Kritika | Edgar Wright: Last Night in Soho / Utolsó éjszaka a Sohóban Kritika | Edgar Wright: Last Night in Soho / Utolsó éjszaka a Sohóban

Beszippant, megemészt és kiköp

Edgar Wright: Last Night in Soho / Utolsó éjszaka a Sohóban

ÉRTÉKELD A FILMET!
Utolsó éjszaka a Sohóban
Edgar Wright
2021
Utolsó éjszaka a Sohóban

Utolsó éjszaka a Sohóban

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 9 10 1

0

A látogatók szerint: 9

9

Szerinted?

0

Az Utolsó éjszaka a Sohóban felejthetetlen utazás a 60-as évekbe: titokzatos és harsány, véres és szexi, egyszóval stílusos, mint Wright mindig.

Edgar Wright azon kevés kortárs rendező közé tartozik, akiket nagyon közel érezhetünk magunkhoz. A közösségi médiás jelenléte (és legendás Spotify-listái) alapján egy őszintén lelkes, közvetlen, vérbeli filmrajongó figura képe rajzolódik ki, aki nem mellesleg néhány évente megörvendeztet egy stílusos, humoros, vagány filmmel. Az Utolsó éjszaka a Sohóban részben folytatja ezt az utat, de szintet is lép – Wright egyrészt megmutatja a sötétebb oldalát, másrészt minden eddiginél ambíciózusabb és nagyobb léptékű művet alkotott.

Az Utolsó éjszaka a Sohóban azon filmek közé tartozik, amelyek az első jelenetükkel berántanak a világukba, utána pedig nem is eresztenek – kényük-kedvük szerint dobálják a kiszolgáltatott és elvarázsolt nézőt. Wright új filmje ugyan elvileg a jelenben játszódik, de főhőse, Eloise (Thomasin McKenzie) rajong a 60-as évekért, így a nyitányban azt látjuk, hogy lemezjátszót hallgatva, korabeli ruhában táncol a szobájában, amely tele van vintage ereklyékkel, például Twiggy vagy az Álom luxuskivitelben poszterével. Később Eloise különös álmok, hallucinációk révén „valóban” átkerül a forrongó évtizedbe, de Wright ügyesen játszik azzal, hogy a lány már egyébként is ott él, egy magányos, virtuális világban – vagyis élne, ha tehetné.

Meglepő módon Wright és forgatókönyvíró-társa, Krysty Wilson-Cairns ezúttal minimalizálta a vígjátéki elemeket, pedig korábban pont ez számított a védjegyének: a legkülönbözőbb műfajokat házasította össze a humorral, mint a zombifilm (Haláli hullák hajnala), szektás zsarufilm és buddy movie (Vaskabátok), katasztrófafilm (Világvége), indie képregényfilm (Scott Pilgrim a világ ellen) vagy akciófilm (Nyomd, bébi, nyomd). Az Utolsó éjszaka Sohóban is tartalmaz egy kevés, de jó humort, viszont alapvetően egy pszichothriller horrorisztikus, sőt, giallo vonásokkal. Az író-rendező a lényeget tekintve azonban nem hazudtolja meg önmagát, hiszen ismét a természetfelettit és a kispolgári brit valóságot ütközteti egymással, az ártalmatlan felszín alá nézve szörnyűségeket tár fel (olykor szó szerint is), illetve a stílusjáték, az eluralkodó neonszínek, simogató fények, ütős zenék is meghatározó vonásai a filmjének.

Viszont ezúttal nem férfiak, hanem két nő áll a középpontban, akiknek az életében az ellenkező nem leginkább csak zavaró tényező, szükséges rossz. Eloise számára a látomásaiban felbukkanó Sandy (Anya Taylor-Joy) egyszerre példakép és doppelgänger-figura, hiszen az ijedt, naiv, vidékről a fővárosba költöző lányt lenyűgözi az éjszakai élet kacér és gyönyörű, hatvanas évekbeli királynője. Ahogy azonban Eloise egyre többet megsejt elődje életéből, úgy változik kettejük „viszonya” a pokoli fináléig. Thomasin McKenzie és Anya Taylor-Joy egymás tükörképeként viselkednek, tökéletes összhangban mozognak, illetve karakterisztikájukban is remek kiegészítői egymásnak: a két fiatal színésznő karrierjében nagy lépés ez a film.

