Tíz erős kisjátékfilm az elmúlt két évből: taroltak fesztiválokon, meghódították a közönséget Magyarországon és külföldön egyaránt. Most az erdélyi közönség a soros: ezen a héten a 17. Filmtettfeszt műsorának szerves részeként tesznek Erdély-körutat.
Szén János: Balatoni jég
A Balatoni jég egy egészen kúl kisjátékfilm, és nemcsak szó szerint, minthogy a téli hidegben játszódik, hanem a frázis magyarított értelmében is: egy abszolút vállalható, minőségi darab. Szén János alkotása párkapcsolati dráma az elhidegülésről, ahol a fagyos, kiüresedett táj egyenesen rárímeltethető Marci és Réka egykor lángoló érzelmeinek szép lassú kialvására. Nincsenek nagy konfliktusok, ordibálások, a szereplők alig váltanak pár szót, és ez az igazán dermesztő. Mintha csak egy Antonioni-hommage-film lenne, épp annyi hiányzik a végéről, hogy az egyik szereplő, vagy akár mindkettő, megmagyarázatlanul köddé váljon.
A rendező azonban meglepően sokat hoz ki ebből a minimalizmusból: ügyesen bánik az információfoszlányok elhintésével, nagyon kevés morzsából rajzol fel egy egykor boldog kapcsolatot. Bár Wrochna Marcell nem mindig meggyőző szerepében (sőt, néhol már majdnem komikus), Ugron Réka arcán elképesztően kis nüánszok jelennek meg a többnyire eszköztelen színészi játék ellenére. Ám a film legnagyobb erénye a gyönyörű fényképezés: a Balatoni jég azért nem válik unalmassá, mert letaglózóan szépen komponált minden egyes kép, a fényelés pedig külön dicséretet érdemel. A mesteri vizuális költészet hatására lesz lírai a csend, mozdulatlanság, és az érzelmek hiánya. (df)
Csicskár Dávid: Uchebnik
Nem kétség, hogy az Uchebnik a tavalyi év legjobb magyar rövidfilmjei között van. Az 56-os történet a forradalom és leverésének közvetlen következményét dolgozza fel a Budapest utcáin zajló véres harcoktól lehető legtávolabb eső falu életén, méghozzá egy kisfiú szemén keresztül. Miután híre megy a forradalomnak, Bence példaképe, az idősebb Áron arra buzdítja a többi diákot, hogy égessék el orosz tankönyveiket, de a szabadságharc eltiprásával visszaálló status quo hatására felelnie kell a tettéért. Hősünk természetesen segíteni akar rajta, de fontos lecke vár rá az életről. Könnyed, humort nem nélkülöző dráma, melyet a Bencét alakító, rendkívül tehetséges gyerekszínész, Cservák Zoltán (a Földiekben is brillírozik) cipel el a hátán, de a filmet rendező Csicskár Dávid is kiváló stílusérzékről tanúskodik. Kezdjük ott, hogy az Uchebnik 35mm-re forgott, amely eleve kuriózum manapság, pedig még egy laptopképernyőn nézve is látványos a hatása. Dévényi Zoltán (a Láthatatlanul operatőre is!) ráadásul mesteri munkát végez a kamerával, nem elégszik meg esztétikus statikus beállításokkal, bátran használ akár agresszív variót is, és milyen jól áll a filmnek!
Egyedül a zárójelenet alatt felcsendülő amerikai indie zene és a drámai képmegfagyás mellényúlások: előbbi fájdalmasan hollywoodi ízt kölcsönöz a lezárásnak, utóbbi kísértetiesen idézi fel a 400 csapás (Les quatre cents coups)záróképét, csak épp annak súlya nélkül. A rendező addigi érdemeit azonban nem csorbítja el e két, enyhe stílusbotlás – az Uchebnik pazar film. (df)
Bertóti Attila: Somhatalom
A MOME versfilmsorozatának ez a játékos darabja – a Balatoni jéghez hasonlóan – erdélyi alkotók munkája: a nagybányai születésű rendező gyakori vendég a Filmtettfeszten, két éve Mese című filmjével elnyerte a Filmgalopp megosztott fődíját. A Somhatalom a Mesénél sokkal egyszerűbb film, talán mert célközönsége is a legkisebb mozgóképrajongók között keresendő. Attól viszont nem lepődnénk meg, ha óvodások hada válna rajongójává: Miklya Zsolt több gyerekverséből készült már animációsfilm-adaptáció, ez a különösen fülbemászó szöveg pedig Bertóti Johanna megzenésítő fantáziájának köszönhetően könnyen tanulható.
A somkirály és népes udvartartása bájos számítógépes rajzokon és finom humorral elevenedik meg, a királylányok és a királyfiak hada viccesen szemérmes vagy keménykedik, míg ki nem teljesedik sorsuk: a pechesebbeké ínyecfalatként egy madár gyomrában, a szerencsésebbeké téli álom formájában egy befőttesüvegben. (bk)
Dudás Balázs: Welcome
Dudás Balázs rendező és Bántó Csaba operatőr egyből a véknyába talál a Welcome című filmmel. Az alkotás az elmúlt két év Magyarországának egyik legkínosabb és legszomorúbb ügyével foglalkozik, mégpedig a tévéből folyamatosan dőlő, egyhangú migránsos dogma ellenszelében. A határ mentén élő, nemrég hazaköltözött fiatal főhős azzal keresi a zsebpénzét, hogy menekülteket csempész át a határon, és mondani sem kell, hogy egyik alkalommal nem pont úgy történnek a dolgok, ahogy eltervezte.
A kissé túl nyilvánvaló dramaturgiát ellenpontozza a főhőst alakító Vilmányi Benett játéka, valamint a nem tolakodó, mégis hatásos operatőri munka, ráadásul a film is van olyan hosszú, hogy meg tudjunk feledkezni arról, hogy kisjátékfilmet látunk. Egy alaposabb forgatókönyv-doktori beavatkozás után ez a stáb megérettnek tűnhet majd egy nagyjátékfilmre is, pláne ha ugyanilyen bátorsággal választanak témát. (jbn)
Lovrity Anna Katalin: Vulkánsziget
Izgalmas korszakát éljük a magyar animációnak, egyfajta második hőskorát, miután a rendszerváltás után szinte teljesen széthullott ipar alulról szerveződve, egyetemi rövidfilmek segítségével vág magának új utat az egykor kifejezetten magas színvonalon űzött filmkészítési technika eldzsungelesedett és elgazosodott nyomán. Főleg koprodukciók (A vörös teknős, Salamon király kalandjai) illetve kimondottan gyermekeknek szóló mesék (Bogyó és Babóca, Egy kupac kufli) révén az egészestés animáció is elkezdetett éledezni, persze a sorvezető továbbra is a MOME, ahonnan Bucsi Réka mellett sorra kerülnek ki a tehetséges rendezők.
Lovrity Anna Katalin is ilyen, rövidfilmje, a Vulkánsziget ráadásul valamilyen szinten párhuzamba is állítható a Love-val, amennyiben egy zárt kis világon belül mutatja be állatok párzási táncát. A Vulkánsziget azonban mentes a szerelem bármily szépségétől, helyette a női pubertáskor nyomasztó tapasztalatának paranoid meséje, miként a fogamzóképességet elérve a naiv tigrislány hirtelen egy ösztönei által hajtott nagyragadozó célkeresztjébe kerül. A Vulkánsziget persze nemcsak a férfitermészet félelmetességéről, de általában is beszél a mindennapjainkat behálózó rettegésről, jöjjön az migránsok, Soros, esetleg egy narancsszínű (!), mindent maga alá temető láva képében. A viszonylag dísztelen, sőt kifejezetten felületes, stilizált rajzokból, részben a megigéző színvilágnak, részben az erős hangkulisszákkal megtámogatott képek által teremtett atmoszférának köszönhetően, ráadásul egy kifejezetten megbabonázó audiovizuális világot teremt Lovrity Anna Katalin. (df)
Wunder Judit: Kötelék
Szintén MOME animáció Wunder Judit filmje, a Kötelék, mely A nyalintás nesze párfilmje lehetne, amennyiben ez az alkotás is egy magányos nő és egy bagzó macska intimitásba hajló kapcsolatát járja körül, jóllehet, a történet kifutása egészen különböző. Sőt, ilyen módon inkább a Vulkánszigettel lehetne összeboronálni, minthogy az önző férfitermészet szintén egy saját farka után menő nagymacskában ölt testet. A Kötelék hősnője azonban érettebb, nem fél, hanem kifejezetten keresi a cica társaságát – pont ez lesz a veszte, ugyanis a kandúrnak csak addig kell, ameddig kihasználhatja.
