[kritikaíró pályázat] Akárcsak Bacsó Péter Tanúja, Fábri Zoltán legnagyobb külföldi sajtóvisszhangot keltett filmje is a kisember kontra hatalom témakörének tragikomikus feldolgozása, egy tragikomikus hős szerepeltetésével. A Hannibál tanár úr főhőse egy budapesti középiskolai latintanár, Nyúl Béla. Nomen est omen.
Ha egy film főszereplőjét így hívják, akkor az nem lehet sem háztetők felett cicanadrágban röpködő, sem szakadt atlétatrikós John McClane-hez hasonló, világmegmentő hős. Nyúl tanár úr szembeszegülése a hatalommal csupán egy kisember csetlés-botlásává redukálódhatna, ám a maga, minden hősies manírtól mentes karakterével mégis valamifajta hőssé válik, éppen kisemberi mivoltából fakadóan.
Nyúl Bélának megjelentetik élete munkáját, egy tökéletesen apolitikus tanulmányt Hannibálról, amelyben megcáfolja a karthágói fővezér halálának eddig ismert elképzelését, miszerint mérgezésben halt volna meg. A tanár úr ugyanis azt bizonyítja, hogy egy karthágói forradalom vetett véget Hannibál életének. Állítása, ahogy a filmben el is hangzott, a modern klasszika filológia egyik legnagyobb felfedezése lett volna, ha mindezt nem 1931-ben, az egyre inkább fasizálódó Magyarországon jelentette volna meg. Új nézőpontja így egészen addig kelt nagy elismerést, amíg egy újságíró, kiforgatva a latintanár szavait, bele nem lát tanulmányába baloldali nézeteket. Hogy a tanár úr orosz fogságában talált rá a tézisét bizonyító antik dokumentumokra, az újságíró számára csak egyet jelenthet: Nyúl Béla orosz kém. Az ominózus cikk után az egész város szemében vérlázító ellenséggé válik Nyúl Béla, melyet a helyi propaganda alaposan ki is használ („Vesszenek a Nyúl Bélák!” – olvasható a felirat egy omladozó ház falán).
Noha Nyúl Bélára igen jellemző a sodródás az események áradatával, mégis kitart a Hannibál haláláról szóló állítása mellett. Ha visszavonná felfedezését, akkor a hazugság mellett állna ki, pedig ő az igazságot próbálja képviselni, egy régi értéket egy új, elnyomó hatalommal szemben, mint egy modern, tragikomikus Epaminondász, akit a filmben többször is megemlítenek, mint aki „annyira szerette az igazságot, hogy még tréfából sem hazudott”.
A film, Szabó Ernő által zseniálisan alakított főszereplőjének tragédiáját feloldják a komikus, néhol burleszk elemekkel vegyített megnyilvánulásai. Nem arról van szó, hogy mi, nézők kárörvendően, vagy lenézően kinevetnénk, sokkal inkább úgy nevetünk rajta, ahogy ő saját magán is a film egyes jeleneteiben (például, mikor tanóráját tartva összecsuklik alatta a szék). Nyúl Bélában testet öltött a filmművészet egyik legszerethetőbb, vesztes karaktere. Noha sorsa a film szerint feledésbe merül, a köztudatban neve azóta túlnőtte a film hírnevét. Nyúl Béla toposszá vált, a kisember, Akakij Akakijevicsnél sokkal szimpatikusabb és emberközelibb toposzává. Egyszerre a kisember ideáltipikus ábrázolása, és egyedi individuum.
A film nagy hangsúlyt fektet a főszereplő magánéletének bemutatására is, melyek a film legbensőségesebb jelenetei. Ilyen a feleségével (Kiss Manyi) folytatott esti beszélgetése az idealizált jövőről, miközben jóízűen elfogyasztanak egy, akkor még kuriózumnak számító banánt, vagy pedig filmvégi palacsintasütése. Otthona a szó szoros értelmében a nyugalmat adó otthon, egy idilli környezet, ahol végre elismerésnek örvend a hóbortos latintanár, aki máshol csak nevetség és - a bizonyos újságcikk után - megvetés tárgya. Ennek jelentősége abban állhat, hogy jobban lássuk, miként tehet tönkre családokat a politikai hatalom. Kisebb lenne Nyúl Béla tragédiája, ha magányos volna, és csupán magáért volna felelős.
A menedéket nyújtó otthonon kívül azonban Nyúl Bélát korántsem erkölcsös közeg veszi körül. Ott van például az újságíró, aki kedélyesen elbeszélget Nyúl Bélával, majd dörgedelmes cikket ír róla, amiben a sok kacsa hápogása elnyomja az igazságot. A zöldséges, aki csak addig ad hitelt a főhősnek, amíg nem jelenik meg az ominózus újságcikk. Muray (Greguss Zoltán), a befolyásos „nagyfőnök”, aki minden szépet, jót ígér Nyúl tanár úrnak, ám ahelyett, hogy beváltaná ígéreteinek szép szavait, kiaknázva a nép mindenkori gyűlöletéhségét, felhasználja őt propagandájához. Ha Nyúl Béla a kisember tipizált karaktere, akkor Muray a zsarnoké, aki marionett bábukként játszadozik az emberekkel, mindig úgy, hogy neki legyen a legjobb.
Filmünk ugyan az erősen fasizálódó, harmincas évek Budapestjén játszódik, ám a Hannibál tanár úr nem csupán konkrétan a horthysta rendszer, hanem minden elnyomó, diktatórikus hatalom, s annak minden brutalitása és ostobasága ellen szól. Nem véletlen, hogy a film bemutatója az 1956-os eseményekben is kulcsszerepet játszott. Azonban bármelyik korban, bárhol aktuálissá válhat, minden korszak számára van üzenete. Talán ezért is válhatott a magyar filmművészet egyik legnagyobb alkotásává.
