„A fiatal generáció fesztiválja. Fiatal filmeseké. Újat mutattak, inspiráltak: új látásmódokkal, új megközelítéssel, arra emlékeztetve, amit az idősebbek lassan elfelednek. Bátor filmeket láthattunk, amelyek, ha nem is nyertek díjat, meghatottak bennünket. Köszönjük, hogy a fesztivál felvállalta ezeket a filmeket.”
Ezek voltak Emma Davie, a CineFest nagyzsűri-elnökének záró szavai a díjátadón. Néhány órával korábban együtt sétáltunk egy kávézó felé. Emma az Edinburgh College of Art filmintézetében tanít dokumentumfilm-készítést. A kedves tekintetű rendezőnő megállt egy pillanatra és rácsodálkozott a zenélő szökőkútra: „beautiful”.
Jól aludtál? Sikerült kipihenned magad?
Igen, jól aludtam, de nagyon fáradt vagyok. Több mint 60 filmet láttunk 4 nap alatt. Nagyon kimerítő volt…
[Kérdésemre huncutul válaszolja, hogy ma már biztos nem fog filmet nézni. Most egy kicsit elég volt. Tegnap, a zsűrizés után is csak a Bălănescu-koncerthez volt ereje, na meg egy jó vacsorához, aztán alvás.]
Hogy tetszett a Bălănescu Quartet?
Nagyon tetszett, igazi felüdülés volt élőzenét hallani. Hálás vagyok a szervezőknek érte. Remek ötlet volt ilyesmivel bővíteni a fesztivál programját.
Az Edinburgh Film Festival (EFF) szervezésében is részt veszel. Melyik nehezebb, szervezni egy fesztivált vagy zsűrizni?
Nem, nem vagyok szervező, csak a program összeállításában segítek, filmeket válogatok. De szerintem mindkettő nehéz és fárasztó munka. A legnagyobb különbség talán az, hogy a zsűrizés csak a fesztivál idejére korlátozódik – csak egy hét stressz, míg szervezőként felügyelni kell az egész folyamatot, és sokkal több dologra kell odafigyelni. Mindkettő nehéz.
A volumenén és az anyagiakon túl mi a releváns különbség a CineFest és az EFF közt?
Edinburgh-be inkább idősebb alkotók jönnek el, ismertebb rendezők jelennek meg. De persze vannak fiatalok is, hiszen szükség van a fiatal filmesekre. Meg ott meghívjuk a filmeket, nem pályáztatunk. De ez itt olyan családias. Szeretem a kis fesztiválokat, mert különleges a hangulatuk. Másrészt tudom, hogy milyen nehéz volt megszervezni, hogy milyen kevés pénzből gazdálkodhattak a rendezők. Minden tiszteletem az övék, hiszen remek dolgot sikerült összehozniuk. És igazán örülök, hogy itt lehettem.
Voltál már korábban Magyarországon?
Nem, még soha.
Visszajössz?
Igen, szeretnék. Talán a filmszemlére. Az milyen? Vannak itt más fesztiválok is?
[Tüneményes és érdeklődő. Kérdésre kérdéssel válaszol, kíváncsi mindenre és mindenkire. Tanulni jött, ahogy később mondja is, hiszen az a legfontosabb. Én meg persze mesélek neki. Majd a kávé mellett már ő jön: lelkesen osztja meg velem az elmúlt napok élményeit.]
Milyen volt a mezőny? Nehéz volt dönteni?
Vegyes. Voltak nagyon erős kategóriák, és volt gyenge is. A kisjáték- és kísérleti film például nagyon erős volt, különdíjat is osztottunk és a fesztivál fődíjasa is ebből a szekcióból került ki. Eleve ketté kellett volna osztani – kísérleti és kisjátékfilmre, vagy valamilyen tematikai szempont szerint szétválasztani –, mert így nemcsak nekünk volt nehéz, de talán az alkotókat is több elismerésben tudtuk volna részesíteni.
Beszélhetünk a díjazottakról?
