A néhány éve visszavonulással fenyegetőző Steven Soderbergh összehozta az idei nyár egyik, ha nem a legjobb kis filmjét. A Logan Lucky okosan és felhőtlenül szórakoztat, Soderbergh pedig biztos kézzel vezet végig a ravasz suttyók rablósztoriján.
Soderbergh csinált már heist-, azaz rablásfilmet (ott van az Ocean’s Eleven, mindjárt háromszor, mert az első után túl sok újdonságot nem tudott beléjük csempészni), de hogy mégis képes még mit kezdeni ezzel a műfajjal, azt a Logan Lucky mutatja meg. A néhány éve visszavonulással fenyegetőző rendező egy rövidebb tévés kitérő után mégsem tudott ellenállni a vászon csábításának, és összehozta az idei nyár egyik, ha nem a legjobb kis filmjét. A Logan Lucky okosan és felhőtlenül szórakoztat, Soderbergh pedig biztos kézzel vezet végig a ravasz suttyók rablósztoriján.
A felütéskor a Logan-testvérek mindennek tűnnek, csak fifikásnak nem. Jimmy Logan (Channing Tatum) sportolói karrierjének durva baleset vetett véget, biceg is miatta, amúgy pedig kétkezi munkásként dolgozik. Amolyan jóravaló lúzer, akit éppen kirúgtak, és az ex-neje, Bobbie Jo (Katie Holmes) is froclizza, ráadásul az öccse, Clyde (Adam Driver) is folyton a Logan Családi Átokkal jön, ha értelmet akar találni a világ állásában. Persze Clyde-nak sincs sok oka a bizakodásra: túl közel volt az a robbanás Irakban, így most félkarú csaposként állja a kevésbé színvonalas vendégek ugratásait a bárpult mögött. Reményt egyedül a család nőtagjai jelentenek, a húg, Mellie (Riley Keough) és Jimmy kislánya (Farrah Mackenzie) sugárzó, talpraesett csajok. Persze Clyde szerint erről jobb hallgatni, rájuk ne hozzuk a Logan Átkot. Szóval, amikor a helyzet már éppen elég rossz, és Bobbie Jo is bejelenti, hogy délebbre költözik a gazdag új pasijával és a gyerekkel, Jimmyben valami megmozdul, és mindjárt össze is hozza egy ígéretes rablás tervét: meg kell fújni az év egyik legnagyobb autóversenyének bevételét. A sikerhez már csak Joe Bangre van szükség, akinél jobban idestávol senki sem ért a robbantásokhoz. Ja, hogy Bang éppen a börtönben várja a szabadulást? Nem probléma, a Logan-testvérek akcióba lendülnek.
Sok tekintetben a Logan Lucky éppen ellentéte az Ocean’s-filmeknek. A leglátványosabb talán az, hogy utóbbiakat az első jelenettől az utolsóig áthatja az urbánus glamúr, a Logan Lucky figurái és közege az USÁ-n belül viszont ennél távolabb nem is lehetne a kúlságtól. A Logan-testvérek vagy Joe Bang ugyanis első blikkre a nyugat-virginiai bunkók tökéletes megtestesítői. Márpedig Nyugat-Virginia állam a Dél küszöbe, az igazi Tahóland, legalábbis az amerikai viccek és sztereotípiák szerint. Ám mielőtt azt hinnénk, hogy Soderbergh valamiféle vállalhatatlan parasztozásba állt bele, és értelmiségi gőgtől hajtva gúnyolódik a bányavidék népén, ideje gyorsan leszögezni, hogy itt bizony mindenki több, mint aminek elsőre látszik. Jó, nem mindenki, Bang fivérei valószínűleg közös megegyezéssel áthagyományozták értelmi képességeiket Joe-ra… Soderbergh veszélyes játékot játszik, de mindvégig ügyesen egyensúlyoz, ezzel elkerüli, hogy sértő legyen, és felvillantja a déli büszkeség szimpatikusabb, közösségteremtő és megtartó oldalait, plusz egyre szerethetőbbé és a maguk módján vagányabbá formálja a szereplőit.
A jó heist-film receptjéhez ugyanis a rablás menő előkészítésén, kivitelezésén és a nagy csavaron túl az elragadó karakterek is hozzátartoznak. Olyanok, akik nemcsak határozott vonásaik miatt jellegzetesek, hanem akár egyenként hozzájuk lehetne rendelni egy-egy sztorit. Igen, ahogy a Marvel fel akarta építeni a Bosszúállókat, csak a heist esetében a karakternek nem kioltják, hanem erősítik egymást. Szerep és színész szerencsés egymásra találása persze önmagában üdvös, és látszik is, hogy Tatumnak vagy Drivernek már ismerős a terep, ők teljes természetességgel bújnak bele a kicsit egyszerű, fura figurák bőrébe. Aki pedig kifejezetten élvezettel lubickol a platinaszőke amerikai kőagy szerepében, az az angol Daniel „Bond” Craig.
Amitől viszont a Logan Lucky több, mint egy inverz Ocean’s Eleven, az a kaméleon rendezőzseni markáns jelenléte – konkrétan minden képkockán, hiszen fényképezte és vágta is a filmet. Mert Soderbergh már úgy tud könnyed vígjátékot forgatni, hogy Nyugat-Virginia állam nehézségei vagy a családi háttér drámai vonalai is megmaradnak talpon: nem lesznek felszínesnek és nem is ülnek rá a fősodorra. Továbbá a rendező nem átallja személyes és filmes/tévés önreflektív poénokkal széttrollkodni a saját filmjét – megint csak a megfelelő arányokat eltalálva. Az olyan, már-már Coenéket idézően szürreálisba hajló pillanatok, mint például a Medve megjelenése pedig felteszik a pontot az i-re.
A Logan Lucky tehát nem egy „Ocean’s Eleven Light”, mert sokkal egyedibb, frissebb, viccesebb, voltaképp sokkal jobb, mint Soderbergh első (második, harmadik) nekirugaszkodása a heist műfajának. Impresszív színészgárdájú, sokrétűen szórakoztató munka, tökéletes ősznyitó felütés a megfáradt nyár végére: még kikapcsol, de már felpörgeti az agyat.
