Zdeněk Milernek nagyon nem tetszett, ahogy a vakond kinéz, mégis egy vakond lett a védjegye. Pontosan érezte, hogyan működik a gyermeki felfedezővágy, mi köti le az apróságok figyelmét, és rövid animációs munkáit főként a legkisebbek szórakoztatására és tanítgatására szánta. Az európai rajzfilm cseh mestere 2011. november 30-án hunyt el, 90 éves korában.
Aki festő is lehetett volna
Zdeněk Miler 1921. február 21-én született Bohémia szívében, egy csehszlovák kisvárosban, Kladnóban. Már gyermekkorában szeretett rajzolni és feltűnően tehetséges volt, ezért 1936-ban a prágai állami rajziskolába iratkozott, majd a fővárosi iparművészeti egyetemen folytatta tanulmányait.
Tanulmányait kénytelen volt félbeszakítani a háború miatt. 1938-ban a német csapatok megszállták Csehszlovákiát, ami miatt októberben heves tiltakozás robbant ki Prágában.
A náci katonaság rövidesen vérbe fojtotta a zendülést, ezalatt több fiatal egyetemista is életét vesztette. Egyikük, az orvostanhallgató Jan Opletal novemberi temetésén ismét hatalmas tömeg verődött össze, az esemény újra náciellenes tiltakozássá változott. A zavargásban a fiatal Miler is részt vett.
A prágai náciellenes lázadások az egyetemek bezárásához vezettek, 1939-től a második világháború végéig a patinás iparművészeti egyetem kapui is zárva maradtak.
„A mozi a propaganda hasznos eszköze volt, ezért a náci hatóságok lelkesen támogatták [a filmkészítést], és a stúdiók alkalmazottjainak nem kellett attól tartaniuk, hogy beszippantja őket is a háborús ipar – meséli a cseh filmarchívum egyik munkatársa, Michaela Mertová. – Érdekes módon ez egy nagyon izgalmas időszaka a cseh filmtörténetnek. Ha nem lett volna a háború, ha ezek a fiatalok nem próbálhatták volna ki az animáció technikáit, akkor valószínűleg nem lenne nekünk ilyen erős animációs nemzedékünk. Talán Břetislav Pojart és Eduard Hofmant építészként ismertük volna meg. És Zdeněk Milert festőként ismernénk.”
Zdeněk Miler filmes karrierje tehát 1942-ben, a megszállók által megtűrt zlíni Bat’a (Bata) filmstúdióban kezdődött, ahol animációs filmek rendezésére szakosodott. (A stúdiót a 30-as években alapította az azonos nevű cipőgyár, célja a saját cipőreklámok gyártása volt, ám néhány év múlva „rendes” filmeket is kezdtek itt forgatni, míg végül meg nem erősödött az animációs filmes produkciós vonal. Ld. itt) Miler három év múlva, 1945-ben a legendás Barrandov, Európa máig is egyik legnagyobb filmstúdiójának frissen indult, önálló animációs részlegére, a Bratři v tritku stúdióba került. Eleinte rajzolóként dolgozott, majd forgatókönyvírói, rendezői és látványtervezői feladatokat kapott.
A stúdió logóját is ő tervezte: a három egymásba kapaszkodó, csíkos trikós jóbarát képe azóta a legrégebbi és legnagyobb cseh animációs filmstúdióban készült több mint 1600 filmre került fel, és a számos nemzetközi díjjal – köztük Oscarral – jutalmazott produkciók révén világszerte ismertté vált.
A stúdió élén a cseh bábfilm nagy mestere, az akkor 33 éves Jiří Trnka állt. A nála 10 évvel fiatalabb Miler itt olyan ifjú titánokkal ismerkedett meg, mint a már említett Břetislav Pojar vagy Jiří Brdečka. Trnka alapelve az volt, hogy „a gyerekeknek szóló történeteket kiváló minőségben kell tálalni” – ars poétikáját egész csapata, benne Zdeněk Miler is átvette.
A milliomos, a proletárok kalácsa és
az a vörös folt
Bár Zdeněk Miler gyerekrajzfilmjeivel vált világhírűvé, első munkája jóval érettebb korosztályt szólított meg: A milliomos, aki ellopta a Napot (O milionáři, který ukradl slunce) 1948-ban, már a kommunista Csehszlovákiában készült, és a cseh proletárköltő, Jiří Wolker verseiből ihletődött. A nyers képi világú, fekete-fehér, kissé esetlenül animált rajzfilm kövér milliomosa egy fehőkarcolóban zabál, alatta a gyártelepen szorgos hangyákként dolgoznak a munkások, vidáman vonulnak haza napkeltekor az éjjeli műszakból, pedig a zsarnok egyre nehezebb terheket halmoz az arctalan munkástömegre. Amikor a falánk nagyúr megbetegszik, receptjén gyógyírként maga a Nap jelenik meg. Hatalmas darut építtet és palotájába zárja az égitestet, amitől leáll az élet (értsd: a sötétbe borult gyárkémények nem pöfékelnek többé). Az önzés azonban nem proletárerény: a gazdag ráfázik a mohóságára, és helyreáll az élet rendje. A mindössze 8 perces animáció vizuálisan az ellentétezésre épít: aprók a „nép emberei” és hatalmas a zsarnok, a sötét és a világos játéka mintha Lang Metropolisát idézné, a film legerősebb része pedig a beteg milliomos fölé tornyosuló bútorok és ételek szürrealista (álló)képeiből bontakozik ki. S ha a mai néző nem mosolyogna azon, ahogy a természet véget vet a szegény proletárok kiszipolyozásának, hát biztos kibuggyan belőle a nevetés, amikor a záró képsorban egy pöttöm kislány a helyére teszi a Napot – maga után húzza kis játékszekerén, és felgyalogol a magasba, mint az a másik, E. T. barátjával az égre bicikliző, amerikai kisgyerek két évtized múlva.
Öt évvel később Miler mondott egy mesét a mákos pitéről is (O makovém koláči, 1953). Érdekessége, hogy a versbe szedett szövegkönyv Jiří Menzel apjának, az újságíróként, fordítóként dolgozó, gyerekkönyvek szerzőjeként ismert Josef Menzelnek az egyetlen forgatókönyvírói munkája. A vizuálisan tipikusan szocreál jegyekből összerakott, képileg és hangzásvilágában egyaránt szegényes, enyhén szólva is unalmas rajzfilm amolyan becsületes iparosmunka, annyi eredetiség sincs – és annyi alkotói lelkesedés sem maradt – benne, mint a Milliomosban. A kommunista propaganda sablonos tanítófilmje ez arról, ahogy a mákos sütemény elkészül, a szántástól és a búza elültetésétől kezdve addig a pillanatig, amikor egy gyerek mosolyogva körbekínálja a munka utáni édes pihenéstől derűs munkásoknak. Ha nem lenne rajta stáblista, senki rá nem jönne, hogy ez az „ismeretterjesztő” munka a Kisvakond, a kíváncsi kutyus, a muzsikus tücsök és egy sor másik állatfigura kitalálójához köthető – nem szégyellni való, de máris túl hosszan szóltunk róla.
Szintén 1953-ban készített ugyan még egy rövidfilmet a sokatmondó Brigáda címmel, Milerről azonban a legnagyobb rosszindulattal sem lehetne azt állítani, hogy a rendszer szolgája volt, inkább csak megtanult túlélni. „Gyerekfilmeket készítettem, ami egy idő után unalmassá tud válni, úgyhogy azt mondtam magamnak: jó lenne valami mást is csinálni – mesélte évtizedekkel később. – Úgyhogy leforgattam a Rudá stopát. Kommunizmusban éltünk annak idején, és ez egy olyan időszak volt, amelyben nem tehettél mást, mint alkalmazkodni. Mindenki mindig békére vágyik, úgyhogy ez lett a film témája. A béke a kommunista párt egyik fő vesszőparipája is volt, ezért döntöttünk az értelmezés e módja mellett. A szénrajz technikáját választottam. Papírra volt rajzolva, és sok statikus képet tartalmaz a film. A forgatókönyvet és a hasonlókat először a Bláha fivérekkel együtt csináltuk, ők is Krátký Film-alkalmazottak voltak. Egyikük operatőr, másikuk animátor volt. Amikor rájöttek, hogy a csapat nincs túlságosan elragadtatva a filmtől, szép lassan elszivárograk, míg végül egyedül maradtam.” Ez tehát az 1962-ben befejezett Rudá stopa (kb.: Vörös folt) című animációja, amely egy apa vértanúságáról és fia békéért vívott küzdelméről szól. Az utcákon vonuló tankok képe mintha már előrevetítette volna a prágai tavaszt.
Az utolsó, felnőtteknek szóló filmjét 1977-ben készítette. A Romance helgolandskának már semmi köze a politikához: romantikus történet, egy gazdag nemesúr és a távoli Helgoland szigetén, egy világítótorny tövében élő szegény halászlány balladája. A többnyire sötét képi világú, szintén szénrajz technikát használó film alapjául Jan Neruda azonos című balladája szolgált, a film varázsának egyik titka pedig a Luboš Fišer komponálta zenében rejlik.
Gyerekfilmek a barátságról
A Miler-állatmesék sora nem is a Kisvakonddal, hanem az 1953-ban bemutatott A kakas és a tyúk (O kohoutkovi a slepičce) című népmese-feldolgozással kezdődött; a forgatókönyvet a Marie Majerová írónővel közösen dolgozta ki Miler (aki ezt a jó szokását később is megtartotta: forgatókönyvíróként is jegyzett szinte mindent, amit rendezett). A „milliomos” ezúttal a baromfiudvar királya: egy gőgös, önző, telhetetlen kakaska egyszercsak ráfázik a falánkságára, és amikor torkán akad a szem, a tyúkocska segítségére szorul, aki fejvesztve siet megmentésére egy korty vízzel. Az animációs film stílusa közelebb áll a Disney-rajzfilmekhez, mint a Kisvakond-sorozathoz: többnyire csak a háttereken látszik a csírája annak a letisztult, egyszerű, gyerekrajzokra hajazó, sajátos látványvilágnak, amelyben a vakond és barátai később világhírűekké válnak.
Bár 1957 után a Kisvakond sorozattal járó feladatok, illetve a könyvillusztráció le is foglalta Milert pár évtizedre, mégis készített néhány további rajzfilmet is a gyerekeknek – a közös bennük az, hogy mindegyik a barátság témáját dolgozza fel valamilyen formában.
Meglepően modern például egy későbbi állatmeséjének az alapgondolata: a Modrý kocourek (kb. Kék macska) a másság elfogadására tanítja nézőit 1959-ben. Főszereplője egy kék cica, akit az egértől kezdve a madarakig mindenki kinevet szokatlan külleme miatt, amíg egy igazi barát a sarkára nem áll, és fel nem hívja a macskatársaság figyelmét arra, hogy mennyi furcsa állat létezik a világon: zöld a papagáj, rózsaszín a flamingó és egyik-másik macska bizony kék.
Egyfajta dal a barátságról a következő Miler-film is: A világ leggazdagabb verebe (O nejbohatším vrabci na světě, 1961) tanmese az önző verébről, Borzos Petiről (újabb falánk kis figura), amelyben ezúttal a súlyos tanulság – többet ér a szabadság és a barátság, mint a tele pocak – a kisvakondos vonalvezetéssel párosul.
A Sametka (kb.: Bársonyka) című negyedórás, 1967-ben készült rajzfilmben egy kisfiú és egy bársonyos hernyócska között bontakozik ki barátság: egy parkban találkoznak, ahol a fiúcska harmonikázik, a hernyó meg táncra perdül. Csodájára is jár mindenki, és szerződést ajánlanak fel a kisfiúnak, aki bársonyos barátjával együtt sztár lesz, a hernyó tehetségének messze földre híre megy. Csakhogy a természet rendjét nem lehet megváltoztatni: a hernyónak egyszercsak nyoma vész, majd ismét mintegy a zene varázsütésére megjelenik narancssárga pillangó képében.
Egészen magával ragadó, és technikája miatt is figyelemre méltó és kiemelkedik az életműből Miler egyik kevésbé ismert munkája, a Měsíční pohádka (kb.: A hold meséje, 1958), amely az össze nem illő páros klasszikus motívumát viszi át egy gyönyörű téli mesébe, amelyet igazán az fog átérezni, aki gyermekkorában számtalanszor csodálta a meleg szobából a jégvirágos ablakot. Itt ugyanis egy papírra rajzolt lányka és egy jégvirág-királyfi barátsága/szerelme bontakozik ki játékosan egy ablaküveg téli kristályborításán, a szárnyaló boldogságot fájdalmas dráma váltja fel, majd mosolygós happy end zárja a mesét – valljuk be: váratlan megoldás mind a kettő.
És hogy a sor teljes legyen: Miler rendezett filmet négyszögekről és háromszögekről (O Čtverečkovi a Trojúhelníčkovi, 1963), és készített egy Piroska és a farkas verziót (O Červené karkulce) is.
[Folytatjuk Miler animációsfilm-sorozataival, köztük a Kisvakonddal.]
