Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle – 2004. október 9., Budapest, Szindbád mozi Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle – 2004. október 9., Budapest, Szindbád mozi

A mondanivaló fesztiválja

Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle – 2004. október 9., Budapest, Szindbád mozi

A Faludi Ferenc Akadémia amatőrfilm-pályázata és a hozzá kapcsolódó filmszemle kilencedik alkalommal került megrendezésre – a szigorúan nem profi alkotóközösségeket megcélzó rendezvény igencsak kinőtte magát, és már a Szindbád mozit is.

Fesztiválok apró örömei

2004-ben az Áldozatot megcélzó tematikus filmpályázatra közel száz film érkezett, nem könnyű feladat elé állítva ezzel a fele ennyihez sem szokott szervezőket. A Faludi Akadémia vállalja a beküldött filmek bemutatását és azok nyilvános megvitatását – az elmúlt évek gyakorlatában nem is volt ezzel gond, de idén kénytelenek voltak meghúzni a határt: huszonhat film került az ún. versenyprogramba, a maradék mintegy hetven filmet pedig a kisteremben, illetve a nagyterem szüneteiben megállás nélkül vetítették. A szűrésre a zsűri fenntartotta a jogot: a tematikához csak távolabbról kapcsolódó, illetve technikailag nem megfelelő filmeket kizárta a versenyből. A határvonal tehát nem esztétikai vagy minőségi elvek alapján lett megállapítva – így hát igencsak vegyesre sikeredett a versenyprogram összetétele, amit csak tovább súlyosbított a kategóriák keverése: dokumentumfilm, kisjátékfilm és kísérleti film váltotta egymást a vásznon.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Krzysztof Zanussi – a lengyel rendező végignézte a fesztivál programját, és kommentálta az alkotók filmjeit is. Nagy kár, hogy nem sikerült egy értelmes tolmácsot rendelni melléje – az általában angol nyelven beszélő Zanussi rendkívül szellemes mondatokban reagált az egyes filmekre, amit savanyú interpretátorunk hajlamos volt egy-két suta mondatban összefoglalni, elzárva ezzel a megértés lehetőségét az angolul nem beszélők elől. (Más, és talán még ennél is fontosabb kérdés, mivel a dialógokat is ez az ember duruzsolta Zanussi fülébe – vajon hány kaput csukott be ezekben a fordításokban?)

Elég embertelen dolog szombaton kilenckor kezdeni egy filmfesztivált, de száz film kemény tempót diktál. A Szindbád mozi Latinovits termében már korán reggel irdatlan tömeg van – gyakorlatilag csak a csilláron nem lógnak emberek, és a benyomakodó tömeg ellen nincs könyörület, mivel fizikai képtelenség több embert elszállásolni a vetítőben: az ajtót becsukják. Az előtérben felfeszített vászonra is vetítik a filmeket, így az utcáról nézi a tömeg a filmeket – mivel bent egy korty levegő sincs, lehet, hogy ők jártak jobban. Ilyen nyomorgások mellett a vetített képnek kellene kárpótolnia. Amatőr filmfesztiválokon megszokott hatalmas lelkesedés, túlvállalt gondolatok, életlen képek, vegyes színvonal.

Félprofi amatőrök

A zsűri külön díjat hozott létre az ún. filmegyetemisták részére. A nem kis vitákra okot adó kategóriába a filmmel „professzionálisan” foglalkozó alkotók kerültek – rejtély, hogy a Filmművészetin 35 mm-re készült filmek mellé milyen elbírálás szerint került be a többi alkotás. Ezeken a filmeken tényleg látszott a belefektetett energia – forgatókönyv, kitalált dialógok, megírt történet, színészek (Molnár János Péter: Feltétlenül), kitanult kamera és montázskezelés (Tősér Ádám: A szobádban). A zsűri által leginkább támadott Áldozatok áldozatai (Kosztil Danila) ügyetlen címével ellentétben egész ügyesen csapongott, bár valóban nem derült ki, hova és miért, és így formai játékok parádéja lett. A végül fődíjjal (meghívás az A-kategóriás Krakkói Filmfesztiválra) kitüntetett 2003 novemberét (Nagy Dénes) éreztem a legkevésbé filmszerűnek, a film adta lehetőségekkel a legkevésbé sem élt. A lavórban furcsa pózban üldögélő lány közelijére narrált filozófia nem hengerelt le, ám a zsűrit annál inkább: ők deklaráltan az általam megkérdőjelezett „mondanivaló” és „üzenet” kulcsszavak mellé tették le a voksot, és a rendezvény alatt mindvégig kényszeresen ismételgették „a kevesebb több” varázsigéjét.

