A Micsoda spanyol éjszaka! nem csak a rendezők és előadók szemszögéből mutatja be a showbiznisz kaotikus világát, hanem a méltatlanul kevésszer megszólaltatott statisztákéból is.
Álex de la Iglesia rendező ismét a fekete komédia műfajához nyúlt hozzá, ezúttal egy olyan forgatást mutat be, amelyen minden elromlik, ami el tud romlani. A forgatókönyvet együtt írta alkalmi szerzőpárjával, Jorge Guerricaechevarríával, akivel már többször dolgozott együtt, beleértve a rendező legutóbbi nagyjátékfilmjét, a Bűbáj és képzelgést (Las brujas de Zugarramurdi) is. Míg korábbi filmjük a horrorvígjáték kategóriába sorolható, most egy Függöny fel (Noises Off)-szerű bohózattal álltak elő.
Aki valaha statisztált már forgatáson, az megtapasztalhatta, hogy a könnyű pénzszerzésnek tűnő munka egyáltalán nem egy leányálom. Bár kívülről vonzónak tűnhet, a statisztálás általában nem csak abból áll, hogy az ember kétszer átmegy egyik pontból a másikba, és már kézhez is kapja a fizetését. Egy forgatáson a statiszták a tápláléklánc alján helyezkednek el, és általában őket tájékoztatják mindenről legutoljára. Kevés a pénz, hosszú a munkaidő, pocsék a kaja, a körülmények pedig legtöbbször nem ideálisak, főleg ha kültéri forgatásról van szó. Arról nem is beszélve, hogy még „színészkedni” is kell, tehát hiába fagyoskodsz, éhezel, és még lehet mosdóban sem voltál öt órája, akkor is muszáj úgy ujjonganod, nevetned és tapsolnod huszonötödjére is, mintha életed legszebb perceit élnéd éppen át. Sanyarú sors a statisztáé, de azért őket sem kell félteni, kisebb lopásokon át a hírességekkel való flörtölésig sok minden beleférhet egy forgatási napba.
A Micsoda spanyol éjszaka! egy katasztrófába torkolló forgatás történetét meséli el. A szilveszteri televíziós műsort már másfél hete forgatják, amikor a kameradarut kezelő technikus ráejti a kránt a gálaműsor egyik vendégét játszó statisztára. Gyorsan szerezni kell egy utánpótlást, az ügynökség pedig berángatja a pocakos és felejthető arcú Josét (Pepón Nieto), aki kapva kap az alkalmon, hogy szerepeljen a tévében. Azt senki nem árulja el neki, hogy a mellette ülő gyönyörű Paloma (Blanca Suárez) vészmadárnak lett kikiáltva, és a stáb szerint balszerencsés a közelében lenni. Miközben a statiszták a rendező utasításai alapján felváltva nevetnek, tapsolnak vagy ünnepelnek, az öltözőkben is zajlik az élet. A hatalmas női rajongótáborral rendelkező énekes Adanne (Mario Casas) hamarabb lép színpadra, mint a legenda Alphonso (Raphael), ezért utóbbi bosszúból majdnem megvakítja fél szemére a fiatal énekest. A két műsorvezető házaspár egymás haját tépi a jobb szövegrészekért, a furfangos statiszták az alkoholtól kezdve a spermán át mindent ellopnak a művészektől, a stúdió épülete előtt pedig szabályos lázadás tör ki a korrupt stúdióigazgató, Benítez (Santiago Segura) ellen. Mindennek a tetejébe egy őrült fan elvegyül a statiszták között, és Alphonso meggyilkolását tervezi, amiért az énekes semmibe vette rajongói leveleit és dalötleteit. A show-nak azonban mennie kell tovább, még aznap fel kell vegyék a műsort, hiszen másnap már lehet, hogy be sem engedik őket a stúdióba.
Temérdek szálon fut a történet, és soha egy percig sem áll le a gyors tempó. Iglesia szatírájában semmi olyat nem mond a show-businessről, amit eddig ne tudtunk volna, sőt, karakterei kifejezetten agyonhasznált sztereotípiák. Ott van a jóképű és üresfejű sztár a kicsi és agresszív menedzserrel, a szeszélyes énekeslegenda, aki előszeretettel terrorizálja szubmisszív asszisztensét, a folyton balesetet okozó szépség, a lúzer, aki beleszeret a balszerencsés lányba, a buta szőkét játszani kényszerülő műsorvezetőnő, és annak egoista férfi párja. Hiába találkoztunk már sokszor ezekkel a karakterekkel, itt mégsem tudnak unalmassá válni, és ez a jól megírt forgatókönyvnek köszönhető: a klisék is tudnak szórakoztatóak lenni, ha jól vannak tálalva.
Az abszurd komédia két legjobbja az énekesek, Adanne és Alphonso. Casas iszonyú szórakoztató módon alakítja a menedzsere nélkül teljesen életképtelen Adannét, aki hatalmas szőke fürtjeit lengetve, bicepszét feszítve sorra hódítja a női szíveket. Alphonsót pedig a világhírű spanyol énekes, Raphael alakítja, önmaga paródiájaként. A filmben el is hangzik a film eredeti címével (Mi gran noche) megegyező című sláger, mely a valóságban Raphael, a filmben pedig Alphonso saját dala. Nem is próbálnak távolságot tartani az énekes és a fiktív karakter között, sőt, kisebb utalásokkal rá is erősítenek a hasonlóságokra. Többször hangsúlyozzák, hogy Alphonso ph-val írja a nevét f helyett, ugyanúgy, ahogy Raphael, ráadásul az előadásmódjuk is megegyezik.
Iglesia nem mond újat a show-business világáról, ám egy olyan spanyol éjszakába enged betekintést, melyet átélni nem, de kívülről szemlélni annál inkább élvezetes.
