Az 1965-ös Oscar-átadó legjobb idegennyelvű filmjének díját elnyerő Üzlet a korzón egyszerre az első cseh és az első szlovák aranyszobor ebben a kategóriában. Máig vita tárgya, hogy melyik nemzet tekintheti igazán magáénak az elismerést, afelől viszont nincs kétség, hogy méltán kapta meg az Oscar-díjat.
A Netflixen is megtalálható filmet nem véletlenül kiáltották ki a csehek és a szlovákok is a sajátjuknak: két rendezője a budapesti születésű, zsidó származású szlovák Ján Kadár és a cseh Elmar Klos; a forgatókönyvet a Szlovákiában nevelkedő cseh Ladislav Grosman regényéből adaptálták; a filmet egy szlovák kisvárosban forgatták, főként szlovák nyelven és szlovák színészekkel, de a híres cseh Barrandov stúdió égisze alatt készült. Az egyik nemzet kizárása helyett inkább mindkettő büszkeségeként érdemes számontartani az Üzlet a korzónt, ami több mint öt évtized távlatából is megrendítő filmélményt nyújt.
Bár a hatvanas években virágzó cseh és szlovák újhullám idején készült, az Üzlet a korzón nem igazán sorolható ehhez a filmiskolához: Kadár és Klos eleve eggyel idősebb generációba tartoznak, mint a hullám meghatározó alkotói, továbbá az Üzlet a korzón filmnyelvileg és témaválasztásában sem tekinthető formabontónak. Ám attól még, hogy tradicionálisabb, mint Jiří Menzel, Miloš Forman, Jan Nemec vagy Věra Chytilová újhullámos alkotásai, nem kevésbé fontos része a csehszlovák filmtörténetnek. Mint minden valamirevaló film a huszadik század legsötétebb éveiről, az Üzlet a korzón sokkal több egyszerű történelemóránál, és az ábrázolt időszak kontextusán és sajátosságain túl az emberi jellem és a diktatúrák működésének örökérvényű igazságaira is rámutat.
Az 1942-ben játszódó film főhőse a fasizmust a keblére ölelő Szlovák Köztársaság egyik kisvárosában tengeti mindennapjait, minél távolabb tartva magát a politikától, pláne a körzetvezető sógorától. A Jozef Kroner által alakított Tono Brtko kezdetben a hatalomnak némán ellenálló állampolgárként tűnik fel, aki munkanélküli asztalos létére nem vesz részt a városközpontban épülő gigantikus fasiszta emlékmű építésében és alig titkolt ellenszenvvel figyeli az egyenruhában feszítő gárda tagjait. Brtko kapcsolata a hatalommal fokozatosan válik egyre komplexebbé: amikor sógora egyik este váratlanul beállít vacsorára, a pár óra alatt csatak részeggé váló férfiak vitájából kiderül, hogy Brtko ugyan a gárdába nem volt hajlandó belépni, ám nem saját döntéséből maradt ki az emlékmű-építésből. És bár (egy bizonyos véralkoholszint után) örömmel figurázza ki Hitlert, amikor sógora felajánlja, hogy egy zsidó üzlet árja tulajdonosává válhat, nem utasítja vissza a lehetőséget.
Másnap Brtko nagy lelkesen besétál az újonnan kapott boltjába, és azzal szembesül, hogy innentől kezdve nem fog tudni kényelmes távolságban maradni a hatalomtól és a vele járó erkölcsi döntésektől: a varrókellékeket áruló bolt idős zsidó tulajdonosa, Rozalia Lautmannová (az alakításáért Oscar-díjra jelölt Ida Kaminska) nincs tisztában az új törvényekkel és már olyannyira nagyot hall, hogy azt hiszi, Brtko egyszerű vásárló. A kellemetlen (és témájához képest meglepően vicces) szituációt Brtko barátja, Imro Kuchar (Martin Hollý) oldja fel, aki miután felvilágosítja Brtkót, hogy az özvegyasszony boltja teljesen értéktelen, felajánlja neki a lehetőséget, hogy a zsidó közösségtől kapott havi gázsiért cserébe maradjon a hatalom szemében a bolt tulajdonosa, miközben Rozalia előtt egyszerű segédnek adja ki magát, megkímélve ezzel az asszonyt a politikai helyzet valóságától. „Etesd meg a farkast és tartsd meg a bárányt” – ezt a német bölcseletet használja Kuchar a helyzet leírására, azonban ez a módszer csak a fasizmus gyümölcsének beérésig, vagyis a népirtás megkezdéséig működőképes.