Kicsoda Sandy, és hogyan kerül vele kapcsolatba Eloise? Míg a kérdés második felét, azaz az Utolsó éjszaka a Sohóban világának törvényszerűségeit a film megválaszolatlanul hagyja (amit kisebb gyengeségnek is tarthatunk), az első rejtély hatásosan és izgalmasan nyúlik végig a filmen. Kit és mit lát Eloise a látomásokban? Hogyan értelmezze a bevillanó képeket? A film ezen rétege mintha a bemutatott korszak emblematikus filmjét, a szintén a divatvilág felszínességét is bemutató Nagyítást idézné. Történt-e bűntény, és ha igen, ki ölt meg kicsodát? Az Utolsó éjszaka a Sohóban sokáig lebegteti a kérdést, ahogyan az is homályban marad, hogy Sandy az ő alteregója-e, vagy valaki más. A nyomozás végpontjaként kiderül, hogy senki nem az, akinek látszik, Wright azonban kifejezetten elegánsan, ügyes csavarok után vezet el ehhez a műfajban kötelező megoldásig.

Wright olyan inspirációs forrásokat említett a film kapcsán, mint a Ne nézz vissza vagy a Polanski-féle Iszonyat, illetve a tükörkép-rétegről a Fekete hattyú is eszünkbe juthat, az Utolsó éjszaka a Sohóban azonban inkább csak hangulati elemeket vesz át ezekből a filmekből és más témákra koncentrál. A középpontjában a beilleszkedés, a csendes, vidéki kislány és a menő, felnőttesebb osztálytársak konfliktusa áll: Eloise divattervező szakra érkezik Londonba, azonban harsány évfolyamtársai csodabogárnak tartják és hamar kiutálják őt. A kívülállóság, a nagyváros vadsága és idegensége, a férfiaktól való félelem az őrület határára sodorja a lányt – ebből a világból nyújt kiutat a hatvanas évek fantáziabirodalma, amíg ki nem derül, hogy az még veszélyesebb, mint a jelen. A filmben többször felmerül, hogy nem mindenkinek való ez a világ – ha egy vidéki kislány bekerül a forrongó katlanba, azt nemcsak a környezet, hanem önmaga is elpusztíthatja.

Másrészt az Utolsó éjszaka a Sohóban London-film is. Visszatérő poénként többször elhangzik, hogy „London can be a lot”, azaz London túl sok lehet; ez egy rossz hely tele rossz emberrel. Mégis ellenállhatatlan. Eloise egyszerre ugrik fejest a nagyvárosba és a múltba, ennek során pedig kiderül, hogy Londonban a múlt és a jelen is terhes. Az öröklődő sorsok és a generációs traumák mintha mind a metropoliszhoz kötődnének – vajon ki lehet ezekből törni? Ha igen, hogyan – és milyen áron? A film ellenállhatatlanul vonzónak, egyszersmind sötét titkok temetőjének mutatja be Londont, ahová alámerülni maga a kavargó őrület. A lány próbálgatja a város és önmaga határait, ez a kísérletezés pedig hol felszabadító, hol nyomasztó folyamat. A boszorkányos hangulathoz a legendás brit invázió közege és szereplői járulnak hozzá: olyan színészek kísérik Eloise útját a homályos kocsmákban, a csillogó klubokban és az eső áztatta utcákon, mint Diana Rigg, Margaret Nolan (életük utolsó szerepében), Rita Tushingham vagy Terence Stamp, akik valóban a hatvanas években voltak a csúcson, a korszak bálványának számítottak, ami egy plusz önreflexív réteggel gazdagítja a filmet.

Az Utolsó éjszaka a Sohóban nem az első film, amelynek az a tanulsága, hogy a múltba menekülés sosem megoldás (távoli párhuzamként az Éjfélkor Párizsban is ide fut ki), Eloise személyes utazásán és a merész műfajválasztáson átszűrve mégis élőnek és igaznak hat ez a gondolat. A giallo-jelleg következtében a film második fele bővelkedik a jump scare-ekben, de mire túlságosan önismétlő és unalmas lenne a felépítése, Wright továbblendíti a történetet, majd szépen lezárja a vad utazást. Az Utolsó éjszaka a Sohóban egy magával ragadó hangulatú, csavaros és jól kidolgozott mű és egyben igazi moziélmény, amely nemcsak Wright, hanem a korszak rajongói számára is kötelező kaland.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Utolsó éjszaka a Sohóban

Utolsó éjszaka a Sohóban

Színes filmdráma, thriller, 116 perc, 2021

Rendező:
Szereplők: , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

9

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat