A Modern család – főleg, ha a főszereplő Ed O’Neill-t vesszük leginkább figyelembe – akár az Egy rém rendes család (Married With Children) újraértelmezése is lehetne, bár a két sorozat közötti több mint húszéves időeltolódás azt vonja maga után, hogy jelen család(ok) modernsége leginkább a politikai überkorrektséget szimbolizálja.
Az epizódonként szűk 30 perces mockumentary-sitcom hősei a sorozatot kiötlő producerek (Christopher Lloyd és Steven Levitan) saját családi hátteréből ihletődtek. Az első család feje a multimilliomos Jay Pritchett (Ed O’Neill), aki nemrég vett feleségül egy nála jóval fiatalabb kolumbiai szépséget, Gloriát (Sofía Vergara), akinek előző házasságából született fia, Manny (Rico Rodriguez) is a család oszlopos tagjává válik. A szókimondó bombanő természetesen nem csak a pénzéért szereti a vénembert, Jay pedig nemcsak Gloria mellbősége miatt olyan kitartó a kapcsolatban. Ennyit az életszagúságról. Jay lánya, Claire (Julie Bowen) már egy kevésbé rendhagyó, de annál kaotikusabb családot tudhat magáénak: férje, Phil (Ty Burrell) állandóan túl jófej akar lenni, két lánya, Alex (Ariel Winter) és Haley (Sarah Hyland) a kamaszkor nehézségeivel küszködik, ellehetetlenítve a család többi tagjának az életét, fia, Luke (Nolan Gould) pedig… nos, úgy tűnik, hogy neki jutott a legkevesebb ész a családban, de azért igyekeznek ezt nem túl gyakran hangoztatni. Egy ilyen modern sorozatból természetesen nem hiányozhatnak a melegek sem: Jay fia, Mitchell (Jesse Tyler Ferguson) boldog kapcsolatban él párjával, Cameronnal (Eric Stonestreet), akivel már egy kis vietnámi kislányt is örökbe fogadtak.
A főszereplők egyénisége rendkívül részletesen ki van dolgozva, a személyiségükből fakadó poénok viszont egy idő után nagyon egysíkúvá válnak, állandóan ugyanazokon a részleteken lovagolnak, mint pl. Gloria bicegő angolja és erős akcentusa, Phil gyermeteg ötletei, Alex könyvmolysága, Haley tipikus „buta liba” világa, Luke együgyűsége, Mitchell anti-apasága vagy Cameron érzékeny, női oldala, vagy a tény, hogy Jay akár Gloria apja is lehetne. Ezek feltérképezéséhez viszont egy évad is bőven elég lenne, hiszen a szereplők semmilyen nyilvánvaló személyiségfejlődésen nem mennek keresztül. Az idő telik, de senki nem változik – lehet, hogy talán éppen ez a legéletszerűbb vonás a sorozatban. A legidegesítőbb viszont az, hogy a szereplők minden egyes kimondott poén után, tudván, hogy éppen minden néző hahotázva fetreng a tévékészülék előtt, kivárják, míg lecseng a vicc ereje, addig pedig önelégülten bambulnak a kamerába. Épp még csak a bevágott műkacaj hiányzik, hogy addig is ne legyen olyan kínos a csend.
A sorozat überkorrektségét a háttérben folyó intrikák is kitűnően szemléltetik. Így például a sorozat kezdetén kemény kritikát kaptak az LMBT-közösségtől, mely szerint Cameron és Mitchell szerelme fizikailag nem nyilvánul meg elég szemléletesen, és ezen változtatni kellene: hadd csókolózzanak a képernyőn. A forgatókönyvírók erre azt a megoldást találták ki, hogy Mitchell személyisége folytán képtelen a nyilvánosság előtt, testileg is kifejezni érzelmeit – ezzel ügyesen megkerülve az LMBT-sek panaszát. Ennek ellenére az egyik epizódban azért csak elcsattan egy csók a háttérben. Ugyanakkor a kritikusok azt is problémásnak találták, hogy az első két szezon során összesen csupán öt nő vett részt a forgatókönyvírásban, míg például a Parks & Recreation (Városfejlesztési osztály) harmadik szezonjában az írók 40%-át a szebbik nem képviseli. Az ABC-n futó, áldokumentum-stílusban forgatott sorozat jelenleg a harmadik szezonnál tart, és ahogyan sok más sorozatnak sem, a Modern családnak kiváltképp nem tesz jót, hogy a friss és üde első szezon után egy visszafogottabb, kopottabb második szezon következett, amelyet most egy elszomorítóan középszerű harmadik szezon tetőz. A 2010-ben és 2011-ben is Emmy-díjjal jutalmazott sorozat idén amúgy egy a legjobb vígjáték-sorozatnak járó Golden Globe-bal is bővítette az amúgy sem szűk díjrepertoárját.
Sajnos az idő múlásával a poénos beszólások ereje vészesen megkopik, mintha a forgatókönyvírók csupán a jól bejáratott szereplők karizmatikus kisugárzására alapoznák a sorozat sikerét. Minél több részt nézünk meg, annál inkább a saját családunknak érezzük ezt a bice-bóca közösséget, de ez sajnos egyáltalán nem elég ahhoz, hogy bármilyen szituációból humoros-ironikus eredményt lehessen kihozni. Már a legelső résznél nyilvánvaló volt, hogy a Modern család nem az a fajta sorozat, melynek nézése közben hangosan nyeríthetünk a szemünk előtt elsuhanó poénáradaton, inkább visszafogottan el-elmosolyodunk, azon gondolkodva, hogy vajon adjunk-e még egy esélyt a következő epizódnak, vagy inkább nézzünk egy újabb sitcom után.
