Idén negyedmagammal volt szerencsém részt venni a 36. Mediawave-en, az idei Nemzetközi Film és Zenei Együttlétet Szigligeten rendezték meg. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem „küldöttségével” diákzsűri funkcióban voltunk jelen, a fesztivál versenyfilmjeit bíráltuk.
A fesztiválhelyszínre késő este érkeztünk, viszont, mint kiderült, a Mediawave-en a későn érkezőket is gulyással fogadják, amiért végtelenül hálásak voltunk. A másnapot, a fesztivál első napját „kosaras”, közösségi reggelivel kezdtük, itt találkoztunk először a többi diákzsűri-jelölttel: jöttek egyetemi hallgatók különböző filmes, animációs és média képzésekről a Partiumi Keresztény Egyetemről, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemről és a Színház- és Filmművészeti Egyetemről. Miután megettük a zakuszkás kenyereinket, a szervezők csapatokra osztottak bennünket, a versenyfilmek kategóriái szerint. Dokumentumfilm, animáció, kisjáték- és magyar filmes kategóriákban lehetett zsűrizni, mindenki tetszés szerint választhatta a saját csoportját – én például a kisjátékfilmet. Ezután „ismerkedtünk”, vagyis minden részvető egyetem diákjaitól vetítettek pár vizsgamunkát, ezzel pedig elkezdődött a fesztivál filmes programja különféle kerekasztal-beszélgetésekkel és a versenyblokkok vetítésével olyan helyszíneken, mint pl. a Hrabal Nagysátor, vagy a Lloyd mozi.
A filmvetítéseken és az ahhoz kapcsolódó beszélgetéseken kívül rengeteg program futott párhuzamosan a fesztiválon. Koncertek, performanszok, kortárstánc, zeneműhelyek, kézműves vásár és foglalkozások – valamint olyan programok, amikre csak „hippiaktivitásként” hivatkoztunk, de egyáltalán nem pejoratív értelemben, például a hangterápiás meditáció. A fesztivál minden napját rendszerint koncertek zárták a Művészetek Szentélye nevezetű nagyszínpadon, ahol népi dallamokhoz kevert drum and bass, tilinkón kísért psytrance vagy éppen cigányzene szólt. Olyan előadókat hallhattunk, mint a Góbé, az Óperentzia, vagy a Parno Graszt. A zenei műfajok keveredése ugyanazt a színes kavalkád-érzetet keltette, mint maga a fesztiválprogram.
A fesztivál három napja alatt rengeteg filmet láttunk, a nemzetközi kisjátékfilmek között akadt belga, francia, lengyel, amerikai, kanadai, magyar és kínai is, sőt, a Babeș-Bolyairól is szerepelt egy, Csont Orsolya Van, ami genetikus című, nagyon jól megírt kisjátékfilmje, amely két, egymástól elhidegült lánytestvér egy közös délutánját mutatja be, miután a szülőházuk padlásán ragadnak kettesben – a film egyébként a szakmai zsűri különdíját is elnyerte kisjátékfilm kategóriában.
A versenyfilmek nagyon különböztek egymástól nemcsak tematikailag, hanem képi megoldások szempontjából is. Az első napi blokkból például kitűnt Pol Kurucz Charlie nem férfi (Charlie is Not a Boy) című francia-amerikai filmje: egy nyomasztó, szürrealista mese, elképesztően grandiózus látványvilággal egy fiúról, aki a saját identitása és a társadalmi elvárások közt igyekszik boldogulni az allegorikus Amerikában – a film végén meglepetten konstatáltuk, hogy a stáb jelentős része magyar volt. Egy másik érdekes koncepció a francia Tópart (Dammen) volt, Grégoire Graesslin filmje, amelyben egyetlen kameraállásból láthattunk egy tópartot (nyilván) egy teljes napig, a képeken csupán a változó természetes fény érzékeltette az idő múlását. A második napon Lam Chan-zao Tigrisüvöltés (When The Tiger Roars) című, képileg gyönyörű, mágikus realista filmje volt többek közt érdekes: egy osztálytársai által bántalmazott kisfiú egy hétvégéjét követjük végig, miközben otthona, egy kínai kisváros életét egy állatkertből elszabadult tigris híre rázza meg. Ezenkívül a többi filmtől nagyon eltért a Komor habok (Somber Tides) című lírai etűd, amelyet a kanadai Chantal Caron rendezett és amiben végig egy kortárstánc koreográfiát láthattunk: két táncosnő különböző természeti helyszíneken (például sziklákon egy téli, fagyott tenger fölött), különböző jelmezekben táncolt, performanszuk a természet erőivel szemben túlélésre ítélt állatfajok harcának metaforája volt.
A harmadik napi blokkban többnyire kisrealista filmek szerepeltek, ezek mindegyike nagyon erős forgatókönyvből dolgozott, szuperül megírt párbeszédekkel (nekem személy szerint ez a blokk tetszett a legjobban). Innen rengeteg filmet ki lehetne emelni, érdekes volt például a görög Mínusz kétszáz (Minus Two Hundred) című film Nikolas Passaris rendezésében, amelyben egy diszfunkcionális pár egy sítúráról hazavezető úton kirobbanó vitáját látjuk. A filmben megjelenő helyzetek nagyon jól működnek, akárcsak a film képivilága. Ugyanitt szerepelt Szántó Fanni Két felnőtt című kisfilmje is, egy viccesen félresikerült elsőrandi-történet, amelyben nagyon jól megírt párbeszédek által bontakozik ki a két főszereplő egymás iránt érzett vonzalma.
Érdekes élmény volt úgy végignézni a filmeket, hogy egy-egy erősebb fuvallatra fel-fellebbent a Hrabal Nagysátor fekete leple, és egy pillanatra aranyszínű fénycsík terítette be a filmvásznat, vagy hogy éppen a szomszédos kisszínpadról meditatív zene hangjai úsztak be a filmek alá, viszont ez is a Mediawave már említett családias összevisszaságához tartozik. Ugyanezt erősítették a kislétszámú filmvetítések is, a nézőközönség kommunikálhatott egymással, közösen nevettünk, ha vicces technikai probléma akadt vetítés közben, vagy a legjobb filmek után, a két film közti pár másodperces csendben halkan odaszólhattunk egymásnak, hogy „ez igen!”. A diákzsűri kategóriánként mindössze ötfős csoportokból állt, így bőven volt időnk minden nap átbeszélni a látottakat, meghallgatni mindenki véleményét, a beszélgetések nagyon jó hangulatban teltek. Vasárnapra egy fődíjat és egy különdíjat osztott ki a szakmai és a diákzsűri is, minden kategóriában.
A kisjátékfilmek fődíjasát egyhangú döntés alapján választottuk ki: Jan Saczek Apa nincs itthon (Dad’s Not Home) című filmje kapta, amely a második napi rövidfilmes blokkban szerepelt, és kimagaslott az egyébként nagyon nívós mezőnyből is. A film két gyerekről szól, akik eltitkolják a világ elől, hogy édesapjuk frontotemporális demenciában szenved, így igyekezve egy családnak maradni. Remek forgatókönyvet dolgoz fel, a gyerekszínészek elképesztően jók, a film érzékenyen egyensúlyoz dráma és könnyedség között, ártatlan humora nagyon jól működik – a szakmai zsűri is ennek a filmnek ítélte a fődíjat. A különdíjnál kisebb vita alakult ki, mivel nagyon különböző és más-más értelemben jó filmeket kellett értékelnünk egymással szemben, végül viszont a harmadik napon látott Lakatlan sziget (Desert Island) című filmet sikerült díjaznunk, amelynek rendezőnője, Greet Verhaert jelen is volt a fesztiválon, így személyesen vehette át a díját. A film a vállalati szektorban dolgozó nőkkel való bánásmód témáját dolgozza fel nagyon eredeti és emlékezetes módon.
A kisjátékfilmes blokkot megelőzően minden nap megnéztünk pár rövidet az animációs versenyprogramból is – itt technika és stílus szempontjából is lenyűgöző animációk szerepeltek. A színvonal nagyon-nagyon erős volt, a nemzetközi versenyben volt francia, cseh, orosz, olasz és elég sok magyar kisfilm is (például a MOME animációs képzéséről). A szakmai zsűri ebben a kategóriában a Frank Ternier által rendezett Különös serdülő lélek (Strange Teen Spirit) című francia animációnak ítélte a fődíjat, a különdíjat pedig Tőkés Anna Az utolsó dobása kapta. A diákzsűri fődíját a párizsi Gobelins animációs iskola egyik vizsgamunkája, a Niccolo nyerte – amelyet egyébként nekem is volt szerencsém látni, és tényleg elképesztően jó – a különdíjat pedig Joachim Hérissé Az utolsó ruha (The Flesh Dress) című francia animációja.
A fesztivál záróceremóniáján Simor Ágnes fesztiváligazgató kiemelte, hogy a Mediawave a találkozásokról szól. Ugyanerről beszéltünk a hazaúton Kalamár Gábor tanár úrral is, két „milyen D betűs szó fér bele egy közepes bőröndbe?” játék között: a szigligeti várudvarban találkozott a nép- és az elektronikus muzsika, a film és a zene, a tánc és a film, és találkoztak határon inneni és túli (legyen az ember a nevezett határ akármelyik oldalán) filmes egyetemisták. Találkozni nagyon fontos dolog, a találkozások szülik a beszélgetéseket, beszélgetni pedig kell, filmről, zenéről, táncról, művészetekről, amíg csak van amiről és akinek. Ezt a két dolgot pedig nagyon jól lehet csinálni a Mediawave fesztiválon.
