Fuller újra felkérte egyik kedvenc színészét, hogy most hús-vér emberek helyett az ágy alatti porra vadásszon.
Bryan Fuller főleg a sorozatgyártásban jártas író-producerként vált ismertté, a Star Trek-sorozatok, a Hősök (Heroes, 2006-2009) és az Amerikai istenek (American Gods, 2017-2021) mellett azonban valódi ismertséget a Hanniballal (2013-2015) szerzett. A fenyegető porszörny sztorijáról először az Elképesztő történetek (Amazing Stories, 2020) antológiájának – Steven Spielberg nyolcvanas évekbeli, azonos című sorozatának feltámasztott verziója – részeként gondolkodott, ám kreatív nézeteltérések miatt otthagyta a produkciót, hogy végül ez a projektje legyen első játékfilmes rendezői kreditje. Kedvenc filmje az Amélie csodálatos élete (2001), aminek hatása már a Halottnak a csók (Pushing Daisies, 2007-2009) című drámasorozatán is érezhető, A porszörny pedig ugyancsak sokat merít esztétikailag és hangnemében Jean-Pierre Jeunet művészetéből.
Ezen túl persze számos más alkotó és alkotás inspirációja is érezhető: Wes Anderson, Tim Burton, Barry Sonnenfeld (Men in Black – Sötét zsaruk, 1997; Addams Family – A galád család, 1991), illetve a Jeunet-Marc Caro páros mellett olyan filmek vizuális hangulatát és narratív tónusát próbálta megragadni, mint a Szörnyecskék (Gremlins,1984), a Kincsvadászok (Goonies, 1985) vagy az Indiana Jones-széria. Üdítő újra olyan családi filmet látni, ami nem félti túl a közönségben ülő gyerekeket, hanem meglehetősen bátran bánik az akcióval, a horror-elemekkel – hiszen épp a negatív érzelmekről tanulhatunk Fuller műfaji fúziójából.
A félig mesekönyvre, félig rémálomra hajazó New York-ban élő Aurora (Sophie Sloan) retteg a padló alól előtörő szörnytől, ami régóta terrorizálja a 8 éves kislányt és környezetét, ezért egy nap felbéreli a fejvadászként dolgozó szomszédját (Mads Mikkelsen), hogy ölje meg a veszedelmes lényt. Fuller személyes tapasztalatait a thrillerben való jártassága segítségével dolgozta fel, filmje pedig a gyermeki nézőpontnak és a maximalista stílusnak köszönhetően emlékezetes, karakteres látomássá válik.
A porszörny valódi erénye a sokszínűségében rejlik: vértől, meztelenségtől vagy illetlen beszédtől mentes mű, ám kreatív és bátor akció-koreográfiái, groteszk helyzetei, valamint színes, ám nem veszélytelen fantáziavilága minden viszontagság ellenére mégis bájos marad – még akkor is játékos, mikor a szereplőket feldarabolják vagy felfalják. A meglepően magas korhatárbesorolás – külföldön az erőszakosságra hivatkozva R-ratinget, itthon pedig 16-os karikát kapott – ugyan meglepte a készítőket, azonban kiállnak amellett, hogy a gyermekközönségnek szánt tanulságos szórakozásként hivatkozzanak a filmre. Fuller szörnye halált hoz mindenkire, aki alábecsüli őt, így szerencse, hogy a rendező maga nem követte el ezt a hibát a nézőivel szemben.
Pasztellszínei, szimmetrikus kompozíciói, energikus kameramozgásai, illetve nagylátószögű képei eleven fantazmagóriába helyezik Aurora mumusának metaforáját, ami a rajzfilmszerű körítés ellenére is komolyan vehető: a kislány képzeletében szomszédja sárkányokat öl, holott a fenyegetés sokkal valódibb holmi mesebeli lénynél, így a porszörny léte is végig a realitás és a fikció között lebeg. Ebből az átgondolt, aprólékosan kidolgozott közegből épp a rém furcsa itt-ott. Míg az olyan részek, mint a fej és a karmok valódi bábokként keltek életre, addig a teljes testet mutató felvételek számítógép segítségével készültek, ami a kiváló munka ellenére érezhetően kilóg a többi közül. Ezzel együtt ügyes, ahogy olyan (por)gombóccá gyúrják Aurora traumáit, amivel sok erőfeszítés árán, de még egy nyolcéves is meg tud küzdeni.
Mikkelsen és Sloan párosa egyértelműen a Léon, a profi (1994) kettősét idézi, és legalább olyan remekül is működnek együtt. Utóbbi egyszerre imádnivaló, vakmerő, ugyanakkor törékeny, tökéletesen alakítja a megpróbáltatások miatt koravén, mégis esendő kislányt. Fuller kifejezetten Mikkelsenre írta a bérgyilkos szerepét, hiszen nagy rajongója a színész európai filmekben való jelenlétének. Bár a hollywoodi produkciók szeretik a gonosz szerepére beválogatni, valójában Mikkelsen vásott típus, Fuller pedig átemelte az Anders Thomas Jensen filmjeiben látott karakterek humorosságát (erre konkrét referencia például a csirkés lámpa, ami Fuller egyik kedvenc Mikkelsen-alakítására utal a Férfiak és csirkékben). A fejvadásznak ugyan neve nincs, de szíve annál nagyobb, tiritarka ruháinál pedig csak nyelvi korlátai viccesebbek.
Mads Mikkelsen tíz legjobb szerepe
Mads Mikkelsen a Lego után Dánia talán második legnépszerűbb exportcikke. Íme, tíz legjobb szerepe.
Megannyi szereplője néhol megterheli a cselekményt, s több minden homályban marad az eredetükkel, vagy épp Aurora múltjával kapcsolatban, ami okozhat némi hiányérzetet, de nem feltétlen kíván több magyarázatot. A manapság oly’ terjengős játékidők között jóleső A porszörny kompaktsága, még ha a történetszálak arányait át is lehetne szabni. Vidáman hátborzongató, műfaji határokat összemosó fekete komédia, amelyben a kicsicsázott magyarországi nagypolgári lakásbelsők elbűvölő víziókká nemesednek.