Igen. A kisjáték- és kísérleti filmes kategória győztese a Mig & Che című munka lett. Olyan film, ami nem csak a két fiú történetét meséli el, hanem az egész országról, egy társadalmi kérdésről beszél: egy nemzet dilemmáit mutatja be. Történetmesélése eredeti, és a stílusa sajátos. Olyan érzésem volt a végén, mintha egy hosszú filmet néztem volna: annyira komplett, kerek alkotás, mégsem vált zsúfolttá. A másik érv, hogy igazi érzelmeket fed fel: barátságról, bizalomról, hitről és árulásról szól, de nem csak láttatja ezt, hanem benned is érzelmeket kelt, miután megnézted. A kategóriában kiosztottuk a zsűri különdíját is, ezt a Journey kapta. Igazán különleges, lírai film, és a színészek is nagyon jól dolgoztak. Szinte fizikailag érzed a fájdalmat, amit a főszereplő is – az elvesztés fájdalmát. Olyan ember keze munkája ez a film, aki érti, amit mondani akar. Egyszerűen gyönyörű.
Volt még ilyen erős kategória?
Igen, a dokumentumfilmes, ahol talán még nehezebb volt választani, az animációs filmek közt pedig kénytelenek voltunk megosztott első helyezést adni.
Egyformán erős volt a mezőny, vagy volt kiemelkedő alkotás?
Több film is kiemelkedett mindkét kategóriában, de eleve nagyon jó volt a felhozatal. Ezért volt nehéz dolgunk. Az animációs első helyet azért osztottuk meg, mert mindkét kiválasztott alkotás nagyszerű volt, de annyira különbözőek, hogy nem lehetett egyik vagy másik javára dönteni. A lengyel Refreny lírai, poétikus film – egy álom érzetét kelti, az emlékezésre és a változásra épül a története. Az észt Marathon pedig a humort használta nagyon kidolgozottan. Vicces volt: egyszerűen mindannyian szerettük. De ami a két filmet egyaránt jellemzi, hogy éltek az országuk animációs tradícióival, nagyon kifejezően használták a tallini, illetve a krakkói iskola jegyeit. Én sajnos nem értek hozzá ennyire, de ott volt M. Tóth Géza a zsűriben, aki hozzáértő animációs művészként megosztotta velünk ezt az információt.
Kérlek, mesélj a dokumentumfilmekről is. Gondolom ez a kategória volt a legkedvesebb számodra, ezt vártad a leginkább.
Így van, nagyon kíváncsi voltam, és nem kellett csalódnom, sőt! Az 52 Percent című lengyel film lett az első ebben a csoportban, Rafal Skalski munkája. Az alkotó még csak 21 éves, de látszik, hogy mélységében érti a filmnyelvet, és megtalálta a módot, ahogy kifejezze ezt a tudást. Az általa használt vizuális világ nagyon megkapó – erős képek, bátor kamerahasználat jellemzi. Olyan minőséget mutat, amit kerestem, mert annak a hű reprezentációja, hogy milyen az élet. Kevés ilyen van manapság, nekem pedig – annak, aki a film materiális oldalával foglalkozik – ez a fontos. Olyan film, amit megmutathatok a tanítványaimnak.
Kicsit úgy érzem, talán a kedvencedről beszélsz.
Butaság lenne azt mondani, hogy kedvenc. Nincs és nem is lehet kedvenc. De igen, nagyon szerettem a filmet, okos és egyszerű alkotás. De ha már egyet kiemeltünk, akkor másik két filmet is meg kell említenem: az egyik a Journey, a másik a Letűnt világ. Az utóbbi film tíz év kemény munkája. Egy függetlenül gondolkodó rendező alkotása, aki nem mondja meg, mit akarj, csak megmutatja a vízióját: az emberek küzdelmét azért, ami az övék. A harcukat. Dokumentálja ezt a fontos történetet, de túlmutat közvetlen mondanivalóján. Ezért is kapta meg a Kodak különdíját.
Volt még díjazott a dokumentumfilmek közül?
A zsűri különdíjasa Szirmai Márton A süllyedő faluja lett. Ez a film kapta a Duna Televízió különdíját is. Komoly témát egyetemes módon beszél el, de kellő iróniával és humorral fűszerezve. A helyi hős a videokamerával zseniális eszköz. A rendező ezzel a megközelítéssel új utat mutat a történetmesélésben. Nehéz szituáció, erős film.
Volt igazi meglepetésfilm?