Túl ismerős karaktertípusok: kvázi a Nő és a Férfi őskonfliktusát meséli el a film, amely előbbi csoport egyenlőségre való törekvése miatt egyre inkább kiéleződik (az ösztönök sajnos nem követik a társadalmi változásokat). Mindezt Wunder Judit fegyelmezett stílusban, szürkeárnyalatos, rideg képi világgal, kísértő hegedűdallamok kíséretében, rengeteg intelligens képi metaforával és vizuális geggel adja elő. A Kötelék egyszerre zsigeri és intellektuális élmény, mellyel nem nehéz azonosulni. (df)
Kis Hajni: Szép alak
Legújabb filmje, a Last Call kapcsán pár hónapja már ömlengtem egy sort Kis Hajni egyedülálló mozgóképes érzékéről, egyenesen a jövő nagy reménységének nevezve őt. Épp a minap hozták nyilvánosságra, hogy a Filmalap Inkubátor programjának döntőjébe is bekerült egészestés filmtervével. Én már most izgatott vagyok, de valószínűleg még mindig kevesen ismerik a nevét, pedig érdemes ismerkedni a névvel, és mivel mással lehet jobban kezdeni, mint első kisjátékfilmjével, a mindössze tavalyi Szép alakkal, amelyet diák-Oscarra is jelöltek.
A cselekmény nagyon egyszerű: adott egy fiatal, hátrányos családi hátterű takarítónő egy gimnáziumban, és egy vonzó diáklány, aki megtetszik neki. Az egyoldalú románc már a kezdetektől halálra van ítélve a karakterek társadalmi pozíciója miatt, a rendezőnő mégis rendkívüli érzékletességgel, empátiával és finesszel bontja ki a történetet, és pár pofonegyszerű, mégis zseniálisan eltalált jelenettel rajzol fel egy olyan figurát, akiért annak ellenére odaadóan szorítunk, hogy sejtjük, a megkérdőjelezhetetlen hepiend nincs benne a pakliban. (df)
Szederkényi Bella: The Wild Boar / A vaddisznó
Szederkényi Bella animációja is az ember és az állat között tesz egyenlőségjelet, de bonyolultabb a képlet, mint elsőre látszik. Adott egy utcán élő árvalány, aki Maugliként járja a betondzsungelt, háztetőkön ugrálva, emberekre hörögve, ételt lopva, mígnem egy nap egy kamionra felpattanva a természetben találja magát. A hidegszürke fémoszlopokat zöld fűszálakra cserélve, hősünk végre boldogságra lel, mégis olykor félve mozog az ismeretlenben: egy óriási vaddisznó uralja ugyanis az erdőt, akivel farkasszemet kell néznie, mielőtt az ember beleavatkozik, és visszarángatja őt a civilizációba.
