Papp Gábor Zsigmond új filmjében Az ügynök életének témájához nyúl vissza, csakhogy most a másik oldalról közelít ahhoz. Míg 2004-ben a kémek és egyéb gyanús elemek kiszimatolására sajátos oktatófilmekkel kitanított kommunista ügynökök világába pillanthattunk be, a rendező most egy igazi amerikai kémet, a kommunista lehallgató és nyomozó ügynök munkájának a „tárgyát” mutatja be a nézőnek.

A film gerince egyetlen interjú: alanya Rimner Gábor, akinek egyénisége, megjelenése, elegáns és választékos szókincse és természetesen az élettörténete olyannyira leköti a nézőt, hogy az szinte lélegzetvisszafojtva lesi minden szavát, és egyik ámulatból a másikba esik. Nem véletlen az eleje- és a végefőcím James Bond-párhuzama: amint a portréfilm főszereplője is megfogalmazza, valamiféle 007-esnek képzelte magát a beszervezésekor, ráadásul a beszélgetés folyamán olyan sztori bontakozik ki, mint egy igazi amerikai kémfilmből. Megvan benne minden csavar, fordulat és kellék, ami egy Bond-meséhez szükséges: tőr nyelében elrejtett, apró nagyító, papírba ágyazott mikrofilmes üzenet, orosz titkos fegyver, titokzatos rejtjelek a sarokházak falán, jól álcázott, mágneses vagy kőposta – csakhogy ez itt a valóság.

Aki egy ilyen történetet mondhat magáénak, az nem szorul díszítésre: a beszélgetés a lehető legegyszerűbb világítással és titokzatos fekete háttér előtt zajlik. A közvetlen hangvételű visszaemlékezésekhez vizuálisan kiegészítő információt, a filmnek még pergőbb, izgalmasabb ritmust ad az illusztrációként felhasznált archív anyag: a láthatóan gondosan összeválogatott fényképek és mozgóképek gyűjteménye. Szintén szemléltet és kiegészít Az ügynök életére visszakacsintó, másik, ismétlődő és sokszor játékos szerkezeti elem, a főként felső kameraállásból felvett, kerek képkivágással és fekete-fehér rögzítéssel egységes stílusúvá fésült újrajátszás: a narrációval párhuzamosan láthatjuk például, hogyan működött a láthatatlan indigó. Ez a játékfilmes megoldás sajátos ízt ad a filmnek, akárcsak négy évvel ezelőtti társának.

Az izgalmas és mesés kémtörténet a magyar „porfészek” tragédiájába torkollik: bár övé az erkölcsi győzelem, a hős elbukik, környezetétől és az utókortól elismerés helyett elutasításban részesül. Különös azonban, hogy az egykori kém mai életéről, magánéletéről szinte semmit nem árul el a film, családját, barátait nem látjuk, nem is hallunk róluk – kivétel csak egy régi, féltékeny barátnő, aki a kémtörténet egyik kulcsfontosságú epizódjában játszik szerepet –, úgyhogy Rimner Gábor, az egykori rejtélyes kém – mintegy tizedmagával együtt – megmarad a jelen mellettünk élő, mégis titokzatos figurájának.