Független filmes. A Mediawave Filmfesztivál főszervezője. A Mediawave (Középhullám) TV egyik mentora (szülőatyja). A Bilibáncs Tábor és Fesztivál egyik alapítója. A győri Rómer ház és a benne működő Hrabal artmozi vezetője. A Magyar Mozgókép Közalapítvány szakkollégiumának egyik kurátora. És még megannyi kezdeményezés, ötlet, szervezői és alkotómunka kapcsolódik Hartyándi Jenő nevéhez, ki a filmes szakma egyik kulcsfigurája, afféle életművész.
Honnan eredeztethető a film iránti érdeklődése, az ily magasfokú hivatástudata?
Végzettségem szerint távközlési mérnök vagyok, ettől függetlenül a műszaki pálya soha nem zárta ki a film iránti vonzalmamat. Már a főiskola ideje alatt is párhuzamosan foglalkoztam a művészetekkel. A filmezést, a menedzsmentet, a rendezvényszervezést sohasem tanultam, mostanra mégis eredményesen művelem. Mindent meg lehet tanulni autodidakta módon is. A filmezés efféle elsajátításával sem vagyok egyedül, hiszen a filmkészítők legalább 50 százaléka nem járt szakirányú intézménybe. Nyilván meg lehet ezt tanulni, és én nem érzem ennek a képesítésnek a hiányát, hiszen nem is tudom miről maradtam le.
Ha már a filmezésnél tartunk, a legfrissebb alkotása az idei Filmszemle dokumentumfilmes szekciójának versenyprogramjában volt látható, A flamingó térde címmel.
Igen, legutóbb – Villányi Lászlóval közösen – Tolnai Ottó vajdasági költő portréját vázoltuk fel. Ő a kortárs magyar irodalom egyik legeredetibb alkotója. Ebben a filmben rendhagyó kalauzként azokba a világokba vezeti a nézőket, melyekben művei gyökereznek: Ó-Kanizsára, a tanyára, az Adriára, Szabadkára, Palicsra és otthonába, a Homokvárba. Megismerkedhetünk e világok különös figuráival, a ludasi túrósbácsival, a tanyasiakkal, a kanizsai Casanovával, a porcelángyűjtővel és a palicsi szomszédokkal. Ez afféle szabálytalan portréfilm, mely Tolnai Ottó költészetének hátterét mutatja be, sajátos bevezetés, illetve kiegészítés műveihez.
Honnan szerez pénzt a filmjeire?
Egy darabig erőlködtünk, hogy pénzt szerezzünk filmkészítésre, aztán feladtuk ezt a szélmalomharcot. Például a Három nővér című kisjátékfilmem zéró pénzből készült, de ez nem látszik rajta. (A minap kaptam meg a Három nővérért az 5 évvel ezelőtti Bukaresti filmszemlén nyert legjobb operatőrségért az oklevelet. Úgy tűnik, a román postásoknak nem erőssége a gyorsaság.) Egyre inkább az a véleményem, és a fiatalokkal is ezt próbálom megértetni, hogy pénzből nem lehet filmet készíteni. Ez sokszor nagyon is látszik a magyar Filmszemlén. Mi azt a módszert választottuk, hogy 10-12 év alatt megteremtettük technikai hátterünket, ezért csak nyersanyagra és utazásra kell pénzt költenünk. Persze, iszonyú nagy pénzekből is lehet filmezni. Én is tudnék. A sok pénzzel csak a kompromisszumok száma nő, és ez nem biztos, hogy jó irányba visz el egy alkotást. Ámbár, amit én az előzőekben említettem, nyilván egy idealista gondolkodás, ezért inkább eszmeként szeretném terjeszteni a fiatalok körében.
És erre hogyan van lehetősége?
Leginkább a nyári táborokban próbáljuk ezt a szellemiséget átadni a fiataloknak. Ilyen utánpótlás például Csáki László vagy Szolnoki József. Csáki Laci idén volt első játékfilmes (Az ifjúság megnyugtat) a Szemlén (a diákzsűritől megkapta a legegyénibb hangvételért járó különdíjat), de már közel 10 éve rengeteg honi és külföldi fesztiválon szerepeltek experimentális és animációs rövidfilmjei. Csáki a mi táborainkban nőtt fel, a filmes szakmához nincs köze. Az Iparművészetin tanul és ott felszólították, nehogy filmet merjen készíteni, hiszen ott videókat kell. Ám rebellisként mégis leforgatta filmjeit különböző társakkal, legutóbbit Bánóczki Tiborral karöltve. Ő is olyan „nulla forintból filmet csináló” típus. Ebben látom a magyar filmek megújulási lehetőségét, ha egyre több ilyen lázadó fiatal lesz. E tendencia már jól látszik az utóbbi két év Magyar Filmszemléin.
