A Liliomfi könnyed vígjátéka, a Mese a tizenkét találatról szatírája, illetve A 9-es kórterem provokatív parabolája után a páratlanul sokszínű Makk Károly egy búskomor, ólomsúlyú melodrámával jelentkezett. A filmkritika által az első igazán kiérlelt munkaként kanonizált Ház a sziklák alatt immár DVD-n is hozzáférhető – a Best Hollywood Makk Károly-sorozatának köszönhetően.
Makk Károly kivételes rugalmassága – mely alkalmassá tette arra, hogy a legkülönfélébb műfajokban is bizonyítsa a tehetségét – már kezdőként is megvolt, hiszen első fél tucat filmje kivétel nélkül más stílben készült, és alig-alig volt rajtuk észrevehető alkotói kézjegy. Ha korai pályaszakának darabjai között mégis valamilyen kapcsot keresünk, az legkivált az korabeli sematizmus elleni (neorealista veretű) reakcióban érhető tetten: jóllehet maga is készített az 50-es, 60-as évek ideológiai kurzusának megfelelő, jellegzetesen tipizáló műveket, ám mind világosabb volt a törekvése, hogy a társadalmi konfliktusokat egyénített helyzetekben, hiteles, hús-vér figurák személyes drámáin keresztül jelenítse meg.
Talán az 1958-ban készült Ház a sziklák alatt című munkájában jut először igazán érvényre ez a művészi szándék. Ahogy a DVD-lemezen extraként helyet kapott interjúból megtudhatjuk, Makkot épp „a mindenfajta aktuálpolitikai sallang nélküli természetesség” valamint a „dialógusok életszerűsége” fogta meg Tatay Sándor 1945-ben íródott, azonos című novellájában – mely ugyan szóba hozza a háború utáni helyzet alapvető társadalmi problémáit, ám híján van minden ideológiai ballasztnak és tehernek. Tatay elbeszélése három ember kényszerű együttélésének tragikus történetét mondja el balladai tömörséggel – a szerző, Bacsó Péter dramaturg és Makk pedig elegáns mozdulatokkal dramatizálták az anyagot. A szikár történet látványos konfliktusokkal és jelenetekkel bővült – no meg egy idegen történetszállal, melyet a kultúrpolitika elvárásai miatt kellett a könyvbe szuszakolni: a komor paraszti sorsdráma főszereplőjének penetráns rosszkedvét egy lelkes kisbirtokos (Szirtes Ádám) pozítív hozzáállása ellensúlyozza.
Persze csak színleg. A Ház a sziklák alatt zord, fatalista világában ugyanis minden remény önáltatásnak hat. Már kezdettől fogva baljós hangulat uralkodik: a nyitányban egy púpos nő, Tera (Psota Irén) egy sírból emeli ki a várva várt sógora, Kós Ferenc (Görbe János) ruháit, miközben a sógor körülötte tébláboló fia aziránt érdeklődik, hogy ma ki lesz eltemetve, a főszereplő, Ferenc pedig megtört zombiként csoszog hazafelé bakaruhájában. Ferenc felesége elhunyt a háború alatt, és a legyengült, beteg férfi a rossz hírtől ágynak esik – szerelmes sógornője azonban odaadó gondoskodással kezdi ápolni. „Jó voltál velem. Az isten verjen meg, ha elfelejtem” – mondja Terinek, és ez a mondat innentől ott feszül a film fölött – hiszen Ferenc, amint talpra áll, üstöllést a falu többi menyecskéje körül kezd legyeskedni, mintha kiment volna a fejéből a púpos Tera szerelmi hőstette. Egy homályos múltú, érzéki szépség (Bara Margit) akad meg végül Ferenc horgán és kis híján összejön a tökéletes boldogság, ám miután a féltékeny és agresszív Tera (anyagi jussát követelve) hozzájuk költözik, Ferencnek bűnhődnie kell: a lekiismerete és szerelme kettős szorításában gyötrődő férfi végül gyilkosságra szánja el magát, amivel azonban mindent elveszít. Ugyan a boldogság ígérete többször fel-felbukkan – vidám szüretről és hangos lagziról is tudósít a film – a vészterhes atmoszféra még a legidillibb jelenetekben is ott kísért, határozottan előlegezve a tragikus végkifejletet.
A film roppant pontossággal és erővel jeleníti meg a szereplők lélektani drámáját, és ehhez a kiváló színészi játék mellett a képi világ és a környezetrajz is erősen hozzájárul – nem véletlen, hogy a DVD-lemez másik extráján az operatőr, Illés György beszél a filmről. Badacsony szépséges vidéke kopár, holdbéli tájjá lesz a kamerája előtt, a sziklafal tetején baljós köd gomolyog, a klausztrofób belsőket és a tágas totálokat pedig éles fekete-fehér kontrasztok tagolják. Kompozíciós elveit tekintve Illés itt már egy lépéssel túl van a neorealista iskolán, mely az ötvenes évek végén számottevő hatással bírt a hazai filmkészítőkre. Éppígy a történet kérlelhetetlen fatalizmusa (és az egzisztencialista elemek megjelenése) is elmozdulás a neorealista filmek naiv szemléletével szemben – ekképpen a Ház a sziklák alatt egyszerre folytatója és megújítója a háború utáni filmművészet leginkább Radványi Géza és Bán Frigyes nevével fémjelezhető stíluseszményének.
A kiadó jelentőségéhez méltón bánt a filmmel – a lemez képminősége jó, s ugyan csupán két rövidebb interjú került extraként a lemezre, mindkettő érdekes és informatív. Kivált Psota Irén és a rendező oszt meg érdekfeszítő háttértörténeteket.