Az elnyomott műfaj

Mint minden fesztiválon, a dokumentumfilm a Faludin is elnyomott műfaj – a versenyprogramba mindössze négy alkotást zsűriztek be (másképp: tízet zsűriztek ki, köztük az áldokumentumfilm elfeledett nyomvonalát felújító Effektíve kecskepornót – r. Breier Ádám – is). A kezdő dokumentumfilmesek hajlamosak a kereskedelmi televízió kliséit önkéntelenül is alkalmazni, szemmel láthatólag az alkotók félnek a beszélő fejtől, ezért igyekeznek minél több vágóképet használni. Csátich Renátó Géza című portréfilmje hajléktalan hősének egy napját szerette volna bemutatni, ám valójában – mint ahogyan a zsűri minden tagja a szemére vetette – csak egy hajléktalan szereplővel játszatja el a guberálás, utazgatás, üvegvisszaváltás köreit. Kondás Sándor Áldozat című filmjét szintén támadta a zsűri, és a „televíziós klisék” átokszavát vetette rá, ugyanakkor számomra valódi ismeretterjesztést nyújtott (ez valószínűleg az én szegénységi bizonyítványom, de nem tudtam, hogy így készül egy ikon).

Lukács Sándor Fogadj el engem áldozatul című portréja Magdi nővérről sem volt mentes a kliséktől; az elképesztő helyeken megjelenő vágóképektől kicsit önmaga paródiájává lett a film, főként azokban a beállításokban, amelyekben a körmét rágó riporter is képbe került. Kizárásos alapon Hájos Zsolt Berény című doksija lett a befutó, amely két öregasszony különleges kapcsolatát dolgozta fel. A film vitathatatlanul a mezőny legjobbja volt, bár hosszúnak éreztem a bevezetését, de lehet, hogy így működött a csattanó, a két asszony acsarkodása és egymásrautaltsága. A fődíjat Pörös Géza adta át – a filmet megvásárolta a Duna Televízió, és főműsoridőben fogja vetíteni.

A kísérleti film átka

A kísérleti film kategóriája rendkívüli módon szúrta a zsűri szemét. Zanussi óránként egyszer elmondta, hogy a kísérleti film, mint a formákkal való öncélú játék „mondanivaló” és „üzenet” híján szükségszerű zsákutca, sőt, minden kísérleti filmes reklámban fog kikötni, mert ilyen módszerekkel csak sampont lehet eladni, vagy a Music Television alkalmazásában lehet ajánlókat fabrikálni. A kísérleti film kategóriában széles minőségi skálán mozgó alkotások születtek: a Halálposta (Fülöp Péter) rettenetes dialógjait csak Vörös Előd propagandafilmje (Valahol Európában) múlta alul. Körösényi Dániel a kevesebb több elvéből egyelőre csak a kevesebbet valósította meg (Kulcslyuk), de már most látszik, hogy lesz ez még több is. Zombory Anikó pedig a nyugaton oly divatos fringe műfaját próbálta ki saját montázsában (A háború). Tóth Tímea faragott rá a leginkább – filmjével egészen mást akart elérni, mint ami sikerült: a közönség halálra röhögte magát az iszonyatos rockzene fölött megszólaló rettenet párbeszédeken (Egy külvárosi kocsmában), miközben egy veseműtét körül kibontakozó valódi dráma lett volna a cél. A nap közepére már megszoktam, hogy igencsak más platformon helyezkedek el, mint a zsűri, úgyhogy nem csodálkoztam, hogy az általam hibái ellenére is kedvelt Bárányt (Dudás Miklós), illetve Mennyországot (Simonyi Balázs) eléggé fikázta a zsűri – akkor is: szépek voltak és kész, bár hamvas lánylelkem csak keveset bírt nézni Simonyi vágóhidas képeiből. Ferenczik Áron Délbenje nem vállalta túl magát, így különdíjat kapott a szorgos nagymama története. Sári Anikó pedig a fesztivál kedvence és fődíjasa lett a vatta és az olló párbajáról szóló bájos animációs filmjével (Szappanopera).

Társadalmi célú hirdetés

A kisjátékfilm kategórián belül érthetetlen módon népszerűvé vált a társadalmi célú hirdetés műfaja. A Kétségbeesve és Az Áldozat alkotói (Horváth Betti, illetve Hoffmann Tamás) igencsak kisiskolás módon emelték fel hangjukat a nem kívánt terhesség és a droghasználat ellen, de a témaválasztás ismét dicsérendőnek találtatott, és biztatásra lelt a zsűri soraiban, hiszen ezeknek a fontos témáknak helye van a filmművészetben. A kis cipők (Szeift Ákos) némafilmes építkezése meglehetősen próbára tette a közönség türelmét, ahogyan a Szabad légyben (Boldvai Ferenc) sem sikerült eltalálni a film hosszát. Vépy Zoltán egy nagyon finom történetet mesélt el a felsőbb hatalmak gondviseléséről: fődíjat termett a kistestvér fogantatása (Első áldozás). A tavalyi befutó Ducki Tomek pedig idén a kalóriákkal vette fel a harcot – a Zsírkiller életlenségektől ugyan nem mentes sztorija végre megnevettette közönségét, az elhízás ellen küzdő lányok pedig különdíjjal távozhattak.

A szervezők ígéretet tettek arra, hogy jövőre, az immáron nemzetközi porondra lépő rendezvény egy nagyobb moziban lesz – a téma pedig A tű foka. Hát hajrá!

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat