Három vetítési blokkban is találkozhatott animációs filmekkel idén a „filmszemléző”. A befutott rendezők felnőttekhez szóló filmjeit különválasztották a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjainak munkáitól, illetve szombat és vasárnap délelőtt vetítettek egy gyerekeknek való válogatást. Szokás szerint rengeteg ötlet, kreativitás és animációs technikák sokasága sorakozott a vásznon.
Szemlefilmek gyerekeknek
A rajzfilmek elsődleges közönségét még mindig a gyerekek jelentik, és náluk őszintébb közönséget egyetlen alkotó sem kívánhat magának. Épp ezért mindig élmény beülni egy kb. 4–10 éves gyerekekkel teli moziterembe: a filmek „élesben” vizsgáznak, a gyerekek ujjonganak, értetlenkednek, magyarázatot kérnek, vagy némán székeikbe feszülnek, ha egyik-másik filmet sikerül dübörgő hangerővel levetíteni. Olyan is volt ezúttal, hogy a filmből jottányit sem értettek, pedig állítólag gyerekfilmekre fizettek be a szüleik.
Több rajzfilmsorozat egy-egy része került a válogatásba, ami annak a biztató jele, hogy Magyarországon van kapacitás (lelkesedés? kitartás? akarat? pénz?) ilyen nagyobb lélegzetvételű projektekre. Az egyfajta keretet képező, A rest legényről és Az elégedetlen fazékról szóló Magyar népmesék-epizódok (r. Horváth Mária, illetve Nagy Lajos) a jól ismert elbeszélői stílust és vizuális világot hozták el ismét a hímzést daloló piros madár kezdőképei után. A Négyszögletű Kerek Erdő című Lázár Ervin-meseadaptáció (r. Horváth Mária) szintén sajátos stílussal, sokkal egyszerűbben kivitelezve tanítja felelősségre apró nézőjét. A világlátott egérkéről (r. Nagy Lajos, Szilágyi Varga Zoltán) viszont már durvább, erőszakosabb, nyersebb, a távol-keletről özönlő tucatsorozatokra asszociálhatunk, Kányádi Sándor mesélői kedvessége csak a főcímben és a „főszereplő” kisegér ábrázolásában marad meg. A fejlakók (r. Szoboszlay Eszter) kapcsán kétségeim merültek fel: befogadható ez egy gyerek számára? A gyerekfilmes vetítési programba egy, az összefogás erejéről szóló, szép és humoros állatmesét (Richly Zsolt: A fecske meg a szalmaszál) és a képzeletbeli, különleges boltok történeteit elmesélő Boltosmeséket (r. Szoboszlay Eszter) válogatták a fesztiválszervezők.
Animációs filmek a felnőtt közönségnek
A felnőttekhez szóló animációk sorát nemzetközi színtéren is ismert alkotó munkája nyitotta. Cakó Ferenc homokanimációival bejárta a világot, kész filmben vagy élő show-ban számtalanszor megcsillant a tehetsége. Az idei szemlén bemutatott Siratója valójában egy videoklip a Magna Cum Laude együttes zenéjéhez, és a homokanimáció hagyományos technikáját számítógépes animációval egészíti ki. Nem biztos, hogy szerencsés ez a házasítás: a homokból csodaszépen egymásba olvadó arcok és alakzatok dinamikáját durván megtörik az olykor esetlen programbeli mozgatások, valamint a háttérben fel-felsejlő, utólag alátett képek. Érdekes kísérlet, és fel kell zárkózni az újhoz, de ez a hagyományos animációs technika önmagában is kiválóan működik, elég ha a számítógép csak annyira szól bele, hogy a homokot szóró kezet, amennyiben lehet (vagy muszáj), eltüntesse a vászonról.
Orosz István Sakk! című filmje egy régi fényképet gondol tovább; a képen az Olaszországban Gorkijnál vendégeskedő Lenin és a kutató fizikus A. A. Bogdanov sakkozik. A játszma menetét a fekete-fehér, hűvös, nyers grafika „fölött” megjelenő, élénk piros mezőnevek írják le. Amint a játék a végéhez közeledik és egyre izgalmasabbá válik, a piros feliratok is annál mozgékonyabbakká válnak – kiváló játék ez a betűkkel és a feszültséggel.
Csodaszép mesevilágot épít fel a Bíborcsiga (r. Tóth-Pócs Judit, Tóth-Pócs Roland). A fiatalon elhunyt kecskeméti festőművésznek, Kiss Miklósnak állít emléket ez a térhatású animációs film, amelyben minden figura körül könnyű „kelmék” lebegnek, szürrealista makettek között különös öltözékű élő szereplők (valamennyien finomka nőalakok) jönnek-mennek, gyülekeznek, várnak a nagy eseményre: a Bíborcsiga érkezésére.
Szintén sajátos szabályok szerint felépülő világot mutat be A sírós család című rajzanimáció. A szereplők fekete-fehér életében egyetlen szín van, a kék könny, amit igyekeznek visszaszorítani vagy szempelenkákkal felfogni. Ha ugyanis eltörik a mécses, az végzetes katasztrófához vezet. A film szépen kikerekíti a történetet, kihasználja az ötletben rejlő összes vizuális poént és szójátékot. Egyetlen végepoénra épít a hencegő hullámcsat története: a Még mire jó a hullámcsat? (r. Tóth-Pócs Roland), A hentes zsebrádiója pedig rengeteg iróniát gyúr a nem túl erős intelligenciával megáldott disznófejű hentes figurájába. És hogy a malacságoknál maradjunk: Mechler Mónika Budapesti meséjének főszereplője egy örökké éhes kamaszlány, aki – természetesen – a szerelmet keresi, és akinek háziállata egy malac.
Mindenképpen említést érdemel még Hegedüs 2 László újabb nézőpukkasztása. Az erős idegzetűeknek való kísérleti filmjeiről megismert alkotó azúttal sem hazudtolja meg önmagát: 506-933Álom című, néhány perces alkotása a reggeli ébredés rémálmát vagy a reggeli rémálomból való ébredés pillanatait ragadja meg, amelyet csak a telefonos ébresztőszolgálat állítat meg. Színfoltok, árnyak különös keveredése, zúgássá összemosódott zajok a reggeli utcáról, fülsiketítő sípolás – minden az álmok „logikájával”.
Weisz Béla Falak című, politikai ízű, rövid és frappáns animációja zárta ezt a vetítési blokkot.
Diákok szárnypróbálgatásai
A filmszemlén mindig érdemes odafigyelni a diákmunkákra is, hiszen ezek alapján egy kicsit a jövőbe láthatunk. A MOME idei vizsgafilmes vetítési blokkja részben az egyetem és a mese.tv együttműködésének az eredeménye: a tavaly 8 olyan versfilm készült el az egyetemen, amely – nagyjából – beilleszthető a kisgyerekekhez szóló weboldal kereteibe. A legelső film, a Pista bá (r. Felvidéki Miklós, Tompa Borbála) éppen kilóg a sorból: csípős humorú, modern állatmese, amelynek egy cigány népdal képezi hanganyagát, egyértelműen felnőttekhez szóló képeit pedig kiforrott stílus jellemzi. Egy ravasz róka járja végig benne a falut, és az összelopkodott háziállatokat szekrényszerű bendőjébe süllyeszti. Hasonló a zugligeti Libegőn (r. Tóth Luca) flörtölgető lány éneke: bár gyereknézője számára is fülbemászó, egyszerű és képi világában kellemes –, alapvetően inkább a szülei fognak mosolyogni rajta. A válogatás másik figyelemre méltó darabja a Béka-tangó című pár perces animáció (r. Jurik Kristóf, Kungl Mátyás), csakhogy ez már gyerekekhez (is) szól: a légyre vadászó béka és bamba zsákmánya viszonyát „énekli meg”, frappáns képi, szöveges és zenei humorral. A versfilmek zenéjét a Misztrál együttes vagy Palya Bea szolgáltatja.
Magasan kiemelkedik a filmcsokorból a Henry Waltz (r. Szabó András) című rövid animáció. Bár „története” nehezen megragadható, látványa aprólékosan kidolgozott, és eredeti műfajötvözetet képez: sajátos sci-fi-fantasy világába alkotói egy kis akciófilmet csempésztek. Hangulatát alapvetően meghatározza a nagy zenekar által alájátszott zene. Minimalizmusával hívja fel magára a figyelmet a Pygmalion című, a szó szoros értelmében egyszerű vonalvezetésű film (r. Egely Kati), amely nem vállal többet, mint amennyit teljesít is: elmesélni a legendás ciprusi szobrász, Pügmalión törénetét, aki a görög mitológia szerint beleszeretett a saját szobrába, és addig imádkozott az istenekhez, amíg azok végül életre keltették.
A blokk egyik leghosszabb, közel negyedórás alkotása a Plati Kockavárosban címet kapta (r. Gál Angie, Töttös Viki). Főszereplője egy kacsagyerek, aki bolhabarátjával együtt egy különös, csupa kockából álló „városba” téved, ahol éjszakánként egy Godzilla-szerű szörny pusztít – bár csak játszani szeretne. Felnőtteknek a film az emberi természet kettősségéről, a bennünk egymás mellett rejtőző jóról és rosszról, építőről és pusztítóról beszél, a gyereknéző viszont egy játszópajtásra és barátokra találó, kíváncsi kisfiú figurájával ismerkedik meg. A hagyományos felépítésű történethez következetesen felépített képi világ társul. A film egy egyelőre csak szinopszis és karaktertervek formájában létező animációs sorozat első darabja – vajon fogjuk látni elkészülni a sorozatot?
A poént a legvégére kell hagyni: talán így került a válogatás utolsó helyére a Sajnálom (r. Hermán Árpád), amelyből kiderül, miről beszélget egy mogyorót rágcsáló, koncentrációhiányos szarvas és egy dohányos férfi az erdő sötétjében. Feszes dramaturgiájú, alaposan átgondolt film, sajátos látványvilággal, egyszerű és „élethű” zörejezéssel, működő csattanóval.