A First Cut ollói idén is kellően élesnek bizonyultak. Láthattunk animációkat, klasszikus műfaji keretben elhelyezhető történeteket, de a kísérletező kedv is megmutatkozott a kolozsvári Sapientia EMTE film-fotó szakos végzős diákjainak idei termésében.
A változatos témák és formák egyvelegéből azonban kirajzolódni látszottak közös motívumok. Az álomszerűség, az impresszionisztikus látásmód, a vallomásosság és a hétköznapi valóságokból az álomba vagy képzeletbe való átlépés olyannyira jellemző volt a filmekre, hogy ha nem tudnám, hogy a diákok szabadon választhattak, azt hinném, hogy egyetlen közös témára hoztak létre variációkat.
A kisfilmek sorát indító és záró film – mintegy keretbe helyezve ezáltal a First Cut filmjeit –egyaránt a szürreális fele hajló világokba kalauzolja a nézőt, ahol a valóság és fikció közti határvonal elmosódni látszik. Bereczky Gergely Harmat alatt című filmjében egy mese elevenedik meg, amelyben a vágy titokzatos tárgya egy díszes kék ládikó. A mesét egy kislány hallgatja, majd ő is továbbnarrálja azt egy bábjátékban. A bábok és a harsány dobszó jól illeszkednek a játékos történetszövésbe.
Lőrinczi Tamás filmjében a valóság és fikció közti határ a színház révén mosódik el. Az Angyalok fészke főszereplője, Lucas egy fiatal színész, aki utcai bűvészmutatványokkal keresi meg a sörre valót. Ebben barátnője, Bella segíti. A kettejük közti lappangó konfliktus Lucas Péterrel való találkozásának hatására tör felszínre, aki bűvészként, színészként, sőt férfiként is vetélytársnak bizonyul. A szürreális hatást fokozza, hogy nem csak a színpadi és az azon kívüli valóságok, hanem a két férfialak is „egymásba játszik”, a film végére megkülönbözhetetlen lesz, ezáltal a titokzatos, információkkal szűkmarkúan bánó cselekmény többféle értelmezési lehetőséget is nyitva hagy.
Az animációs filmek kedvelőjeként nagyon örültem, hogy az előző évekhez képest idén többen is ezt a formát választották. Az animációs vizsgafilmekre szintén jellemző volt az álmok és a benyomásszerű, néha eklektikus ábrázolásmód. Pál Boglárka What Your Grief Looks Like című animációja kusza, izgő-mozgó vonalakkal rajzolja meg és kékkel, fehérrel meg feketével festi meg a bánatot. Kiforrott, egyedi stílusról árulkodó rajzaihoz pedig élőszereplős inzerteket is társít. Az eredmény egy hangulat lírai, eklektikus és „trippy” megjelenítése, amelyet simán el tudnék képzelni akármelyik nemzetközi animációs filmfesztivál diákfilmes versenyprogramjában. Miért ne?
Szántai Kristóf – aki egyébként Pál Boglárka rövidfilmjének magával ragadó zenéjét is szerezte – maga is animációt rendezett, amelyben egy személyes történetet mesél el. A Tavaszi szél egy rejtélyes, zöld szemű, zöld ruhás, barnás-vöröses hajú nőnek ajánlott omázs, aki lehet egy boszorkány, a hiányzó édesanya vagy a család egy ismerőse. A történetet az elbeszélő fiú álmai szövik, amelybe szépen épülnek be a családi fotók, az otthon képei, a gyerekkori rajzok, és rajtuk keresztül az emlékek. A Szőcs Gergely animációs betéteivel készült film ügyesen, kreatívan ötvözi a különböző médiumokat: az impresszionisztikus látásmód, amely a történetet apró részletekből, érzékletes benyomásokból, az emlékezés kihagyásosságából építi fel, talán ebben a filmben lesz az egyik leghangsúlyosabb, szépen kidomborítva a történet erősen személyes, vallomásos jellegét.
Fülöp Laura-Lilongó animációja egy színes, meseszerű világba vezeti vissza a nézőt. Aya egy, a természetet járó lány, tündér, nimfa vagy egy virág – bármi lehet. A rövidfilm a keletkezés és az elmúlás körforgását ragadja meg.
Ötletes kísérlet egy elmúlás megjelenítésére Szilágyi Edvin Képpé fagyott című filmje. Ahogy arra a cím is utal, a film egy idős ember leépülését mutatja be a mozgástér fokozatos beszűkülésén és a mozgás képességének fokozatos elvesztésén keresztül. A témával összhangot teremt, hogy a látványvilág kizárólag állóképekből épül fel, amelyek ugyancsak benyomásszerűen, a részletekre fókuszálva illusztrálják az egyes szám első személyű elbeszélést. A röntgenfelvételek, a régi fényképek, az üresen álló lakásbelső vagy a repedezett falak képei melankolikus hatást keltenek, az ugyancsak kimerevített kép formájában közeledő halált vetítik előre.
Nagy Dorottya Vízből van a túlsó part című, egy Platon Karataev-dalt továbbgondoló kisfilmje szintén egy hangulatot, a művész életérzését jeleníti meg. A válságos időszak olyan kiúttalannak tűnik, mint a mély vízben való alámerülés, ahol mintha a part is vízből lenne. Végül azonban a mélységből a felszínre bukkan a megoldás és a remény.
Műfajfilmes keretekben gondolkodó fiatal filmesek munkáit is láthattuk, amelyekben viszont az impresszió vezérmotívuma ugyancsak visszaköszön. Csorvási-Szabó Réka Indigó című filmjében – amely leginkább a thrillerekre hajaz – szintén a víz lesz az egyik főszereplő. Magor képtelen szabadulni egy baleset traumatikus emlékétől, ezért a vízzel összekapcsolódó rémálmok és tévképzetek gyötrik.
Nagy Márton Bálint vizsgafilmje, a Fuldoklás ugyancsak egy traumatikus emlék köré épül, bár ennek a traumának – annak ellenére, amit a cím sugall – nincs köze a vízhez, itt a főhős beszűkült elméjének tere lesz fojtogató: egy háborúból hazatért katonát nem hagy nyugodni, sőt már-már őrületbe kerget a harcban elvesztett bajtársainak képe. A történet leginkább egy kosztümös drámára hasonlít, amelyben van lehetőség a boldog befejezésre.
Badon Ottó Gekkó című filmje egy technobuli vad és kegyetlen világába vezeti be a nézőt, ahol a vibráló fényektől az ember kis híján epilepsziás rohamot kap (nem hiába írták ki az erről szóló figyelmeztetést a film elejére). Az érzéki hatásokra nagy hangsúlyt fektető film két, a mostanában ismét divatossá váló „indie sleaze”-stílusukkal Skins-karaktereket megidéző barátnő könnyelmű és önfeledt bulizásával indul, ám az éjszaka sötétjében az emberek szándékai is sötétek lesznek. A rave-ek barátságtalan, riasztó világában a címszereplő gyík lesz a legszimpatikusabb szereplő.
A drámától a komédia fele mozdul el a Halpiac című film, amely Pászka Róbert rendezése, és Zatykó Noémi operatőri és forgatókönyvírói munkája. A film néha már östlundi iróniával és társadalomkritikus felhanggal jeleníti meg a drága vendéglőkben zajló Tinder-randik esetleges, szerencsejáték-szerű világát. Van itt tip-top fiatal csajszi, aki a jó fogásra vár, jópár idétlen, karót nyelt pasi, akit önmagán kívül nem igazán érdekel más, és a leginkább macskanyávogásra emlékeztető dallamokat magából rendületlenül és megállás nélkül ontó jazzénekesnő. Végül mégiscsak horogra akad a legjobb fogás, de vigyázni kell, nehogy kicsússzon a kezünkből, akár egy síkos hal.
Egy másik szellemes történetet mesél el Buzási Marót Örs Szuperfrekvenciája, melyben a humor forrása a szürreális alaphelyzeten kívül maga a főszereplő, egy Géza nevű fura kamaszfiú, aki a nagymamájával él, és naplót vezet. A cselekmény Géza naplóbejegyzéseit egy teljesen szenvtelen, robotszerű férfihang tolmácsolásában keresztül bontakozik ki. Géza a „lényeket” és az általuk leadott „jeleket” keresi. Ötletes vizuális megoldásaival – mint például a videójátékok látványvilágának és szaggatott mozgásának megidézése –, és „trashy”, de szerethető humorérzékével a teljes agymenésen alapuló cselekmény minden perce szórakoztató.
A dokumentumfilmes műfaj is képviseltette magát az idei First Cuton. Tódor-Iszlai Áron az évfolyamról egyedüliként természetfilm forgatására vállalkozott: a Kárpátok királya a medvéket tünteti ki a címben szereplő jelzővel. A film narráció nélkül, csak zenével mutatja meg a medvék mindennapjait a természetes élőhelyük bemutatásán és a városban kukázó medvéket megörökítő felvételeken keresztül egyaránt.
Molnár Dávid Kasun című filmje egyedi és különleges vállalkozás, amely a dokumentumfilm és a fikció műfaját ötvözi. A főszereplő egy Sri Lanka-i ételkihordó, aki kis motorkerékpárján rója Kolozsvár utcáit. Rajta keresztül egy addig még nem látott szemszögből járhatjuk be a várost: ücsöröghetünk a dugóban, ácsoroghatunk ajtók előtt, várva, hogy a kuncsaftok átvegyék végre a rendeléseiket. A Glovo-futárokat érő benyomásokon keresztül, Molnár Dávid filmje egy olyan világba enged mélyebb pillantást, amelyet kívülről nap mint nap látunk, de sosem gondolunk bele, hogy mivel járhat együtt. Míg sok diák számára számára Kolozsvár a bulizásról és az éjszakai életről szól, a Kasun megmutatja, hogy van, akinek magányos robotolást, egy zsúfolt, emeletes ágyakkal teli szobát, és hajnali ingázást jelent.
Ahogy azt a korábbi években megszokhattuk, a tizenhat végzős diák vizsgafilmjei mellett az idei First Cuton is helyet kaptak a többi évfolyam kreatív munkái – videóinstallációk, fotókiállítások és hanganyagok is.
A harmadéves audovizuális kommunikáció szakosok a Szól a rádió című projekt keretében különböző erdélyi és nemzetközi cégek termékeinek és szolgáltatásainak készítettek rádióreklámot – a gyerek-fociklubtól az egyéni ruhamárkán és a panzión át az óvszerig.
Az elsőéves mesteris hallgatók negyvennyolc óra alatt leforgott műhelygyakorlatait is meg lehetett tekinteni. Vass Ágota Fogalmam sincs című munkája a kortárs táncos mozdulatok stilizált változatát gondolatfoszlányokkal, kánonban egymásra tevődő, összemosódó mondatokkal, versrészletekkel ötvözi. Antal Bence egy videoklipet készített Mathias Duplessy Cavalcade című dalához, melyben különböző hangulatokat, alapérzelmeket jelenít meg a dühtől és meglepetéstől kezdve az örömön át az undorig. A Nagy Ákos által készített Mixed Feelings szintén videoklip, amely hasonló koncepciót követ: egy fiatal férfi egy napját mutatja meg. Amíg Antal Bence lírai gitárzenét használ, addig Nagy Ákos hip-hoppal érzékelteti a különböző hangulatokat, melyek közül természetesen a lazaság dominál, ahogy az a raphez illik. Dimény Andor The Undecided Demo Tape című munkája ugyancsak videoklip, a kolozsvári The Undecided Who nevű zenekar punk-jazz zenekar első kislemezének vizuális anyagaival és stúdiófelvételével. Surányi Dániel projektje, az Elektronidea a bezártság, a menekülés és a felszabadulás lehetőségeit keresi egy zárt, fojtogató térben.
Eröss Henrietta Szorongás az időről című munkája az élet kiemelkedő pillanatait kiragadva – a születéstől az esküvőkön és a disznóvágásokon át egész a halálig – hívja fel a figyelmet a pillanat megélésének fontosságára. Szintén az élet egyik meghatározó élményét dolgozza fel Blága Eszter Az ajtó túloldalán című kollázsa, egészen pontosan a szomszédság intézményét. A kisfilm humoros stílusban sorakoztatja fel a különböző szomszédtípusokat, akiket „a házzal együtt kapunk”.
A Poliritmusok, Pászka Róbert installációja erős kihívás elé állítja a nézőt, hiszen párhuzamosan két képsort futtat egymás mellett, amelyek mozgása eltérő ritmusú. A véletlenszerűen egymás mellé helyezett fekete-fehér képek és a saját készítésű elektronikus zene eklektikus, megint csak a „trippy” jelzővel leginkább leírható hangulatot keltenek.
A Komorebi című videoinstalláció Wim Wenders Perfect Days című filmjére utalva – melyben a főhős szabadidejében a fák lombjai közt átszüremkedő napfényt fotózza – a hétköznapokban rejlő szépségre hívja fel a figyelmet egy lány szélcsengő lágy hangja kíséretében. A mozgóképeket állóak kerekítik ki teljes élménnyé: az idei First Cuton Țalapin Tímea, illetve Horváth Arnold fotóit lehetett megnézni.