Az Üzlet a korzón egészen a tragikus végkifejletig egyensúlyoz a komédia és a dráma között, két szerethető, de egymástól nagyon eltérő ember egyre szorosabbá váló kapcsolatát állítva a középpontba. A szlovák Jozef Kroner és a lengyel Ida Kaminska mindketten már elismert színészek voltak az Üzlet a korzón forgatása idején; kettejük magával ragadó és természetes játékának is köszönhető, hogy a filmen nem fogott az idő. Bár az Üzlet a korzón a gyomorbavágó utolsó félóráig kifejezetten szórakoztató és néhol egészen szívmelengető, kevésbé érheti a holokauszt romantizálásának vagy hollywoodiasításának vádja, mint mondjuk az ezért sokat kritizált Schindler listáját (Schindler's List) vagy Az élet szépet (La vita e bella). Az Üzlet a korzón ugyanis nem az emberi jellem megtörhetetlenségéről, az elnyomással dacoló hőseiről vagy a szeretet erejéről szól, hanem éppen arról, hogyan csinál cinkostársat mindenkiből a hatalom, akik tétlenségükkel segédkeznek az embertelen bűntettek elkövetésében.
Mivel a hatvanas évek Csehszlovákiájában készült, a kommunizmus kritikájaként is olvasható a film, de a lassan kialakuló és hirtelen súlyosodó diktatúra (melyet a pár lécből a játékidő alatt gigantikus építménnyé váló fasiszta emlékmű is jelképez) veszélye mindig aktuális tanulsággal szolgál. Bár a haláltáborok borzalmai már nem jelennek meg a filmben, ettől még kifejezetten horrorisztikus látni, ahogy a nem zsidó szlovák népesség jelentős része hatalmas lelkesedéssel forgatja ki mindenéből embertársait. Ahogy nemrég Ács Dániel A gyilkosok emlékműve című dokumentumfilmje, az Üzlet a korzón is lerombolja azt a múltszépítő elképzelést, hogy a holokauszt csak Hitler és a német náci tisztek lelkén szárad. A film központi konfliktusát kiindító árjásítás folyamatát a haszonélvezők tárt karokkal fogadták: Brtko felesége a zsidó kereskedőket vagyonukért örömmel eltaposó emberek tökéletes megtestesítője a filmben. A történelem egyik legtragikusabb korszakát sokan aranykorként élték meg: ezt hangsúlyozza a film nyitóképe is, amiben madártávlatból egyszerre látjuk a börtön udvarán senyvedő rabokat és a főutcán vígan korzózó embereket.
Kétszer borul fel a hagyományos formanyelv a filmben: az álomjelenetekben, melyekben Brtko és Rozalia egy fasizmus nélküli, boldog békeidőket idéző világban beszélgetnek, illetve Brtko nagy döntésénél arra vonatkozóan, hogy megmentse-e Rozaliát a saját életét kockáztatva. Megtörik a kameraszem láthatatlansága: az őrlődő Brtko egyenesen belenéz a kamerába, majd elkezd menekülni előle, de a kamera fáradhatatlanul követi őt. Mintha hirtelen megjelenne a jövő nézője a filmben, aki történelmi távlatból ítélkezik Brtko tettei felett. Akármennyire is szimpatikus figura a történelem viharait beletörődéssel tűrő kelet-európai kisember Brtko, Schindlerrel ellentétben ő nem képes felnőni a feladathoz és hőssé válni. Az alapvetően jószándékú, de a cselekvéshez gyáva férfi emiatt lesz igazán hiteles és összetett figura, akinek ellentmondásos tragédiája mentes a szentimentális túlzásoktól. Története jól példázza, hogy a történelemből azok sem tudják kivonni magukat, akik se nem farkasok, se nem bárányok.
