Denis Villeneuve: Enemy Denis Villeneuve: Enemy

A pók és Jake Gyllenhaal

Denis Villeneuve: Enemy

ÉRTÉKELD A FILMET!
Enemy
Denis Villeneuve
2013

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 7

7

Szerinted?

0

Adam (Gyllenhaal) önnön egzisztenciális feladványába bonyolódik: filmnézés közben egy B-kategóriás fércműben megpillantja saját hasonmását, és lenyomozza a megszólalásig hasonló, sőt, talán vele azonos Anthonyt, a színészt.

A kanadai rendező 2010-ben vált széles körben ismertté Incendies című filmjével. Annak kritikai és közönségsikerét meglovagolva, és kihasználva az amerikai-kanadai stúdióhátteret, 2013-ban két újabb játékfilmmel jelentkezett: ez volt az Oscar-futamokba is bejutó Prisoners, valamint a héten a TIFF keretében vetített Enemy. A címek negatív konnotációján túlmenően a filmeknek még két feltűnő közös vonásuk van: az átlagostól kissé eltérőnek tűnő időtartamuk (a Prisoners jelentősen hosszabb is, az Enemy viszont némiképp rövidebbnek hat a valós egy óra negyven percnél, és talán ez is azt jelzi, hogy a játékfilmes hossz-konvenciók igen komoly változási folyamat kellős közepén vannak), valamint a kiemelt  férfi főszerepe(ke)t alkotó Jake Gyllenhaal személye. S amennyiben komolyan vesszük azt a hipotézist, hogy Villeneuve személyében a műfaji mainstream habjaiból kiemelkedő újabb auteur-t azonosíthatunk be, akinek kézjegye felismerhető filmtől filmig (és ez egyszerre tudható be a szerzői intencióknak, valamint a szerzői elmélet mentén lépdelő kritikai apparátusnak), akkor további közös vonások is fellelhetőek.

Kép Denis Villeneuve Enemy című filmjéből

Villeneuve alakjai radikálisan annak a térnek, építészeti struktúrának és szokásrendnek a függvényei, amelyben mozogniuk adatik: nem tudnak kilépni ezekből, s a filmek, köztük az Enemy jelentős részét ennek a meghatározottságnak az ábrázolása, illetve létrehozása teszi ki. Így aztán hőseinket gyakran látjuk ugyanott végigmenni, autót vezetni, ismétlődő, mindennapos cselekvéseket performálni: azaz nem egyszer mesélődik el az, ami n-szer történik, hanem (szinte) n-szer. Ennek következtében a hétköznapi megszokottság aurája vonódik köréjük, nagyon hamar, és bár a gyakori belsők (elsősorban jól egyénített magánlakások, illetve a főhősök mindennap frekventált munkahelyei, lásd az Enemy Adam nevű történelemtanárának heti előadását befogadó aulát) radikálisan szűkítik a szemszöget, a filmtér maga is lélegző entitássá lesz a sajátos céllal használt, nem szokványos módon megjelenített külsőknek köszönhetően. Az Enemyben Adam egy (feltehetőleg) torontói panelrengetegben lakik, és egy monumentális betonkolosszusba jár tanítani, a filmkép ugyanakkor messze elrugaszkodik a szomorkás, életkedvét vesztett karakter szubjektívjétől, amely egy állandó alsó kameraállást feltételezne. Gyakran kapunk légi felvételeket, akciófilmekből jól ismert „kiterített várost”, ám a hosszabb snittek inkább festői felületekhez és a mozis narrációból jól ismert humán perspektíva lenullázásához vezetnek el, ezzel is trenírozva a nézőt a rá váró feladatokra.

Kép Denis Villeneuve Enemy című filmjéből

Adam ugyanis önnön egzisztenciális feladványába bonyolódik: filmnézés közben egy B-kategóriás fércműben megpillantja saját hasonmását a liftes fiú szerepében, és lenyomozza a megszólalásig hasonló, sőt, talán vele azonos Anthonyt, a színészt. Ám a plasztikus és emberi testektől üres, minden irányba terjeszkedő urbánus térben jóval azelőtt elveszettnek látszik, hogy a hasonmással való találkozása, majd a „mi lenne ha"-szerepcseréjük követhetetlen rétegei kimozdítanának a kényelmes filmnézői andalodásból. Jake Gyllenhall mint Adam, a történelemtanár időlegesen Jake Gyllenhaal mint Anthony, a színész-modell szerepét alakítja, illetve vice-versa, és nem egyszer ugyanazon a snitten belül vannak mindketten jelen, a már megszokott ismétlődő helyszíneket, mozdulatokat és cselekvéseket belakva. Az Enemy igazi kihívása szerintem az, hogy a filmes narratíván belül kiépülő azonosság-képzési anomáliákat felfogjuk és egy újabb beágyazott narratív szint elemeiként működtessük őket: akárcsak Anthony, a színész állapotos felesége, aki az ágyába bebújó Jake Gyllenhaalt, mint Adamot (aki Jake Gyllenhaalt, mint Anthonyt alakítja) először Anthonynak hiszi, majd elfogadja az Adam alakította Anthonyból megképződő Adamot is a film végén.

Kép Denis Villeneuve Enemy című filmjéből

Ehhez a számomra nem egyszerűen összerakható kognitív feladványhoz képest Dennis Villenuve filmjének gattacás hangulata, az Ingrid Bergmant arcán hordozó Isabella Rossellini szerepeltetése egy kísérteties Lynch- és Hitchcock-utánérzéses filmvilágban, illetve a film elején valószerű(bb) méretekkel rendelkező szőrös pók felduzzasztása és cronenbergi lelógatása a torontói felhőkarcolók szabdalta égboltról, valamint beköltöztetése Adam mint Anthony mint Adam gardróbszobájába, hogy is mondjam, olyan arthouse-os jópofa utalásoknak tűnnek.

Még vetítik a TIFF-en: június 8., vasárnap, Mărăști mozi, 18:00 (Inamicul)

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Enemy

Enemy

Színes thriller, 90 perc, 2013

Rendező:
Szereplők: , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

7

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat