A fenti címszavakkal lehetett röviden jellemezni a 70. Országos Függetlenfilm Fesztivált, amelyet október 2-5 között rendezett meg a Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ). A fesztiválra 101 érvényes nevezés érkezett, amelyekből 46 filmet válogatott be az előzsűri a versenyprogramba. A filmeket Béres Péter, Orosz Csilla, Ress Abigél, Szolnoki József és Vincze Teréz bírálták, a díjakat október 10-én hirdették ki.
El lehet képzelni könnyedebb őszi elfoglaltságot, mint Dunaújvárosban két nap alatt tizenkét órányi rövidfilmet végignézni, de nagyon érdekes az összkép ami a végére kialakult. Akik lemaradtak a szemléről, figyelhetik a MAFSZ programjait, hiszen Budapesten hamarosan levetítik majd a nyertes alkotásokat. Rengeteg kérdés merül ilyenkor fel a nézőtér sötétjében, és ezekben a szemlékben az a jó, hogy minden nap végén nyilvános konzultációt tart a zsűri, és azt követően akár másnap reggelig is lehet beszélgetni és vitatkozni arról amit láttunk. Mitől lesz jó egy film? Mitől lesz valami egyáltalán film? Miről szólnak ezek a kortárs történetek, milyen társadalmi problémákra és jelenségekre fókuszálnak? És ami újra meg újra felbukkan, amióta létezik a fesztivál: mitől független a függetlenfilm? (2006-ban Vincze Teréz már körüljárta a MAFSZ-szemle kapcsán a kérdést.)
Sokaknak feltűnt, hogy az „igazi”, régi értelemben vett MAFSZ-os amatőrök már egyáltalán nem voltak jelen idén, ami érezhetően megváltoztatja a fesztivál szellemét, a mezőnyt a felnövekvő fiatal filmes nemzedék uralta: az ELTE, a METU, a MOME, a Képző, a (free)SZFE, valamint a pécsi és egri egyetemek és az FFP képzéseiről, műhelyeiből érkezett a legtöbb versenyző. Az utóbbi években a technika is sokat változott, könnyebben elérhetővé váltak profi digitális eszközök, a super8 szintén kikopott. Nem a vad formai kísérletezés volt jellemző az idei szemlére, nem jelentek meg új filmes kódok, a tematikában nagyon erős a szorongás, az elveszettség, a hétköznapok vívódásai, a kapcsolati erőszak, a „menni vagy maradni”-dilemma.
A fődíjat Kozma Katica Én testem című filmje nyerte. A nyitóképek rögtön megteremtik a filmet végigkísérő fojtogató atmoszférát; a történet egy anorexiával küzdő fiú (Laci) köré szerveződik, akinek hétköznapjait a betegséghez igazított rutinok és hazugságok hálózzák be. Anyja vállalkozásában, egy növénykereskedésben dolgozik, az üvegházban titokban rengeteg ásványvizet iszik és a neki készített szendvicsek rendre a szemétben végzik. Egy váratlan találkozás szakítja fel a felszínt, és mutatja meg a mélyben meghúzódó érzelmeket.
A „menni vagy maradni” dilemmája több filmen is megjelenik. Az elvándorlás nem újkeletű jelenség a magyar társadalomban, de a fiatalabb generációk életében alapprobléma, hogy elszakadnak a baráti, szerelmi szálak. Nagy Dániel filmje ennek a kérdésnek a feszültségét ragadja meg a Budapest, 10 óra 25 perc című filmjében, ami a legjobb road movie-nak járó oklevelet kapta meg. A főszereplő Hanna arra készül, hogy egy holland egyetemre felvételizik, azonban a repülés előtti hajnalon eltéved, nem tudjuk meg pontosan, vajon elérte-e a gépet, vagy egyáltalán el akarja-e érni. Kisházy Eszter Hajnal című filmje egy épp bontakozó szerelem elakadását mutatja be: a fiú Londonba költözik, a lány itthon marad. Peresztegi Hanna Kimondott szavak-ja a honvágy és az otthon utáni vágy érzéseit fogalmazza meg. Mandula Lujza Bátyám Dodó című filmje a vidékről Budapestre menekülésről szól: a vidék alszik, aki tehetséges, elköltözik. Zseni Márton filmje, a Majdnem lírai hangvételű „életérzés-film”, nagyon szépen ragadja meg a fiatalok sodródását, elveszettségét: hiába fejezték be az egyetemet, nem indul el a nagybetűs élet, van, akit fel sem vesznek, megrekednek az álmai, a régi iskolatársak közül akad olyan, aki Berlinben él, de olyan is, aki öngyilkos lett.