Kitért a nyári táborokra, idén is lesznek ilyen foglalkozások?
A Bilibáncs Tábor és Fesztivál Rábapatonán lesz július 15-21-ig. Ez egy népi hagyományőrző tábor és fesztivál. Idén XI. alkalommal találkoznak a „bilibáncsosok”. A kulturális és hagyományőrző programokon túl szerepet kap a környezet- és természetvédelem is. Különböző kézműves- és képzőművészeti foglalkozások, filmvetítések, táncház, koncertek és színházi előadások várják az érdeklődőket. Ezzel párhuzamosan lesz szintén Rábapatonán a Nemzetközi Fotó- és Filmtábor július 12-20-ig, amelyet több éve a bukaresti FAV Alapítvánnyal közösen szervezünk, tanárok és diákok mindkét régióból, Szlovákiából, Jugoszláviából. Itt lehetőség nyílik a digitális és hagyományos fotókidolgozásra, századeleji géppel való fényképezésre, valamint filmezésre, kezdő és haladó szinten egyaránt. A haladó csoportban az idei tematika a sötétben-vízben való fényképezés, filmezés, amelyhez várjuk önkéntes akt- és normál modellek jelentkezését. A Bakonyaljai Vigasságok sem maradnak el idén, hiszen ez a térségi művészeti fesztivál is megrendezésre kerül augusztus 17-18-án, több helyszínen. Ez a nyárzáró vigasság megpróbálja integrálni, megmozgatni, közönség elé tárni a régióhoz tartozó civil és kulturális szervezetek által kitalált produktumokat, valamint a népi kultúrát magas szinten képviselő együtteseket visz ezekre a helyekre. Szerves részét képezik azok a helyi hagyományokra és a községekben élő képzőművészek, valamint mesteremberek oktató tevékenységére építő táborok, amelyek kis közösségben előkészítik, illetve folytatják a fesztivál programját, szellemiségét.
Úgy tűnik a vidék fontos szerepet játszik az életében. A Mediawave keretein belül is szokott lenni egy nap, amikor a vendégeket a környező településekre csalogatják.
Próbáljuk megmutatni a Győr és környéke kínálta értékeket, legyen az szép vagy nem annyira szép, mindenesetre sajátos helyszíneket igyekszünk kiválasztani. Terjeszkedünk, hiszen az idei XII. Nemzetközi Művészeti Fesztivál már Magyarországon öt helyszínnel várta a látogatókat, Szlovákiában Dunaszerdahelyen és Rávkomáromban, Romániában Kolozsvárott szórakoztatta a MW programjaival a közönséget, ezért nyugodtan nevezhetjük „határokat átívelő, régiós fesztiválnak”.
Hogyan zárult az idei MW?
Adatokat még nem tudok, de idén rekordmennyiségű filmből kellett előzsűriznünk. 70 országból érkezett 1624 alkotás. A látogatottság a szokásos volt, az animációs- és a kisjátékfilmek teltházzal mentek, a dokumentumfilmekre kevesen voltak kíváncsiak, pedig idén ezek a művek voltak a legerősebbek. Ez elég nagy fájdalom számomra. Sajnos, itt Kelet-Európában negatív kép alakult ki az átlag nézőben a dokumentumfilmről. A televízióból megismert beszélő fejekre vagy a Fókusz-beli szenzációhajhászásra asszociálnak.
A pályázók között sok magyar volt?
Nem igazán. A magyar filmesek számára az igazi megmérettetés a Filmszemle. Másrészt nem is nagyon szállhatnának versenybe a külföldi pályázókkal. A volt Szovjetuniónak, Kínának, Németországnak játékfilm-gondossággal elkészített dokumentumfilmjeik vannak. Magyarországon szinte alig, de inkább nem forgatnak 35 vagy 15mm-es filmre dokumentumfilmet. Kimutatható, hogy fontos trambulin a MW az itteni díjazottaknak. A legérdekeltebbek mostanában a kínai dokusok. Játékfilmjeikkel sorra nyerik a különböző fesztiválokat, a dokumentumfilmjeiket azonban nem ismerik el. Hiába van országos fesztiváljuk is ennek a műfajnak szentelve, valahogy mégsem tekintik filmnek. Mivel szinte az összeset a televíziónak szánják, ellehetetlenítik a rendezők helyzetét. Próbáljuk ezt az egyoldalú játékfilm-központúságot megdönteni. Vannak azért nálunk is játékfilmek, de nem szabványosak. Ilyen volt például a Tuvalu, ami innen került a mozikba. Úgy gondolom, minden fesztiválnak megvan a maga létjogosultsága, hiszen mások a válogatási szempontjaik. A MW azokat a filmeket részesíti előnyben, amelyek nem kapnak akkora publicitást a hagyományos terjesztési csatornákon.