A vaddisznó egyszerre visszhangozza a Miyazaki-animék ökológiai üzeneteit, miközben felteszi a Cannibal Holocaust nagy kérdését: vajon ki az igazi vadállat, ők ott a dzsungelben, akik egymással táplálkoznak, vagy mi itt a betondzsungelben, akik pusztán szórakozásból mészároljuk le saját fajtánkat? Szederkényi Bella jóllehet nem sok újat tud hozzátenni a diskurzushoz, filmje kimondottan hangulatos, bizonyos pontjain kifejezetten erős – noha összességében a rövid animációk gyengébb vonulatát gazdagítja. (df)
Szentpéteri Áron: Láthatatlanul
Az utóbbi évek legmeghatározóbb filmélménye számomra A törzs (Plemya), egy siketnémákról szóló alkotás, mely végig jelnyelven van és szándékosan nincs feliratozva, ezáltal téve átélhetővé azt az élményt, hogy milyen úgy élni, hogy semmit nem értesz a körülötted lévő világból, kivéve, ha megtanulsz szájról (itt: kontextusból, szituációkból, arcjátékból) olvasni. Amikor elkezdődött a Láthatatlanul, és már percek óta egy fekete vásznat kellett bámulnom egy elsötétített teremben, akkor hasonlót éltem át. Azt gondoltam ennél jobban nemigen lehet szemléltetni a vakságot, de Szentpéteri Áronnak sikerült rám cáfolnia a vaksötét nyitójelenetet követő majd’ félórában.
A történet szerint Anna egy láthatatlan kiállításon vesz részt pasijával, amikor közte és a vak tárlatvezető, Balázs között történik valami egészen pici, melyre csak a hangokból, és a két szereplő eltérő beszámolóiból kapunk utalást. Később egy véletlen találkozás kapcsolatuk további kínos, aranyos, szomorú és szívmelengető momentumainak sorát hozza el, miként Balázs udvarolni kezd a lánynak, aki hol nyit, hol elzárkózik a sráctól. A Láthatatlanul kifejezetten ötletes, bátor és érzékeny alkotás, mely rendkívül emberien nyúl a témájához, és olyan hétköznapi szituációkon keresztül mesél egy vak srác mindennapi megpróbáltatásairól, amelyek egy részével valószínűleg mindenki tud azonosulni, hisz rengetegszer a szemünkkel se tudunk leolvasni egyértelmű jeleket egy másik ember arcáról. Szentpéteri Áron filmje pedig legalább annyira szól az emberi kommunikáció általános nehézségeiről, miközben azon kevés alkotások egyike, amelyek különösen hitelesen ragadják meg a látáshiány tapasztalatát (lásd még: a norvég Vakon / Blind) – mindezt kiváló színészi játékkal, visszafogottan, de érzékien fényképezve teszi. (df)
Szabó Virág: Wellness
Szabó Virág hasonlóra vállalkozott, mint Szén János a Balatoni jégben: egy haldokló – ezúttal baráti – kapcsolat megfestésére apró kis gesztusokból, némán is beszédes képekből, elharapott félmondatokból. Az alapok ott vannak, és nem rossz film a Wellness, de a rendezőnő sajnos nem tudja olyan egyértelműen, minden egyes momentummal világosan kommunikálva megfogalmaznia filmszövegét.
A történet egy wellness-központban játszódik, két nyugdíjas barátnő egy napját dokumentálva – egyfajta Ifjúság (Youth) női verzió, midőn az öregedéssel járó problémák valamint évtizedek óta húzódó sérelmek tematizálódnak a rekreációs tevékenységek közepette. Persze Paolo Sorrentino zsenialitását nem lenne fair számon kérni a filmen, de mégis hiányzott valami belőle, amitől igazán érdekfeszítővé válhatott volna. Talán a közeli plánok hiánya (szinte végig statikus totálokból látjuk a szereplőket, melyek jóllehet dekoratív kompozíciók, nem engedik, hogy intimközelségbe kerüljünk a karaktereinkhez), talán a kielégítő lezárásé (a Balatoni jégből hiányoltam a szereplők antonionis eltűnését – itt pont, hogy frusztrált jelenléte). De nem sok választja el a Wellnesst attól, hogy remek film legyen és ezt a számlájára kell írni: átgondolt, fegyelmezett, empatikus. (df)
