A magára nem romantikus komédiaként hivatkozó Páratlan párosok márpedig hús-vér romkom, amely két repedező házasságon keresztül ránt le minket korunk kapcsolódási poklába. Az értelmezés útvesztőiben ragadt önámító szereplők bukdácsolásai pedig nem csak röhögéssel, hanem még némi tanulsággal is kecsegtetnek.
Miután az autóban pajzánkodó Ashley (Adria Arjona) és Carrey (Kyle Marvin) egy halálos baleset szemtanúi lesznek, a nő elérkezettnek látja az időt, hogy szakítson a már régóta közös gyerekről álmodozó férjével. Az elválást tisztázandó még egy levelet is felolvasna, de a férfi nem kíváncsi a részletekre és egyszerűen elszalad. A magát árkon-bokron átküzdő Carrey felkeresi egyetlen barátját, a jómódú Pault (Michael Angelo Covino) és feleségét, Julie-t (Dakota Johson), akik ápolgatás helyett azzal szembesítik, hogy jól működő házasságuk titka nem más, mint a nyitott kapcsolat. Mikor pedig az összetört férj annak rendje és módja szerint összemelegedik cimborája feleségével, kezdetét veszi egy férfiak és nők közti kibogozhatatlan adok-kapok, ahol nem csak a szerepek, hanem a korábban rendíthetetlennek hitt szabályok is felcserélődnek.
Carrey másnap bármiféle gyanú vagy kérdezés nélkül közli a házigazdával, hogy távollétében – ha már poligámia – szépen lefeküdt a feleségével, amire Paul olyannyira kifakad, hogy kis híján tönkreteszik a nyaralót: a férfiak burleszkbe illő csetepatéba kezdenek, törnek-zúznak. De ebben az elnyújtott földindulásban még olyan apróságokra is jut idő, mint mondjuk egy széttört akvárium halainak a megmentése, amelyek nem mellesleg pápák neveit viselik. Az ehhez hasonló jelenetekből, ahol a túlcsorduló tesztoszteron válik a gúny tárgyává, szerencsére tartogat még néhányat a film, s bár a műfajnak eleget téve sosem bánik kesztyűs kézzel a szereplőivel, végig kellő empátiával viszonyul hozzájuk és sokszor nem csak rajtuk, hanem velük együtt is nevet.
Ahogy aztán a poligámiára esküdött szülők gyereke egyre problémásabbá lesz (amit a motorcsónak elkötéstől az iskolai balhékig terjedő színes paletta is szemléltet), úgy válik egyre bizonyosabbá, hogy ez a szerelmet nem egyszer háttérbe szorító szerelmi négyszög a vele közös csomagolásban érkező (ön)hazugságokkal, tudatos félreértésekkel, passzív-agresszív viselkedéssel és a béka segge alatt levő önbecsüléssel nem feltétlen járulnak hozzá egy gyerek egészséges fejlődéséhez. Igaz, ezzel a tempóval maguk a felnőttek sem kerülnek sokkal közelebb a boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolat eszményéhez, és ahogy féltékenységük szép lassan felemészti őket, úgy hoznak egyre kétségbeesettebb és röhejesebb döntéseket.
A film egyik különlegessége, hogy a két, önmaguk mellett egymással is versengő, feltehetően életközepi válságban szenvedő férfi nem csak egyazon feleségen, hanem a forgatókönyvírói krediten is osztozik, sőt, tették ezt már korábbi filmjük, a 2019-es Felfelé a lejtőn (The Climb) esetében is, ahol ugyanúgy magukra írták a két főszerepet és ahol szintén Covino felelt a rendezésért. Úgy néz ki, az egyszer már bizonyított formula ezúttal sem hagyja őket cserben: az egysoros poénok és vizuális gegek ugyanolyan jól működnek, mint a film elkarikírozott karakterei, de még az alig néhány percet kapó mellékszereplők is megsüvegelendő háttértörténettel rendelkeznek. Mellékszereplők alatt pedig leginkább a válást intenzív partnercserékkel feldolgozó Ashley fiúit (és barátnőjét) értjük, akik mint valami vágyvezérelt kommuna tagjai telepednek le a nő egyre szűkösebbé váló lakásán és maradnak ott még azután is, hogy a nő már rég lecserélte őket.
Az esetek túlnyomó részében nevetség tárgyát képező szereplők, a két, egymással ambivalens viszonyt ápoló házaspárral az élen, amellett, hogy biztosítják a komikus helyzeteket, elegendő mélységet kaptak az alkotóktól ahhoz, hogy alaposan kivitelezett jellemfejlődésen mehessenek keresztül. A legnagyobb utat valószínűleg a rendező által megformált Paul járja be, aki a poligámia mellett elkötelezett gazdag szépfiúként kezdi, félúton csúnyán eladósodik, börtönbe csukják és a felesége is otthagyja, majd válik valaki olyasmivé, aki többé már nem kényszerül hazudozni. A kifejezetten erősre sikeredett drámai tetőpontban Paul kitálal a feleségének: a többnejűség végig csak fedősztori volt, és félelemből született – mintha csak Dakota Johson másik nyári filmjét, a Többesélyes szerelmet néznénk, ahol randiguruk pontrendszerek alapján boronálnak össze embereket.
A Páratlan párosok a maga százperces játékidejével ügyesen egyensúlyozik a szexuális feszültségre építő viccek és az egzisztenciális válságba zuhanó szereplők drámája között, ahol egy alsónadrágból kint felejtett pénisz és egy önértékelésről szóló monológ simán megférnek egymás mellett.