Juhász Barnabás nem csak azért figyelemreméltó, mert a fesztivál legfiatalabb nevezője – 19 éves –, hanem Lefelé című filmje az előzsűri különdíját kapta. A történetben megjelenik az önsértés, ami a kiskamaszoknál ijeszőten gyakori jelenség lett, a film ezáltal egy súlyos problémát mutat be a film éretten és érzékenyen. A főszereplő, Anna egy 12 éves, visszahúzódó kislány, aki szeret rajzolni. Egyetlen barátja, Léna elköltözik, így Anna egyedül marad az iskolában, ahol verbálisan bántalmazzák, ráadásul a szülei válása is nagyon megviseli. A feszültség nemcsak tanulmányaira, hanem anyjával való kapcsolatára is rányomja a bélyegét. Egy ponton úgy érzi, mindenkinek úgy lesz a legjobb, ha öngyilkos lesz, de az utolsó pillanatban meggondolja magát – a film azzal zárul, hogy a lánypszichológushoz fordul, azt üzenve ezzel, hogy van remény.
Szembetűnő volt az is, hogy milyen sok filmben jelenik meg a kapcsolati erőszak, az abúzus, a nők kiszolgáltatottsága, ezzel szemben szinte egyáltalán nincs jelen bennük az erotika, ilyen Kriza Áron Jetlagje, Kis Xavér Színes pokolja, Balla Dávid Csapdában című dokumentumfilmje, illetve Csernák Fillisz Seatbelt című animációja is. Máté P. Gábor Abgang című filmjében Dobra Mara egy Covid miatti anyagi kényszerből prostituálttá vált színésznőt játszik, ezért meg is kapta a legjobb női alakításnak járó díjat. A társadalmi felelősségvállalás díját Punak Ákos Vonalak című filmje kapta. Egy bántalmazó kapcsolatban ragadt fiatal nő találkozik egy kislánnyal, akiben magára ismer, és miközben próbál neki segíteni, ráébred a saját helyzetére is. A Csak ki ne derüljön! – Bendó Zsuzsanna és Muchichka László filmje – egy gimnáziumban játszódik, ahol a diákok a maguk eszközeivel lépnek fel szexuális határátlépést elkövető tanáruk ellen, de az igazgatőnő ellenük fordul, és csak arra koncentrál, hogy eltussolja az ügyet. A tanárt végül áthelyezik egy másik iskolába, ahol kezdődhet minden újra előlről.
Szirmai János Cargo címet viselő neonoirja a fenti sortól műfaját tekintve tér el: egy biciklisfutár teherbiciklin szállít egy nagy dobozt, és úgy gondolja, hogy nem az ő dolga, mi van a csomagban, még akkor sem, ha egy szempár pislog vissza rá a kartonpapírból. A zsűri a vizuális világ, a narráció, a dramaturgia egységességét és a remek díszletet emelte ki, valamint a főszereplő, Tóth Zsiga alakítását, aki nem csak játszott, hanem „jelen volt” a filmben.
Többen megfogalmazták azt az általános kritikát, hogy a bemutatott filmek közül soknak nem annyira a képi világa, hanem a szavai lennének hangsúlyosak, az elmodott történet, a képek pedig mintha csak azokat illusztrálnák. Nagy Kornél Robot című filmje ez alól abszolút kivétel – a legjobb vizuális narratíváért kapott oklevelet. A filmben nincs párbeszéd, sőt, emberek sincsenek, csak teheneket látunk, akiket egy automata fejőgép fej meg. Gyönyörű szuperközeliekkel indul a film és számtalan gondolatot ébreszt a világról, amiben élünk. A legjobb kompiláció díját Cs. Nagy Sándor Tyger című klipje kapta, amely a düBEL zenekar zenéjére készült, és William Blake A tigris című verse ihlette, átfogó perspektívát nyújtva egy éppen eltűnő világról. Tobai Botond Istvántól izgalmas filmes roncsoláskísérleteket láthattunk A szalagot nem szabad levágni!-ban és a No-Syncben.
Herczeg Zsolt Slobodan Prelaz – Free to Cross című dokumentumfilmje, ami akár installációként is működhetne, 2020 tavaszán készült, a koronavírus-járvány idején, a kijárási tilalom alatt rögzítették Szabadkán. Saját megfogalmazása szerint emberek nélkül, kizárólag képeken és hangokon keresztül igyekeztek megmutatni a kollektív szorongást, az elszigeteltséget és a bizonytalanságot. A zsűri értékelése alatt felmerült, hogy olyan ez a film, mint egy konzerv, egy befőtt, ami megőrzött a covid időszakából egy darabot. De a lezárások miatt elnéptelenedett utca, ahol csak a hatóságok (rendőrség, védőruhás fertőtlenítők) jelennek meg, túlmutat ezen – bárhol foroghatna a kamera, nemcsak a múltban, hanem egy utópisztikus világban, vagy talán a jövőben is.
A fesztiválprogram kiemelkedő darabja volt a Holló sztori Németh Imre Zoltán rendezésében, amely a legjobb animáció díját kapta, és ami a helytörténeti elbeszélés problematikáját feszegeti kiváló képi világgal, karakterábrázolással, stílusérzékkel és humorral – a filmet Csáki László mentorálta.