Mi az, ami a filmeken kívül még meghatározza a MW-et?
A zene. Idén is rengeteg neves fellépőnk volt. Mondhatni ezen a 10 napon Győr az etno-, a jazz és az alternatív zene fellegvárává válik.
Apropó, játszik valamilyen hangszeren?
Nagybőgőn és basszusgitáron, de csak önkielégítés céljából.
Visszatérve a MW-re…
A zenei programok mellet idén nagy kiemelést kaptak a fotókiállításaink is, közülük hatot beválogattak Fotóhónap 2002 programjába. ezen kívül a MW-en fellépők koncertjeit, előadásait a megfelelő jogi intézkedések után rögzítjük, dokumentáljuk.
Bemutatásra kerülnek ezek valahol?
Rengeteg archív anyagunk van, és elég behatárolt réteg látja ezeket a filmeket, hallgatja a koncerteket. Ezért hoztuk létre a Mediawave TV-t. Egyelőre ez még csak kísérleti jelleggel működik a GyőrTv sávjában. Szombaton és vasárnap sugározza adását a MW Tv este 20-22 óra között. Ez 100 percnyi anyag, mert vasárnap az előző heti anyagot ismételjük. Célunk az, hogy napi rendszerességgel jelentkezzünk, élő adásokat is bonyolítsunk, és a különböző kábelszolgáltatók ezt az adáscsomagot átvegyék. Már digitális vágórendszerünk is van, ergo elvileg bármire képesek lennénk, csak az idővel vagyunk gondban. A TV szellemiségét, mint ahogy a MW-ét is a kultúra-, a tudományok-művészetek hatják át, mindez politika- és szenzációmentesen.
Győr városát felvirágoztatta a Rómer házzal is…
Ez azért túlzás, de a Rómer ház különböző programoknak ad otthont, mint például koncertek, kézműves szakkörök, klubbok. De funkcionál kávézó-folyóiratolvasó-art videotékaként is. De a Rómer házban működik a Hrabal mozi is, ami a művészfilm-kedvelők mentsvára. Sajnos ma Magyarországon erős a budapesti túlsúly, ezért próbálunk decentrumot létrehozni. A mi tevékenységünk jó példa arra, hogy nemcsak a fővárosban lehet értékes dolgokat létrehozni. Ha fesztiváljainkat Budapesten csinálnánk, biztos nagyobb sikere lenne és máshol tartanánk. De nekünk Győr és a tágabb régió tökéletesen megfelel.
Neve a Magyar Mozgókép Közalapítvány kutatási, képzési kísérleti film, könyv- és folyóirat-kiadói szakkollégiumának kuratóriumi tagjai közt is olvasható…
Ez nem egy nagyon időigényes elfoglaltság. Évente két ciklus van, egy tavaszi és egy őszi, ahol 50-100 pályázatot bírálunk el. Ha kevés a pénz, akkor csak tavaszi. Öt éve vagyok kurátor, ez előtt 3 évig a játékfilmes szakkollégiumban voltam. Az idők során rá kellett jönnöm, hogy ez a pályázati rendszer problémás dolog. Csak az írás alapján nem lehetne megítélni az alkotókat, ugyanis nagyon sokszor volt arra példa, hogy a remek forgatókönyvből rossz, jó esetben közepes filmek készültek. A legveszélyesebbek ezek közül az irodalmi adaptációk. Vizsgálni kellene a filmesek habitusát, filmnyelvi kifejezőerejét is. Ez a pályáztatási metódus csak az olyan típusú alkotóknak válik javára, akik jótollúak, vagy a forgatókönyvet pontról pontra követik. Nem szabadna ezt szabványosítani, hiszen mindannyian tudjuk, hogy vannak olyan öntörvényű és/vagy zseniális rendezők, akiktől képtelenség elvárni a forgatókönyvet, mert úgysem aszerint fognak forgatni.
Jövőbeli tervek?
Tevékenységeink további csiszolása. Szeretnénk újra támogatást kapni az „utazó fesztiválunkhoz”, amely annak idején nagyon sikeres volt Párizsban, Prágában, Berlinben, Pekingben, Lhaszaban, Almatyban, Bukarestben, Szabadkán, Pozsonyban, stb. Ez afféle „mini MW”, melynek célja a magyar kultúra hatékony terjesztése a határon túl.
Filmezés?
Öregszem, az alkotókedvem csökken. Ez jó kibúvó az alkotás alól. De, ha mégis, akkor egy szerzői filmbe szívesen belevágnék, ahol a képi megjelenítésre fektetném a hangsúlyt.
