Kirill Konin a VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál vendége volt. A fesztiválkatalógus szerint az ENSZ menekültügyi főbiztosának kambodzsai hivatalában dolgozott, majd megalapította az Refugees Filmfesztivált. Alig múlt 30 éves, de már bejárta a világot: Oroszországban született, Afrikában nőtt fel, majd a Távol-Keleten dolgozott. Örök utazó.
Az élőben hiperaktív, izgő-mozgó, önmagát mindig helyzetbe hozó, vidám és érdeklődő Kirill mindenre és mindenkire kíváncsi: issza az információt – származzon az hangból, látványból, vagy legyen bármely más inger hozadéka. Produkciós cége, a KK&A ENSZ-ügynökségeknek és civil szerveknek nyújt segítséget filmfesztiválszervezéshez és más művészeti tevékenységekhez.
Európa, Ázsia, Afrika… Hol van az otthonod?
Párizsban van a családom, Rómában az irodám, Tokióban a gyermekem – a filmfesztiválom. De az más kérdés, hogy hol van az otthonom: egyrészt ott, ahol az édesanyám, vagyis Párizsban, másrészt ott, ahol aznap éjjel alszom: most Budapesten. Most Európában mozgok leginkább, Róma és Párizs közt ingázom. De orosz az anyanyelvem, és talán ez a legfontosabb kérdés az ember gyökereivel kapcsolatban.
Érdekel ez a régió, a sajátos helyzet érdekessé teszi a Refugees Filmfesztivál szempontjából is – ez a rendezvény mobilis, utazófesztivál, és fontos lenne valamilyen formában ide is elhozni. Itt is beszélni kell a menekültek kérdéséről, hiszen itt is jelen van ez a probléma: Kelet-Európán belül Albániában a legrosszabb a helyzet, és erre is fel kell hívni a figyelmet. Ezreket mozgat meg a filmfesztivál, és csak az segíthet, ha minél többen beszélnek róla.
Hogy áll a 2009-es Refugees Film Festival szervezése? El vagy havazva?
Egy hete még utáltam a fesztiválom, abba akartam hagyni, be akartam fejezni az egészet. Vért izzadtam érte, mint egy szülő, nem tudtam elengedni. De ha nem engedem el, soha nem fog igazán élni. A szervezés sokszor borzasztó nehéz, de hagyni kell időnként, hogy maguktól menjenek a dolgok, és rendben lesz. Kellő távolságból kell nézni. Most nyugodt vagyok.
Gondolod, hogy lehet elég erő a Refugees Filmfesztiválban, hogy valóban komoly változásokat generáljon?
Az emberi jogokkal élni kell, a megfelelő kontextusba kell helyezni azokat. 33 millió menekültről tudunk ma a világon, de senki nem foglalkozik velük. Ahogy annak idején Sztálin is gondolkodott: 1 ember halála tragédia, de 1 millió ember halálával senki nem foglalkozik, arra senki nem emlékszik. Mégis ha előveszed az egyik sztorit, és mondjuk filmet csinálsz belőle, az olyan, mintha kiplakátolnád. 33 millió filmet kell forgatni, be kell mutatni – és a szembesítésnek hatása lesz…
Az ENSZ menekültügyi főbiztosának kambodzsai hivatalában dolgoztál, de jártál több menekülttáborban is.
Foglalkoztam menekültekkel Egyiptomban, Thaiföldön, Kambodzsában és Japánban is. Meglepő dolgokat lát az ember, hihetetlen az a küzdelem, amivel valaki Csecsenföldről Japánba képes eljutni. Aztán egy táborban találja magát, ami cseppet sem különbözik egy börtöntől. Ha nem voltál még börtönben, el kell menned, hogy lásd milyen. A táborban élő emberek érinthetetlenek. Nem tudják, mit hoz a holnap. Egyetlen dolog maradt nekik, a hit. Ha már nem tudsz bízni semmiben, akkor vége. De sokkal erősebbek az átlagembernél, megtanultak bízni: ha nem is Istenben, vagy az emberekben – a kormányban, de magukban mindenképp.
Egyébként nem szeretem a menekült (refugee) szót, mert olyan, mint egy márkajelzés. Csak egy rideg embléma, nem mutatja az emberek természetét, a hitüket, a túlélésért folytatott küzdelmüket. Többféle menekült van, nemcsak afrikai, hanem magyar is. Mindenhol nehéz, nagyon nehéz boldogulni.
Tegnap jártunk a Terror Házában. Nagyon erős hely. Felzaklat és megnyugtat, könnyet csal a szemedbe és mosolyra késztet. Nagyon hatásos, de egyáltalán nem tolakodó. A fal a fényképekkel, előtérben a tankkal, az döbbentett meg igazán. Ezer arcot mutat, ezer történetet mesél el. Mert egy kép ezer szóval felér. Látni ezt, segít megtalálni a gyökereidet, megérteni a múltad. Mint a nevek – ha belegondolsz mit jelent a neved, egy kicsit megérted, honnét jöttél, ki vagy. Ezzel tisztában lenni a jövődet jelenti, nagyon fontos.
A Te neved mit jelent? Elmondja, ki vagy?
A nevem az jelenti: hűséges. Istenhez hűséges. 31 éves vagyok, de még most is gyerek. 15 évig éltem Afrikában, 9 évig Ázsiában. Ha látok egy színes bőrű embert, azt kívánom: bárcsak afrikai vagy ázsiai lennék én is. Ilyenkor magamban megemelem a kalapom. Belém ivódtak ezek a kultúrák, a részemmé váltak. A világ sokszínűségében szép. De most Magyarországon vagyok, most magyar akarok lenni – meg akarom tanulni a nyelvet, szeretnék tovább itt maradni. Budapest gyönyörű és változatos. Reggel bementem a hotel melletti kis antikváriumba, és vettem pár könyvet. Vissza kellett fognom magam, csakúgy mint tegnap a cukrászdában… Nem nehéz szeretni Budapestet. Még mindenképp el akarok menni valamelyik nagy fürdőbe is. Imádom ezeket a spirituális helyeket: mindent megadnak, amit a szívem és a lelkem kíván, és amire a testemnek szüksége van. De nem tudom sikerül-e majd tényleg eljutnom valamelyikbe. Az a legnagyobb gond, hogy szeretek egyszerűen csak eltévedni, mert ilyenkor új dolgokat fedezhetek fel, de ez sokszor a tervezett programok kárára megy.
Azért láttál néhány filmet a VERZIÓ programjából?
Persze. Láttam a megnyitón Tarr Béla filmjét, a Prológust. Megdöbbentően jó. Zseniális alkotás, zseniális alkotó. Amit mondott, az a néhány szó, olyan mély és igaz volt, mint a filmje. El fogom hívni a fesztiválomra, el kell hívnom, mert olyan jelenség, akinek beszélnie kell. Láttam még Kiesłowski mesteri munkáját és Andreas Horvath éjszakai portás „remake”-jét is. Andreas filmje szerintem nem dokumentumfilm, de a jó humor bármilyen formába rejtve szíven üti az embert (Kirill mindezt elismétli az ideköszönő Andreasnak is, aki az összemosolygás után elsiet).
Számít, hogy dokumentumfilm vagy sem?
Sokan utálják a dokumentumfilmet, azt hiszik a doksi az valami olyan, amit a híradóban látni – rideg helyzetleírás. Pont ezért nem jó ez a kifejezés, nem takarja a történeteket, amiről a filmek szólnak, az emberi oldalt. Pedig ha a kép ezer szóval ér fel, akkor a film egy millióval. Nem az a cél, hogy az emberi jogokról készítsünk filmet, hiszen minden film az emberi jogokról szól, és minden filmfesztivál emberi jogi filmfesztivál: gyűjtőhely, összehozza az embereket, akik eljönnek a tapasztalataikkal, saját történeteikkel, a filmekkel, amiket ezekből építettek. De épp így minden utca, minden régi épület is történelem, az emberi jogok történelme.
Alkotóként is aktív kapcsolatban vagy a filmmel?
Filmet csinálok, könyvet írok. Sztorit. Csak reflexióim vannak a valóságról. Tükröződések arról, ami történik. Igazából minden a lelken, a pillanaton múlik. Ha érzem, hogy egy gondolat, mint egy mag, kihajtott bennem, azt meg akarom osztani másokkal is. Rendezni azt jelenti: életet adni egy ötletnek, mert igenis terhesség ez, mint egy nőnél. A rendező szolga, de ceremóniamester is. Ő a király, de ugyanakkor övé az utolsó feladat is, rá marad a takarítás, ha úgy adódik. Rendezni kemény munka, színésznek lenni sokkal könnyebb. Bár az sem mindegy, hogy hol. Színpadon szerepelni olyan, mintha meztelen lennél, míg egy filmben játszani annyit jelent: lecseréled a pólód. A kamera megvéd, őrzi az intimitást. Szívesen szerepelek, ha megkérnek rá, akár magyar filmekben is. Lennék mondjuk fa. Vagy asztal…