A mágikus realizmus, az ezoterikus gondolkodás- és látásmód, az álmok szinte külön tematikus blokkot alkottak a fesztiválon, ilyen volt Mandula Lujza szabad, önfeledt játéka, a Rémálomfilm, Bíró Rozália kreatívan felépített szimbolikus lázálma, a Térden haraptak álmomban, Taraczky Mila finoman szőtt története, a Mélyen megvetett ágy, valamint Rözge Borisztól az Onirológia, amely a legszabadabb filmnek járó oklevelet kapta. Két film is díjat kapott, amelyik a láthatathatant kísérelte meg láthatóvá tenni: Kőváry Dániel Arturia című filmjét az ábrázolás érzékenységéért díjazta a zsűri, Kovács Borbála Ami látható című filmje az „eredeti mágikus realizmusért” kapott oklevelet. A „buharovizmus” szelleme is képviselve volt Blanche de vidiot duó Ez valódi igaz vót című kísérleti rövidfilmjével.
A legjobb forgatókönyv díját Kiss Máté Gergely Pvrgatorivm című filmje kapta, és talán ez a film is állt legközelebb a szemléket fémjelző független, szabad, az alkotás öröméért munkálkodó szellemiséghez. A stáb ugyan valamennyire szakmabeli (oktatófilmeket készítenek cégeknek), de elmondásuk szerint ez a forgatás számukra kikapcsolódás, egyfajta terápia volt. Négy nap alatt vették fel a filmet az Élelmiszerkutató Intézet egyik elhagyott épületében, ami fantasztikus helyszínnek bizonyult. Az film ötletét személyes élmények inspirálták: szerzője egy biciklibaleset miatt kórházba került, a magyarországi egészségügy jelenlegi állapota ihlette meg. Ezerszer lejátszódott párbeszédeket hallunk a recepción, a váróteremben, de az egész történet átcsapódik egy szürreális, vallásos kódokkal telített univerzumba. A főhős egy horzsolással érkezik, végül kar nélkül távozik, de közben eléri a megvilágosodás: nem gyógyulni járunk a kórházba, hanem vezekelni. A kezdőjelenet, amikor a falon lógó kereszten a meglazult korpuszt egy karbantartó kalapáccsal szögeli vissza, már önmagában is mélyen szimbolikus.
A „legjobb kelet-európai abszurd” díját Kapás Tibor Mobil kisállat hamvasztás című filmje nyerte el – igen, ez egy létező szolgáltatás, van a világon kisállathamvasztás akár 0-24-ben is (csak nem mobil). A téma telitalálat: megindító és abszurd egyszerre. Ráadásul az, hogy a főszereplő nem önszántából vág bele ebbe a vállakozásba, hanem megörökli az apja üzletét (ami szintén valódi történet), és az elején kényszeredetten vesz részt ezeken a szertartásokon, nem találja a megfelelő hangot, még különösebbé teszi ezt a foglalkozást. Mindenki tudja, akinek volt már kisállata, mennyire érzékeny helyzetek ezek, és a film nagyon jól megragadja a különböző jelenetek komikumát, a bizarr hétköznapokat a banalitás és a drámaiság határán tudja egyensúlyozni. Szalay Kristóf Évforduló című filmje hat percnyi remekül felépített filmi világ, finoman átszőve humorral – például amikor a leves szemszögéből nézhetünk végig egy főzést.
A legviccesebb film díját Tóth Barnabás (terep)Szemle 3. című darabja nyerte el, amelyben a saját vízióitól megrészegült filmrendező és alázatos operatőre helyszíneket és motívumokat keresnek soha el nem készülő filmjükhöz – immár 22 éve (az első két rész elérhető online is). A legjobb dokumentumfilm díját megosztva nyerte el két film – mind a kettő rögtön vissza tudja hozni az ember életkedvét. Cséfalvay Marcelltől A szeretet nyelve a Fast Forward Program keretében született: Erzsi és Herbert 13 éve alkot egy párt, és mintha saját kétszemélyes nyelvük lenne, amiben végig egy-egy mondaton belül keverednek a német és a magyar szavak. A nyugdíjaséveikben kezdődő kapcsolat hétköznapjait ismerhetjük meg, miközben betekinthetünk közös világukba. Karácsony Péter Variációk létezésre című filmje Dunkel Nepomuk Norbert zeneszerző-filozófusról készült portré, aki Debrecenben él és „rengeteg dologhoz ért; amellett, hogy kiválóan játszik zongorán és orgonán, tanult filozófiát, esztétikát, éneket, grafológiát, gyógypedagógiát, dolgozott idegsebészeti műtőben, belgyógyászaton és pszichiátrián, ír könyvet és szimfóniát, koncertezik, talált kutyákat ment és árva varjakat gondoz erkélyén…“ Nagyon jól megszerkesztett film, ahogy feltárulnak a részletek és megismerjük a mindennapjait, azonnal a helyükre kerülnek a dolgok a szerint, hogy mi az ami valóban fontos az életben és mi nem az.
Összességében szórakoztató és nagyon színes volt az idei fesztivál, érdekes volt látni, hogy a napjainkat uraló társadalmi és közéleti témák hogyan jelennek meg filmes történekre lefordítva. Jó lenne egy olyan vetítés, ahol a MAFSZ-szemlék hetvenéves múltjából születne egy válogatás, amiben különböző korszakok esztétikáját és korszellemét lehetne összevetni.
