Pula a jugoszláv film reprezentációs központjaként is fontos volt, majd Délkelet-Európa térképének átrajzolása után a horvát film központjaként is az maradt.

A pulai fesztivál a földrajzi értelemben vett Balkán egyik legnagyobb fesztiválja. Az isztriai város turistaközpontként is jelentős – talán ennek köszönhető az is, hogy a programot 2001-től már külföldi szerzői és tömegfilmekkel egészítik ki. Én ez alkalommal a horvát és a délszláv vonatkozásokat emelném ki, mivel a fesztivál fő profilját ezek alkotják.

A kis méretű, nemzeti filmgyártások esetében magától értetődő az együttműködés, főként ha nyelvi nehézségeik jelentéktelenek. Idén így mutatkozott be először az Adria-program: az olasz kezdés után, Szerbiát és Macedóniát leszámítva, a volt jugoszláv tagállamok vetítettek le egy-egy korábbi alkotást. Albániát sajnos törölték: filmje nem érkezett meg, komoly bemutatót köszönhettünk viszont Bosznia–Hercegovinának. Ezzel együtt is nagyon hiányoztak az áttekintő anyagok és a megvásárolható filmek, szaklapok – de jövőre már a bővített tartalmú Adriatic Film Fair-en remélhetőleg ezek is elérhetőek lesznek. A koprodukciós fórum tanulsága szerint Horvátország még mindig inkább a délszláv államokra és a hagyományos nyugati partnerekre számít, mint például ránk. Mindkét félnek érdemes volna azonban elgondolkodni a közös lehetőségeken.

Az Arénában vetítették a nemzeti versenyprogram hat játékfilmjét, amelyek közül három költségvetése egészült ki bosnyák pénzekkel. A két ország együttműködését a Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál külön sajtótájékoztatója is jelzi. A legtöbb Arany Arénát egy háborús film, a Zivi i mrtvi (The Living And The Dead, Kristijan Milic filmje) nyerte el, mely 1943 és 1993 idősíkja között ugrált, bemutatva hogyan estek egymásnak az egykor együtt harcoló horvátok és bosnyákok. Megjegyzem, közelmúltbeli szembenállásuk nem tartott sokáig.

A külföldön már sikereket elért Armin (r.: Ognjen Svilicic) szép párja lehetne a magyar mozikban is bemutatott Szerelmem, Szarajevónak, azzal a fontos különbséggel, hogy ennek lényegét apa és fia viszonyának bemutatása adja. Az önreflexív filmben a főhősök szereplőválogatásra érkeznek szerencsét próbálni. A háború csak utalás formájában, bujtatottan jelenik meg.

Az utánpótlást jelentő horvát független filmeket és a Horvát Filmnapokon díjazott alkotásokat külön blokkokban mutatták be. Mindez amatőr versennyel és dokumentumfilmes workshoppal egészült ki. A legendás, Oscar-díjas animációs rendezőnek, Dusan Vukoticnak pedig nemcsak retrospektív vetítéseket, hanem külön emlékévet is szenteltek. A kontúrok tehát arra figyelmeztetnek, nézzünk délre is. Igaz, hogy az elmozduláshoz mindkét félre szükség volna. Zivjeli! azaz: Éljünk! – az alkalommal.