Őszintén bevallom: ritkán találkozni ennyire lenyűgöző címmel a filmtörténetben. Egyszerűen lángra gyújtja a képzeletet. A moziba bevonuló néző agyában egymást kergetik a képek. Egy romanő, egy kalap és egy náci interraciális szerelmi háromszöge. Vagy: a náci egy fatális kalap segítségével menti meg a cigányasszonyt a munkatábor szörnyűségei elől.
De nem: a román „független” film e gyöngyszeme nem erről szól. És itt máris kiemelném a film legfőbb „erényét”: ennél szarabb (hangsúlyozom, nem rosszabb, szarabb) román filmet nem láttam még ebben a büdös életben. Az eddigi listavezető, Adrian Popovici 2002-es Dracula The Impaler című dolgozata elbújhat mellette. De tovább megyek, és megkockáztatom: A cigányasszony... a román filmtörténet legszarabb filmje. És akinek innen van még kedve tovább olvasni, csak tessék.
Nézzük a függetlenséget. Az ilyesmit szokás büszkén zászlóra tűzni. Hogy az alkotók nem függnek semmilyen stúdió, konszern, egyéb filmipari szörnyeteg zsarnoki akaratától. Azt csinálnak, amit akarnak. Annyiból, amennyi épp kerül. És ez bizony szép dolog. Ha az ember fellapozza a filmtörténet nagykönyvét, sok gyönyörű példát talál a függetlenfilm remekművei kategóriában. Csak egy példa, kapásból: David Lynch 1977-es Radírfeje. És tényleg: a tárgyalt film valóban független. Ugyanis minden épeszű producer, stúdió, Rt, Kft, Bt, egyesület, bármilyen szervezeti forma fejvesztve menekül egy ilyen filmterv elől. Na de akkor ki marad? A magánszemély, hát persze. És filmünk esetében akadt egy ilyen felfuvalkodott hólyag: az a neve, hogy Adrian Munteanu. Van-e, ki e nevet nem ismeri? Naná, hogy: a filmkedvelők 99,99999 százaléka. A kolozsváriak elég jelentős része viszont sajnos ismeri: ő a Janis nevű kocsmabirodalom vezére. Igen, az, aki a sajtó szerint rongyként kezeli az alkalmazottait. Meg akinek a kezei között leégett a Janis Stuf. Meg aki ronda kalapokban (figyelem, ez egy clue) bájologni szokott az Operabálon. (Hogy korábban mi volt, arról nem nyilatkozom, ugyanis csak hallomásos információim vannak.) Szóval, erről az emberről az idők során kiderült, hogy közíró, meg író, meg forgatókönyvíró, meg producer, meg filmrendező. Ja, és színész is, bakker!
Na, ennek a Munteanu nevű alaknak az első filmje ez A cigányasszony... Amint egyes (nyakam rá, hogy a rendező-producer-forgatókönyvíró stb. fizette a tolluk) bloggerek, újságírók írják, igazán remek dolog, hogy Adrian Munteanu ilyen egy jó arc. És az is remek dolog, ha a filmben Románia (annak idején) legfiatalabb megyei tanácselnöke játszik. (Már nem az.) Mihai Seplecanról van szó, ha valaki nem tudná. És az is remek dolog, hogy valaki végre ilyen szépen bemutatja Kolozsvárt, e valóban kincses várost. Ahol sok alagút van a föld alatt (nincs), és sok Janis-zászló alatt tátongó kocsma (van). Amúgy ezekből a bértollnok-irományokból azt is megtudtam, hogy a film eredetileg három (HÁROM!) óra hosszan ecsetelte a cigányasszony, a végzetes kalap meg a náci sztoriját. Oké, ebben a három órában volt Horthy is masszívan, meg vámpírok, meg minden, ami ennek a jó arc Munteanunak csak eszébe jutott. Ja, mondtam, hogy ő írta a film alapjául szolgáló regényt is? Aztán a nagy ember mégis úgy döntött, hogy 81 percre karcsúsítja az opus magnumot. Hogy ne lőjön el egyszerre minden muníciót.
Na, és akkor a sztori: itt már kicsit zavarban vagyok. Ugyanis fingom nincs, miről szól a film, Munteanu emeletes hülyeségén kívül. Tény, hogy van benne egy cigányasszony (Elena Ivanca). Aki pont olyan, mint amilyeneket azokon a bájos gobleneken látni: ing, szoknya, pipa, ami belefér. És ennek a cigányasszonynak szörnyű látomása van, miszerint a II. világháborúban sok cigányt elvisznek a nácik. (Ja, ezúttal nem a cigányok viszik el az akárkit, elnézést a szarkazmusért.) És a cigányasszony bosszút esküszik. Így, előre. Mert amikor a látomás éri, még nem viszik a cigányokat. Ebből az egészből persze szinte semmi se látszik a vásznon. Csak a cigányasszony, meg a pipa. Aztán van a filmben egy ikerpár is (Raluca és Renata Moș). Pontosabban, gyönyörű szép ikerpár. Tényleg. (A Janis plakátjain és Munteanu oldalán szoktak villogni.) Akiknek valamilyen furmányos okból kifolyólag nem hallatszik a hangjuk. Bizony, a hölgyek a film néma szereplői. Mondandójukat inzertben közli velünk az Alkotó. Ezek a hölgyek, a cigányasszony bűbájos utasításai alapján közlekednek 1940 (a cselekmény egyik idősíkja, az ám) és 2015 (a cselekmény másik idősíkja) között. Hogy miért, nem tudni. A sors keze lehet a dologban. De nyugalom, a film többi szereplője hangosan beszél. És borzalmasan.
Ott van például ez a Mihai Seplecan, akinek mindjárt kettős szerep jut. Ő Mihai Seplecan, a Kolozs megyei tanács elnöke (bizony, önmagát játssza, őrület!), illetve a saját nagyapja, aki szintén közlekedni kezd 1940 és 2015 között, és többek közt fejbeveri az unokáját egy palackkal. Aztán persze van egy náci tiszt, aki az egyik hölgy szeretője (1940-ben, persze) és kétszer jelenik meg a filmben: először meghajol a nő akarata előtt, másodszor meghal, a nő pisztolyának golyója által. És persze vannak kalapok. Sok kalap. Nagyon sok. Ja, van még egy nyúl is, aki az időalagúton átvezeti a figurákat. Lehet, Munteanu olvasta az Alice-regényeket. Na igen, és ott van Adrian Munteanu maga, aki pont olyan köcsög módon bánik filmbeli alkalmazottaival, mint az életben.
Mi van még? Semmi. De figyelem! Ennek a semminek lesz folytatása. Amikor majd kiderül, mi is történt azután, hogy Horthy Miklós 1940 szeptember 11-én belovagolt Kolozsvárra. Mit mondjak: felejthetetlen élmény. A román filmtörténet legszarabb filmje.