Ami igazán meglepett minket, az az In Transit, amit a mexikói Isabel Muňoz rendezett. Hihetetlen, ez csupán a hölgy második filmje, de már most tökéletesen ismeri a rövidfilmet, pontosan tudja, mi kell hozzá. Semmit nem tudtunk róla korábban, soha nem is hallottuk a nevét sem. De a film után mindannyian le voltunk taglózva. Szinte már akkor érződött, hogy valamilyen elismerést biztosan kiosztunk majd neki: végül ez az alkotás kapta a fesztivál fődíját. Valami hihetetlen érzékenységgel mutatja be a mindennapi élet költészetét, az „életben maradni” fájdalmát. Finom, visszafogott és egyszerű, olyan „bármikor megtörténhet” sztori valami végtelen szépséggel fűszerezve. Egy kicsit Wong Kar-Waira emlékeztetett.
A nagyjátékfilmekről még nem beszéltünk. Jól sejtem, hogy ez volt a leggyengébb szekció?
A tíz film közül talán fele volt értékelhető. Néhányról nem is értem, hogy kerülhetett be. A kategóriát az At the River nyerte. Eva Neymann filmje a mezőny fölé emelkedett: képes megragadni a pillanatot az időben. Különös világot mutat be, különleges pillanatokkal. Ez a világ pedig olyan, ami teljesen megráz: a szépsége, az igazsága – a fájdalma érint meg.
Mi a véleményed a két magyar nagyfilmről? A nyomozóra és a Lassú tükörre gondolok.
Mindkettő jó munka. A nyomozó szépen kidolgozott, alapos és ügyes sztori, teljesen rendben volt, de semmi több. Nem adott olyan pluszt, mint A folyónál. A Lassú tükröt pedig nem értettük igazán. Gondolom, ez ilyen magyar mese. Mármint kell egy kulturális alap ahhoz, hogy igazán megértsd. Sajnálom, tényleg rossz érzés volt, hogy [Gelencsér] Gábor és [M. Tóth] Géza megpróbálta elmagyarázni, és nagyon kiállt a két film mellett, de mi nem tudtuk igazán átérezni, és megérteni őket.
Igen, sajnos egy felirat nem mindig elég… Láttál már korábban magyar filmet?
Csak Tarr Béla néhány munkáját.
Maradt még egy kategória, amiről nem beszéltünk. A „Nők a képben” tematikára gondolok.
Hát igen. Őszintén, ezt nem is értettük, hogy miért kell egy külön szekciót létrehozni ezzel a címszóval, hogy ez miért téma. Azért kiosztottuk a díjat: az A Few Simple Words kapta, Lengyelországból. Erős, energiával teli film, ami az anya-lánya kapcsolat kényes kérdését boncolgatja. Szép munka.
Apropó, nők. Egyedüli nőként te voltál a zsűri elnöke. Négy férfi (Eldad Beck, Lukasz Maciejewski, M. Tóth Géza és Gelencsér Gábor) mellett nem érezted magad „elnyomva”?
Nem. Dehogy. Mindannyian nagyon kedvesek, elbűvölőek. Sajnos Gábor és Géza nem lehetett itt az első pár napban, így ők néhány filmet külön néztek meg. Pedig az volt az igazán jó, mikor a blokk után asztalhoz ülve mindannyian együtt rágtuk át a filmeket. Nagyszerű emberek, és remek szakemberek is: mindannyiukon látszik a hivatástudat, és a törődés a filmmel, emellett hihetetlen érzékenységgel áldotta meg őket a sors. Nagyszerű volt együtt dolgozni velük. Sokat tanultam. És talán ez a legfontosabb, hiszen mindannyian tanulni jöttünk ide, ez az ok, amiért itt vagyunk.
[Mosolyog, összeszedi a jegyzeteit, megissza az utolsó kortyot a kávéból. Lassan indulunk. Esik megint – mondja. Csak, mint otthon…]
A klímát nem kellett megszoknod, de Miskolc, maga a város hogy tetszett?
Kedves hely. Nagyon szép, bár nem volt túl sok időm megnézni, de tegnap bementem ide az ortodox templomba, lenyűgöző. Nagyon kevesen voltak benn. Te láttad?… A barlangfürdő is zseniális ötlet volt. Egyszerűen szuper az a hely. Elkényeztetett ez a fesztivál… Jössz a moziba?
Persze.
[Hova máshova mehettem volna? CineFest volt…]
