Robert Redford: The Company You Keep / A hallgatás szabálya Robert Redford: The Company You Keep / A hallgatás szabálya

Ha nincs mit mondanod, inkább hallgass

Robert Redford: The Company You Keep / A hallgatás szabálya

ÉRTÉKELD A FILMET!
A hallgatás szabálya
Robert Redford
2012
A hallgatás szabálya

A hallgatás szabálya

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 6 10 1

6

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Amikor valahol Robert Redford nevét látom, hallom, mindig beugrik a Butch Cassidy és a Sundance kölyök biciklis jelenete. Ha mást sem csinált volna emberünk egész életében, akkor is ott volna a helye a filmtörténet mérföldkövei között. Pedig rengeteg mindent csinált: 68 filmben játszott/játszik (néhány példa a fent idézetten kívül: Mezítláb a parkban, A nagy balhé, A nagy Gatsby, Az elnök emberei, A Las Vegas-i lovas, stb.), 10 filmet rendezett/rendez (első filmjéért, az 1980-as Átlagemberekért mindjárt meg is kapta a rendezői Oscart), megalapította a pályakezdő filmeseket segíteni hivatott Sundance Intézetet, satöbbi.

Amikor valahol azt látom vagy hallom, hogy politikai thriller, mindig küszködni kezdek a műfaji megnevezéssel. Érzésem szerint ugyanis (bár lehet, hogy tévedek) a két szó, vagyis a politikai meg a thriller úgy illeszkedik egymáshoz, mint mondjuk egy narancs egy anyacsavarhoz. Értem én, hogy a jelző által a beszélő konkretizálni kívánja, milyen dimenziójú thrillerbe merül bele a néző, nehogy esetleg elváráshorizontjának megcsúfolása okán, dühösen távozzon a moziból. Lényegileg azonban nem tudom összerakni a megnevezés értelmét, tekintettel arra, hogy egy politikai témát feldolgozó film (vegyük példának épp Redford egyik alakítását, az Alan J. Pakula rendezte 1976-os Az elnök embereit) politikai dimenzióján nemhogy nincs bennem thrill (izgalom azaz), de az egész értelmezési kísérlet, amit filmnézés közben elvégzek, másfele megy, mint a thrillerek által felkínált irány.

Kép A hallgatás szabálya (The Company You Keep) című filmből

Robert Redford sorrendben kilencedik rendezése, a 2012-es A hallgatás szabálya sok helyen politikai thrillerként jelenik meg. Az IMDb-n például nem, és egyetértek ezzel. A hallgatás szabálya egyszerű thriller. Viszont a rendező elköveti azt a hibát, hogy hangsúlyosan politikai felütéssel indítja a filmet. Sőt, megkockáztatom: nem is egy hiba rejlik a nyitóképsorokban, hanem kettő. Az első hiba elvárásbeli. Híradóbevágásokkal indul az opusz, a karhatalommal szembeszálló amerikai diákokat látunk, miközben a bemondó a Weathermen nevű szélsőbalos csoport felforgató tevékenységéről (zavargások, robbantások) beszél. Aztán újabb dokumentarista képsor következik, miközben a beszámolót hallunk egy bankrablásról, melynek végrehajtója a Weathermen csoport három tagja. A néző akaratlanul is (a valós vagy fiktív dokumentumfelvételek hipnotikus hatása alatt) igyekszik elhelyezni a látottakat 60-as, 70-es évek politikai és szociális kontextusában. Aztán meg, ha tetszik, „weathermeni” radikalizmussal vált a történet, és a rendező belemeríti a nézőt egy üldözős thrillerbe. Aki, szerencsétlen, hosszú ideig még azon rágódik, hogy miképp is van ez a politikai kontextus, minek következtében jó néhány fordulat, motiváció kiesik a figyelméből.

Kép A hallgatás szabálya (The Company You Keep) című filmből

A második hiba, hogy is nevezzem, nemzetközi befogadásbeli. Lehet, hogy tájékozatlanabb vagyok, mint az átlag mozinéző, de a múlt hétig gőzöm nem volt arról, mi az a Weathermen, és hogy létezett-e egyáltalán. Őszintén, ez nem az én ügyem. Ez az amerikaiaké. Ugyanezt persze el lehet mondani például a westernről is, amit a szakma talán a legtipikusabban amerikai filmműfajnak tart. Viszont a westernek készítői igen hamar megtalálták azokat az egyetemes elemeket, amelyek az Antarktiszon is nézhetővé tesznek egy-egy jó vadnyugati dolgozatot. A Redford-féle témával nem lehet mit kezdeni, ezen a szinten legalábbis. Ismét kockáztatok: az európai nézőt rohadtul nem érdekli a Weathermen. Érzi ezt Redford is, hiszen jó két órányi filmidőt pazarol a csorba kiköszörülésére. Van benne szerelem, lemondás, önfeláldozás, sárba tiport ártatlanság, üldözés, tehetetlen FBI, szakadt, ám zseniális szimatú újságíró, némi (nem, jó sok) érzelgősség, és mindenek felett az idea: a múltat nem lehet kitörölni. De akkor kérdezem: mi a rossebnek kellett a politikai-szociális valóságot ilyen szinten belekeverni ebben a történetbe? A fikciós alap ugyanilyen jól működött volna, ha nem jobban.

Kép A hallgatás szabálya (The Company You Keep) című filmből

Azt sem igen értem egyébként, miért ilyen hosszú a film. Ha csak nem azért, hogy a nagynevű kolléga által behívott jópár (szuper)sztárnak valamennyi filmidőt biztosítson a rendező. Aki szereti nézni a sztárok villanásait, annak igazi csemege ez a film: Robert Redfordon kívül feltűnik a vásznon Julie Christie, Susan Sarandon, Nick Nolte, Stanley Tucci, Richard Jenkins, Brendan Gleeson, Sam Elliott, a fiatalabb generációból pedig Shia LaBeouf. Mindent összevetve alig közepes filmnek tartom Redford legújabb rendezői teljesítményét. Az említetteken kívül, nem elég izgalmas ahhoz, hogy odaláncoljon a székhez, de nem is elég unalmas ahhoz, hogy artos szemüveget téve valamiféle magasművészi dimenziót lássak bele. Egyszerű, amerikaiaknak szóló közönségfilm.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

A Filmtett szerint:

6

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat