatja be a pár közös utazását az érzékek birodalmába.
A Szeszélyes kalandok humora sokkal jobb, mint amire a magyar címből kiindulva számítanánk – könnyen lehetne tingli-tangli romkom, de nem az, hanem valódi dramedy. A túl intim jelenetek feszültségét humorral oldja fel, de a valódi érzelmeket képes közelről megmutatni és ezáltal átélhetővé tenni. Poénjai olcsók, néha talán kissé idétlenek is, mégis hatásosak, mert a kellő pillanatban ütnek, mint egy jó domina a mazochista férfi hátsójára (lásd François németországi kalandját).
Végig nagyszerűen szórakozunk a szexualitást egyáltalán nem eufemizáló, sőt annak prózaiságát hangsúlyozó jeleneteken. A szórakozáson túl pedig az ember a gátlásaival és a vágyaival is szembenézhet a mozivásznon. François és Julie szerethető páros, átlagos, provinciális stílusuk és sérülékenységük közel hozza őket a nézőhöz. Bár hasonló álarcosbálon vesznek részt, mint Alice és William a Tágra zárt szemekben, Julie távolról sem Nicole Kidman, a pocakos, szemüveges, valószínűleg a lányától elcsórt cicás maszkot viselő François pedig végképp nem Tom Cruise. A Kubrick-klasszikust parodizáló jelenet azonban még annak ellenére is sírva nevetősre sikerült, hogy olyan banális csattanóval zárul, amivel egy elsőéves filmes diáknak sem telne sok erőfeszítésbe előrukkolni.
A filmben gyakoriak a hangulatváltások, amelyeket az eklektikus, szándékosan giccses, de szintén nagyon szerethető zenei betétek nyomatékosítanak. Miután letöröltük az említett jelenet közben nevetéstől kicsordult könnyeinket, már vehetjük is a következő papírzsebkendőt a meghatottság miatt elmorzsolandókhoz. Az orgiáról jövő, éppen haragban lévő házaspár a sürgősségen ül (Julie szexi, csipkés öltözékben, François az idétlen cicás maszkban), és amíg várakoznak, felszínre törnek bennük az elhallgatott érzelmek: bőven van megbeszélnivalójuk. A váróban megjelenik egy fiatal férfi, kézen fogva szülés előtt álló párjával. Julie és François a nosztalgiától és szeretettől csillogó szemmel néznek rájuk, majd Julie odaszól nekik, hogy „Bátorság!” („Courage!”).
Mintha csak jóvá akarná tenni a hollywoodi romantikus filmek kapcsolatokra gyakorolt ártó hatásait, a Szeszélyes kalandok nem idealizálja a szerelmet, hanem megmutatja, hogy egy kapcsolat a munkáról, a közösen viselt terhekről és a kompromisszumokról is szól. A várva várt happy end azért itt sem marad el, de nem alapértelmezett, hanem a befektetett munka eredménye, és nem is olyan idilli, mint ahogy azt elképzelnénk. Boulianne filmje bár nem törekszik meghaladni a dramedy műfaji kereteit, azokon belül maradva mégis újszerűnek hat, mert őszintén, a tabukat feszegetve beszél szexről, szerelemről és szeretetről. Végre egy közönségfilm, amely szórakoztatás közben nemcsak leköt, hanem fel is szabadít.
