Kritika | Philippe Lacôte: La nuit des rois / Night of the Kings Kritika | Philippe Lacôte: La nuit des rois / Night of the Kings

Az (Ezer)egyéjszaka elefántcsontparti meséi

Philippe Lacôte: La nuit des rois / Night of the Kings

ÉRTÉKELD A FILMET!
Az éjszaka meséi (La nuit des rois)
Philippe Lacôte
2020

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Hol volt, hol nem volt, Afrikában, egy lenyűgöző film a történetmesélés erejéről, arról, hogy a mese, a mítosz, a mindenkori történet nem játék, hanem élet-halál kérdése.

A világ akármennyire kitágult körülöttünk, a jelenségeket előzetes tudásanyagunk, ismereteink, kulturális toposzaink alapján értelmezzük, ha ismeretlennel találkozunk, megpróbáljuk azt általunk ismert kontextusban elhelyezni. Olyan fogalmakban gondolkodunk és beszélünk róla, amelyek a saját kulturális szótárunk részei (ezért olyan kutya nehéz megtalálni a megfelelő kódrendszert a különben rendkívül népszerű távol-keleti filmművészethez); pedig vannak olyan univerzálék, egyetemes archetípusok, amelyek kulcsként szolgálhatnak az emberi szellem legkülönfélébb megnyilvánulásaihoz. Lehet-e itt, Európa közepén a Dekameron felől értelmezni egy elefántcsontparti művészeti alkotást, esetünkben egy filmet? A kérdés azért merülhet fel, mert az európai (szűkebben) irodalmi, (tágabban) kulturális tradícióban a történetmesélés mágikus vonzerejének toposza, amely a francia nyelvű elefántcsontparti rendező, Philippe Lacôte filmjében oly pazar kifejezési formát nyer, mélyen beágyazódott. Mégis, gondoljunk bár Boccaccióra, Chaucer Canterbury meséire, Navarrai Margit Heptameronjára, vagy visszamehetünk a homéroszi eposzok mítoszi történetmondásához, a népmesék világához, a Királyok éjszakája annyi tényezőt – kulturális referenciát, műfaji-formai, vizuális elemet – hoz mozgásba, hogy egészen új minőség születik belőle: valami, ami borzongatóan ismerős, és ugyancsak borzongatóan ismeretlen.

Az alaphelyzet egy klasszikusnak nevezhető szubzsánerre utal: az Abidjan közelében, a vadon kellős közepén fekvő La MACA börtönbe (csak az érdekesség kedvéért: a Maison d'arrêt et de correction d'Abidjan rövidítése, ugyanis létező fegyintézetről van szó) új rab, „friss hús” érkezik. A suhancról nem tudunk sokat, csak annyit, hogy tagja volt egy frissen meggyilkolt, legendás bűnöző bandájának, valószínűleg zsebtolvaj. A MACA különleges hely, amely lényegében a rabok önigazgatására épül; vannak ugyan fegyveres őrei, de a hatalmat az intézet falain belül de facto nem ők gyakorolják, csak fenntartják a rendet, ha szükséges (ahogy a katonák parancsnoka keserűen megjegyzi, ez az egyetlen börtön a világon, amelyet egy elítélt vezet). Szigorúan hierarchikus rendről van szó, amelynek csúcsán a „Dangoro”, a rabok főnöke áll, aki leosztja a szerepeket, megszervezi az életet, tekintélye kikezdhetetlen, mindaddig, amíg megöregszik, megbetegszik és árnyékává válik korábbi önmagának – mert akkor önkezével kell véget vetnie életének, hogy helyébe léphessen az életerős, új vezér. Brutális falkavilág ez, farkastörvényekkel egy kegyetlen logikával működő minitársadalomban, amelyben mindenkinek megvan a jól meghatározott helye, alvezérekkel, trónkövetelőkkel, intrikusokkal, páriákkal, hímringyókkal, sőt szent bolonddal, akit a francia film kultikus figurája, Denis Lavant alakít (mellesleg az egyetlen fehér szereplő a filmben), igazi shakespeare-i karakterként. Fekete Szakáll (Steve Tientcheu), a vezér beteg már, szinte mozdulni sem bír oxigénpalack nélkül, de élni akar. Ha pedig élni semmiképp sem lehet tovább, emlékezetesen búcsúzni: amikor feljön a Vörös Hold, megrendezi utoljára a mesélés éjszakáját, mesélőnek („Roman”-nak) pedig kinevezi az új fiút (Bakary Koné).

Neki pedig mesélnie kell, ha élni akar, reggelig, mert a mesélés rituálé, a rítus áldozatot követel, és ha a történet véget ér, mielőtt a Vörös Hold be nem fejezte égi pályáját, a mesélő meghal. A történetmondás itt nem kellemes időtöltés, unaloműzés, a szellem delektálódása, mint a nagy nyugati, keretes szerkezetű elbeszélésekben, hanem inkább az arab-perzsa Ezeregyéjszaka alaphelyzetét idézi, ahol a narráció iránti érdeklődés fenntartása élet és halál kérdése. A Királyok éjszakája börtönfilm ugyan, ráadásul olyan intenzív atmoszférájú, amilyent rég láttunk, a műfaji klisékkel ellentétben mégsem szociologizáló jellegű – bár amikor a megszeppent fiatalember belevág a történetébe, még az abidjani gettók társadalmában vagyunk, és kapunk némi ízelítőt a polgárháborús villongások, a bandaharcok, a szegénység világából. A történet azonban egyre inkább elemelkedik a földtől – Elefántcsontpart sáros, véráztatta rögvalóságától –, mint a harci sólyom a Zama Kingről szóló mesében, melyben királyok, királynők, varázslók, harcosok, vak bölcsek vonulnak fel egy történelmen kívüli kor fantáziavilágában: nem is mágikus realizmus ez, inkább mágikus naturalizmus, amely megteremti önnön komplex mitológiáját. A mítosz születését pedig a hallgatóság áhítata és időnként aktív részvétele kíséri: a hullámzó testek koreográfiája ugyanolyan ritualisztikus hangulatú, mint a mesélés veretes, szentenciaszerű retorikája („Ha Isten azt akarja, hogy gyilkos legyél, gyilkos leszel”).

Minden szó súlyosan koppan, minden mozdulatnak következménye van, minden áldozat értelmet nyer. Fekete Szakáll aláereszkedik a halálba, de lelke őzként szabadul ki az újratermelődő erőszak és nyomor körforgásából. Roman megmenekül, kijut a fényre, a felkelő Nap első sugarai elűzik az éjszaka rémeit, de a kimondott szó visszavonhatatlan, függetlenül attól, hogy a felszínen változik-e a világ vagy sem (hiszen a vérontás végül elkerülhetetlen). Philippe Lacôte Oscar-díjra jelölt, lenyűgöző látványvilágú – de az esztétizáló érzelgősségtől távol álló – filmje valami ősi, egyetemes tudást tesz átélhetővé: azt, hogy a képzelőerő élni segít. Mint abban a bizonyos mesegyűjteményben:

Sehrezád pedig mesélni kezdett.


Még vetítik: július 31., szombat, 20.30 óra, zárógála, Főtér; augusztus 1., vasárnap, 18 óra, Florin Piersic (Köztársaság) mozi

tiff 2021 című dossziénkból:

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
La nuit des rois

La nuit des rois

Színes fantasy, filmdráma, 93 perc, 2020

Rendező:
Szereplők: , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat