A magyar filmtörténet egy kevéssé ismert metszetét mutatjuk be két részben: a mai szemmel is meglepően gazdag némafilmes termés fantasztikus oldalait. Míg az előző részben a „fehér” zsánerekről volt szó, ezúttal a sötétebb, horrorral kacérkodó műfajokat vesszük górcső alá.

 „A fehér fantasztikumban többé-kevésbé békésen, legalábbis kibékíthetően él együtt fantasztikus és nem fantasztikus elv, a két világ, míg a radikálisabb fekete fantasztikumban a borzalmas, csodás, rettenetes idegenség már nem ismeri el a természetes világ létjogát s nekiindul, hogy feleméssze, lerombolja azt.”
(Király Jenő: Frivol múzsa 2. 614. p.)

A néma korszakban készült kb. 600 magyar játékfilm közül a korabeli tartalomleírások és műfaji megjelölések alapján 42 film tekinthető fantasztikus filmnek. Többségük, 25 film a „fehér” fantasztikum világában játszódik, s a mai fantasy-k, sci-fik elődjeként elemezhető. A filmek másik fele, 17 film a „fekete” fantasztikum körébe sorolható. Ezek többségében felfedezhetjük különböző horror műfajok (monstrumfilm, múmiafilm, kísértetfilm, vámpírfilm, rémálomfilm) jellemzőit. Egyes filmek azonban nem feleltethetők meg ilyen pontosan a mai horrorműfajoknak, de közös vonásuk, hogy ördögi képességekkel rendelkező gonosz erők veszélyeztetik bennük a reális világot, ezért ezeket a Démonikus filmek fejezetben tárgyaljuk.

A fantasztikumtól idegenkedő magyar kulturális közegben gyakori, hogy a film végén visszavonják a fantasztikumot, utólag álommá nyilvánítva a történetet. Ez a fehér fantasztikum esetében (A háromszázéves ember, Mackó úr kalandjai), és a fekete fantasztikum világában játszódó filmekben is előfordul (A hieroglifák titka, A halál után, Drakula halála). 

Horrorfilmek

Monstrumfilmek

Ebben a műfajban a sci-fi és a horror műfaji jegyei keverednek. Hősei a magukat mindenhatónak képzelő, a teremtésbe beavatkozó őrült tudósok által, kézműves módszerekkel, sebészeti beavatkozással, genetikai manipulációkkal összeeszkábált monstrumok.

Cornelius Hintner Ősember című filmjében (1917) Doktor Saulus a klinikáján kevéssel azelőtt meghalt barátja agyvelejét ülteti át egy emberszabású majom koponyájába. A kísérlet sikerül: Dominus, az emberré lett majom emberfeletti fogékonysággal sajátítja el a tudományokat, és Saulus három hét múlva bevezeti teremtményét az emberi társaságba. Legelőször a kormányzó családjának mutatja be, mint barátját. Dominus beleszeret a kormányzó feleségébe. Vadállatias ösztöneit a beültetett emberi agyvelő sem tudja megfékezni. Mivel Saulus is a kormányzónét szereti, hamarosan összeütközésbe kerül teremtményével, és akárcsak a korábban elemzett két magyar sci-fi, A nap lelke és A léleklátó sugár tudósa, ő is tönkreteszi művét: az általa feltalált sugárral összeroncsolja Dominus agyának emberi tekervényeit. Dominus majomként ébred, visszatér az őserdőbe, és állati öntudatlanságban folytatja életét. Dominus sorsa már a teremtésekor megpecsételődött: hibrid lény, akiben az emberi és az állati világ ellenkező tulajdonságai zavarják egymást. A meg nem felelés viszonyába kerül mindkét szférával, sehová sem tartozik, nincs helye a világban. Az emberek, akik közé vágyik, utálattal fordulnak el tőle, az állatok vonzódása pedig őt zavarja. Visszaváltoztatása állattá megváltás a számára.

Az Alraune (1918. r: Edmund Fritz, Kertész Mihály) Hanns Heinz Ewers a film készülésekor Magyarországon betiltott regénye nyomán készült. A filmben Brinken professzor egy kivégzett bűnöző spermájával mesterségesen megtermékenyít egy nyomornegyedben élő, könnyűvérű pincérnőt. A csapodár utcalány és az elvetemült rablógyilkos gyermekéből, akit a mandragóra német nevén, Alraune-nak neveznek, tündöklő szépségű, de kegyetlen nő lesz, és bekövetkezik mindaz, ami a mandragóragyökérrel kapcsolatos középkori babonákban szerepel: nyomában ott jár a szerencsétlenség, kétségbeesés és a halál. Mindenki rút halált hal, aki csak a közelébe ér, kivéve Frank Braunt, a professzor unokaöccsét, akinek agyában megszületett a lány teremtésének gondolata. A teremtőt és teremtményét ellenállhatatlan szerelem vonzza egymáshoz.  Ez a szenvedély már Braunt is majdnem felemészti, s csak úgy tud megmenekülni a biztos pusztulástól, ha összezúzza a testet öltött sátáni gondolatot. Alraune a monstrumok különös fajtája, szépség és szörnyeteg egy személyben, rokona a külsőleg szép, de torz lelkű Dorian Gray-nek, elődje a film noir angyalarcú démonainak, a Jekyll-filmek második generációjában feltűnő Sister Hyde-nak. (Roy Ward Baker: Dr. Jekyll and Sister Hyde, 1971.)

Múmiafilmek

A múmia az évezredeken át parázsló szenvedélyt képviseli, mely az imádott lény létét veszélyezteti, amikor fellángol. Garas Márton A hieroglifák titka című filmjében (1917) a híres egyiptológus, dr. Morton egyiptomi ásatásai során ókori szarkofágra bukkan, melyet titokban Európába szállíttat. Felfedezését nem hozza nyilvánosságra, leánya előtt is eltitkolja és igyekszik őt távol tartani a laboratóriumától. A koporsóban talált papirusztekercs utasításai alapján életre kelti a többezer éve halott férfit. Egy nap a tudós lánya mégis belép a tiltott helyre. A múmia az egykori fáraó szépséges leányát véli felfedezni benne, akibe hajdan szerelmes volt. Fellángol benne a régi vágy, és üldözőbe veszi a lányt, aki rémülten menekül. Morton megpróbálja megfékezni az örjöngő múmiát. Heves dulakodás támad közöttük, s a múmia ledobja az erkélyről életrekeltőjét. Dr. Morton erre felébred, kiderül, hogy csak álmodta az egész fantasztikus történetet.

A hieroglifák titka

A Hétszázéves szerelem (1921. r: Garas Márton) cselekménye a múmiafilmekét követi, bár nem többezer éves egyiptomi múmia, hanem csak néhány száz éve halott férfi felélesztéséről szól. Az anyagi gondokkal küzdő Lord Charles és felesége életelixírrel támasztják fel egykori ősüket, Richárd lovagot, akinek segítségével szeretnék megtalálni a családi krónikában említett kincsek rejtekhelyét. Lord Charles felesége egykori szerelmére emlékezteti a feltámadt férfit. Felébred benne az olthatatlan vágy, és az asszony iránt érzett imádata heves támadásban realizálódik. Üldözőbe veszi és szenvedélyesen magához öleli a nőt, aki végül csak annak köszönheti menekülését, hogy az életelixír hatása hirtelen megszűnik.

A halhatatlan asszonyban (1917. r: Békeffi László) női múmiát rabol el sírjából és kelt életre egy fiatal egyiptológus. Itt nem a múmiában lángol fel a szenvedély, hanem a mai férfi szeret bele halálosan a többezer éves gyönyörű nőbe, aki miatt menyasszonyát is elhanyagolja. Szerelme viszonzatlan, az egykor férjéhez, a fáraóhoz is hűtlen asszony, őt is megcsalja. Mikor erre rájön, visszaküldi az örök álom birodalmába. Beéri egy mai nővel, és a szépséges múmia a múzeumba kerül.

Lajthay Károly Tláni (Az elvarázsolt hercegasszony) című filmjében a szíriai ásatások alkalmával napfényre került, s csodálatosan épségben maradt királyleány holtteste kel életre. A film cselekményének további részleteit nem ismerjük.

Kísértetfilmek

A kísértet lehet jóindulatú is, de a fekete fantasztikum világában gonosz és bosszúálló kísértetetek kísértenek. Deésy Alfréd A halál után című filmjében (1920) egy meggyilkolt férfi szelleme kergeti halálba a gyilkost. Bár a film végén visszavonják a fantasztikumot, és a kísértetről kiderül, hogy élő személy, a gyilkos valóban azt hiszi, hogy ölt, és meggyilkolt fivérét autója utazókosarába rejtette, majd a kosárral együtt eltemette. Azonban az áldozatot, aki csak eszméletét vesztette, a környéken élő csavargó észrevétlenül kiemelte a kosárból és helyére egy nehéz követ rakott. A halottnak vélt fiatalember felépül és rendszeresen megjelenik a környéken, ahol kísértetnek nézik. Apránként fény derül a gyilkosság körülményeire és a gyilkos, akinek idegei nem bírják az izgalmakat, kiássa az eltemetett kosarat, s mikor meglátja, hogy csak egy kő van benne, szívrohamot kap és meghal.

Paul Askonas a Drakula halálában

Bosszúálló kísértet szerepel Gál Endre és Vanicsek János filmjében, az Átok várában is. A Szépművészeti Múzeum művészettörténésze, Dr. Geothy Miklós egy középkori olasz festő, Bartolo Ricco utolsó képének felkutatására indul munkatársnőjével Hollókő várába. Mikor megérkeznek, Miklós erőszakosan ostromolni kezdi a lányt, akit az ugyanakkor odaérkező és szintén a híres festő utolsó képe után nyomozó külföldi kutatók mentenek ki a heves fiatalember karmai közül. Éjszaka vihar támad, Miklós a vár romjai között bolyong. A villámlások fényénél bukkan rá Bartolo Ricco utolsó festményére, sőt a kép mellett megtalálja a festő csontvázát is. Álmában megelevenedik a várban játszódó középkori történet: Miklós őse megkörnyékezi Bartolo Ricco leányát, majd leszúrja a festőt, aki lánya védelmére kel. A festő halála előtt megátkozza gyilkosát és vérével szignálja utolsó művét, önarcképét. Miklóst felébredése után látomások gyötrik; bárhová megy, a meggyilkolt festő szelleme követi, végül egy szakadékban leli halálát. Közben a külföldi kutatók is rátalálnak a festményre, melyet a Szépművészeti Múzeumban, üveges keretben állítanak ki. Geothy halálhírének megérkezésekor veszik észre, hogy az üveg rejtélyes módon megrepedezett, mintha a festő bosszúálló szelleme a repedéseken át hagyta volna el a festményt.

Míg az előző film a fantasztikum visszavonása révén átmenetet képez a kísértetfilm és a bűnügyi film között, ez utóbbi a reinkarnációs melodrámával mutat rokonságot. A bosszúálló kísértet nem gyilkosát, hanem annak kései leszármazottját kergeti halálba. A gyilkost és a kései utódot azonos színész (Béla Miklós) alakítja, jellemük is egyforma, így az utód az ős reinkarnációjának is tekinthető.

A Pique dame című Puskin-adaptációban (1921. r: Fejős Pál) szereplő idős grófnőt fiatalkori legendás kártyanyereségei miatt Pikk Dámaként emlegetik. Szerencséjének titkát nem adhatja tovább, mert egy szellem megfenyegette, hogy ha bárkinek elárulja, akkor meghal. Egy fiatal katonatisztnek sikerül a közelébe férkőzni azzal a szándékkal, hogy kiszedje belőle a titkot, előbb szép szóval kéri, majd pisztollyal fenyegeti az öregasszonyt, aki ijedtében meghal. Később egy éjjel megjelenik a grófnő kísértete, és elárulja a tisztnek, hogy a három nyerő kártya: a hármas, a hetes és az ász. A katonatiszt a titok ismeretében minden vagyonát kockáztatva ül a kártyaasztalhoz, és szerencsével jár. Következő nap ismét felteszi a kártyára vagyonát és előző napi nyereményét, és újra nyer. Azonban a harmadik napon a várt ász helyett a pikk dámát húzza, s a kártyalapról a halott grófnő gúnyosan mosolyogva kacsint gyilkosára. A fiatalember, aki ezúttal mindenét elvesztette, őrültek házába kerül, ahol egész nap ezt hajtogatja: hármas, hetes, ász.

Vámpírfilmek

Lajthay Károly filmje, a Drakula halála (1921), melyet a legelső Drakula-filmként tartanak számon a műfaj kutatói és rajongói, női erotikus beavatási drámaként értelmezhető. A történet hősnője, a tizenhatéves varrólány, Mary Land meglátogatja elmegyógyintézetben haldokló apját. Az elmebetegek között találkozik volt tanárával, a neves komponistával, aki azt tartja magáról, hogy ő Drakula: „halhatatlan, ezer év óta él és élni fog örökké”. A vámpír az apa halála után a lány álmában jelenik meg. Éjfélkor lép a szobájába. Magával vonszolja a kastélyába, ahol minden misztikus fényben úszik és tizenkét örökéletű asszonya fátyolokba burkolódzva, táncolva vár rá. Másnap az asszonyok menyasszonyi ruhába öltöztetik, és drága ékszerekkel díszítik. Ördögi nászinduló harsan fel, káprázatos ünnepség kezdődik. Drakula mámoros fővel hajol Mary fölé, hogy csókkal illesse, s ezzel asszonyává tegye. A lány azonban ellöki, és a nyakláncán függő keresztet mutatja felé bátran, villámló szemmel. Drakula meghátrál, s ezt a pillanatot felhasználva Mary elmenekül, lélekszakadva rohan ki a hideg éjszakába.

Az, hogy Mary csak álmában lesz Drakula menyasszonya, rémálomfilmmé, hogy Drakula egy őrült, thrillerré minősíti a Lajthay Károly filmjét, de a történet erősebb, mint az átértelmezés, a vámpírfilmi alapstruktúra az álmot metafizikai igazsággal ruházza fel. Ez a fantasztikus álom, melyet későbbi életében mélyen eltemet magában, valamint apja halála változtatják Maryt felnőtt nővé. Másnap vőlegényével tér vissza otthonába, hogy elkezdje önálló életét.

Rémálomfilmek

A Gólyakalifa című Babits-regény filmadaptációjának (1918. r: Korda Sándor) hőse, ifjú Tábori Elemér báró a világtól elzárt kastélyában, egy barátságtalan őszi délutánon elszundít a kandalló előtt. Álmában kikötőmunkás, akit üldöznek. Egy hajóra rohan, majd a hajóslegényekkel, akikben iskolatársaira ismer, egy csapszékbe megy. Beleszeret a szép csaposlányba. Üldözői utolérik, menekülnie kell. Ekkor felébred, és ismét a kandalló előtt találja magát. Ettől kezdve valahányszor elalszik, mindig visszatér és folytatódik ez a rémes álom, melynek szereplői azonosak valódi életének szereplőivel, csak az álomban minden rút, és álombeli énjében, a szerencsétlen, kiszolgáltatott kikötői munkásban is felülkerekednek a brutális ösztönök. Már retteg az elalvástól, próbál ébren maradni, mert amint lehunyja a szemét, máris ott van a nyomasztó és szennyes álomvilágban. Egy nap megismerkedik a szomszéd kastély úrnőjével, kinek arcvonásai megszólalásig hasonlítanak az álombeli csapszéki kiszolgáló lányéra. Beleszeret a lányba, aki azt javasolja neki, hogy ölje meg álmában másik énjét. A báró megfogadja a tanácsot, vízbe fojtja a kikötőmunkást. Ettől kezdve nem kísértik többé a lidérces álmok.

Oscar Wilde novellából készült Fejős Pál filmje, a Lidércnyomás (1920). A film hősének, Arthurnak egy Blecher nevű tenyérjós azt jövendöli, hogy gyilkosságot fog elkövetni. A fiatalember letaglózva támolyog ki az utcára, lelkén kegyetlen lidércnyomás ül s az ópium mámorába menekül. Az ópium hatása alatt képzeletében és álmában különös dolgokat él át. Folyton gyilkossági kísérleteket tesz, míg lidércnyomásának okozóját, Blechert végül meg is öli. Amikor az ópium mámora elszáll, Arthur megkönnyebülten ébred fel, hogy minden rossz csak álom volt, s ekkor legnagyobb megdöbbenésére Blechert tényleg holtan találja. Kiderül azonban, hogy a tudós önként menekült a halálba s így a lidércnyomás végleg elszáll Arthur lelkéről.

Démonikus filmek

Boszorkánymesterek / A fekete mágia mesterei

Emil Justitz Satanell (1917) című filmjének csúf, nyomorék, de transzcendens erőket birtokló tudósa a mai boszorkányfilmek gonosz varázslójának, boszorkánymesterének elődje. Satanell palackba zárja és laboratóriuma polcán gyűjti a haldoklók elszálló lelkét, s kárörömmel figyeli a fogva tartott lelkek kínlódását. Egy nap találkozik egy gyönyörű lánnyal, akibe beleszeret, de visszautasításra talál. Megtudja, hogy a lánynak vőlegénye van, mégsem mond le arról, hogy meghódítsa. Hogy céljához közelebb jusson, a lakására csalja és súlyos narkotikus álomba ejti a fiatalembert, akit még ébredése után is rémképek gyötörnek, s végül szanatóriumba kerül. A lány könyörög Satanellnek, hogy mentse meg a vőlegényét. A gonosz tudós erre csak akkor hajlandó, ha a lány feleségül megy hozzá. A lány szerelme érdekében beleegyezik a házasságba. Erre azonban nem kerül sor, mivel Satanell inasa hálából azért, hogy a lány egy alkalommal megvédte őt a kegyetlen tudós ütlegeitől, ellopja a laboratóriumból azt a szert, amellyel meg lehet menteni a fiatalembert. Miközben a szert keresi, véletlenül lerántja a polcról a titokzatos palackokat. Satanell mit sem sejtve lép laboratóriumába, s ekkor a törött palackokból kiszabadult lelkek megrohanják, és megfojtják. A boszorkánymester által felidézett gonosz erő végül önmaga ellen fordul.

Korda Sándor Mágia (1917) című filmjében is egy ördögi képességű boszorkánymester áll a középpontban. Merlinusz gróf, a fekete mágia mestere azonos Szinéziusszal, a híres középkori alkimistával, aki 1590-ben feltalálta a bölcsek kövét, melynek örök fiatalságát köszönheti. A csodakőnek azonban csak akkor van varázsereje, ha tulajdonosa minden ezredik holdtöltekor, vagyis minden emberöltőben egy ifjú vérét veszi. Közeledik a negyedik emberöltő. Merlinusz gróf könyvtára rendezésére szerződteti Pált, a szegény pesti bölcsészt, akit következő áldozatául szemelt ki. Pál megtalálja a bölcsek kövéről szóló könyvet, és megsejti Merlinusz tervét. A gróf arábiai varázstükréből megismeri Szinéziusz élettörténetét. Látja, amint a tizenötödik században Szinéziusz megöli famulusát, hogy életét egy emberöltővel meghosszabbítsa. Az áldozatban saját vonásaira ismer. Megelevenedik a kétezredik holdtölte, mely a francia forradalom idejére esik. Ebben a korban Merlinusz-Szinéziusz nem más, mint Danton, aki egy ártatlan ifjút vezet guillotine alá. A következő emberöltő a biedermeyer korszakban telik le. Szinéziusz vendégül látja a barátját, aki szintén Pál hasonmása, s egy óvatlan pillanatban gyűrűjének méregtartalmát a vendég poharába önti. Pál ekkor már biztos benne, hogy a közelgő négyezredik holdtöltekor ő a kiszemelt áldozat. Menekülni akar, de a gróf ébersége megakadályozza ezt. Elérkezik a végzetes nap. Merlinusz gróf ünnepséget rendez. Vándorcirkuszt léptet fel szalonjában, s ő maga is bemutatja mágikus tudományát. A társulatban van Pál egykori kedvese, Lujza, aki gyalogosan indult útnak, hogy szerelmét megkeresse. A boldog egymásra találás után a szerelem ereje elhárítja a közelgő veszélyt, s a démonikus, magát mindenhatónak képzelő Merlinusz még ezen az éjszakán elpusztul. Ezzel vége a gonosz varázslatnak, Pál és Lujza elhagyják a komor kastélyt.

Satanell

Dosztojevszkij Megbűvöltek című novellájának filmadaptációjában (1921. r: Gál Gyula) démonikus erejű gonosz varázsló, Murin hipnotikus erejével hatalmában tart egy gyönyörű lányt, Katalint, akibe Ordynoff, a beteges diák beleszeret. A lány viszontszereti, s mikor a fiatalemberen kitör a betegség, gondosan ápolja. Ordynoff megpróbálja megszabadítani a lányt, késsel ront be Murinhoz, de a gonosz varázsló ördögi erejével megbénítja. Katalin sem tudja kivonni magát Murin hipnotikus ereje alól, eszelős rajongással borul a varázsló keblére. Ordynoff, miután látja, hogy nem képes legyőzni az ördögi mágust, és nem tud segíteni a lányon, vidékre költözik. A film végén a gonosz győzedelmeskedik: Murin tatár szolgája megerőszakolja a magára maradt Katalint, aki ezután öngyilkos lesz.

Szerződés a láthatatlan ördöggel / Démonikus festmény

Oscar Wilde bestsellerének magyar filmváltozatát Az élet királya / Dorian Gray arcképe címen Deésy Alfréd készítette el 1917-ben. Basil, a híres festő megfesti az ünnepelt fiatal lord, Dorian Gray arcképét. „Lásd Dorian, ez a kép örökké fiatal marad, de belőled ráncos vénember lesz egykor.” – mondja a kép csodálója, Harry Watton. Bár nem jelenik meg a filmben az ördög, mint a Faustban, utalás történik a sátáni szerződésre, mert Dorian így sóhajt: „Ha én maradhatnék ifjú, és helyettem a kép vénülne meg, odaadnám a lelkemet.” Mintha az ördög meghallgatta volna ezt a kívánságot, az idő Dorian helyett az arcképre rója a ráncokat. Dorian megőrzi változatlan szépségét, ami lehetővé teszi, hogy zavartalanul és büntetlenül kövesse el a szépség által álcázott aljasságokat. Lelketlenül átgázol mindenkin, akivel csak összehozza a sors. Első áldozata, Sybill, a festő kedvese, akit elcsábít, de hamarosan elhagy egy új szerelem kedvéért, és mikor a bájos fiatal színésznő vízbe öli magát, Dorian már mással csónakázik a tó vizén. Sybill halála után Dorian kegyetlen vonást fedez fel a festményen, melyet a tükörben nem talál. Telnek‑múlnak az évek, a változatlanul fiatal és szép Dorian féltve rejtegeti öregedő, és fokozatosan eltorzuló portréját. Időnként fellebbenti róla a leplet, és elborzadva nézi egyre bestiálisabbá váló arcvonásait. Dorian megcsömörlik züllött életétől, többé már nem érdeklik az életörömök, a szerelem, elhatározza, hogy megsemmisíti a festményt. A képet szúrja szíven, de az ő szíve áll meg. A festmény újra szép, és mellette fekszik a hedonista, cinikus, amorális világfi torz lelkének lenyomatát viselő szörny tőrrel kihűlt szívében.

Az ördög hegedűse (1919) című Lázár Lajos-filmben is egy démonikus festmény áll a középpontban, de a film tartalmáról csak a következőket tudjuk: „A rendkívül különleges elgondolású darab cselekménye egy legendás hírű festmény körül szövődik. A kép, mint valami talizmán intézi emberek sorsát, hol jóban részesíti őket, hol pedig a szerencsétlenséget zúdítja le rájuk. Emberi tragédiák okozója a bűvös erejű festmény." (Mozihét, 1920/2)